Hangoskodtak, majd láncfűrésszel fenyegették meg a kiérkező rendőröket

2021. október 15. 12:28

Meglehetősen ittasak voltak.

2021. október 15. 12:28
null

Egy Nógrád megyei településen csendháborításról érkezett bejelentés. A helyszínre érkező rendőrök azt tapasztalták, hogy az ingatlan udvarán két ittas fiatalember a hangszóróból zenét hallgat. A megalapozott gyanú szerint a rendőrök többször is felszólították a testvérpárt személyazonosságuk igazolására, amelynek nem tettek eleget – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A rendőröket a 33 éves és a 20 éves férfiak fenyegették, közben olyan kijelentéseket tettek, hogy „vannak még a házban hatan, úgy gyertek be”, „szét lesztek verve, ha bejöttök a házba, azt nem hagyjátok el élve”.

A férfi elindult a rendőrök felé, majd a kapu előtt a kerítésen belül két méterre megállt, letette a járó motorú láncfűrészt, és közölte, hogy „ha bejöttök, ez vár titeket”, majd újra a kapuhoz ment és folytatta a rendőrök szidalmazását.

Tekintettel arra, hogy az elkövetők a jogszerűen intézkedő rendőrök eljárását erőszakkal és fenyegetéssel akadályozták, a nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket–- egyiküket a bűncselekmény súlyosabban minősülő, felfegyverkezve elkövetett alakzatával. Az idősebb férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen, míg öccse nem tett vallomást.

Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2021. október 16. 12:19
Miközben az Orbán-kormány azt mondja, hogy nem jutunk a Nyugat sorsára, és megvédik a migránsoktól az országot, nálunk ómigránsok vannak, itthon is népesedési harc folyik. Az ország több pontján történnek Olaszliszkához hasonló esetek, de ezeket sosem látjuk a hírekben. Megpróbálják elhitetni a társadalommal, hogy a probléma nem létezik. Az állam, a rendőrség csak akkor határozott, ha békés megemlékezőket kell vegzálni. A no-go zónákba vért felmosni járnak. A parlamentnek jogot és tisztességes bért kell biztosítani a rendőrség és reményeink szerint a csendőrség számára, cserébe tettrekész, bűnt megelőző rendőrökre van szükség. Még Németországban is létezik az etnikai bűnözés fogalma, Magyarországon ez teljes tabu. A cigányok már sokszor a magyarok képébe vágják, hogy tudjuk magyarok, a napjaitok meg vannak számlálva.
MayorAnna
2021. október 16. 10:56
Rejtett tartalékaink visszavettek ámokfutó garázdálkodásaikból, a 2010-es választási győzelmet követő rendteremtés után, így rendőreink fölöslegessé váltak falvainkban, melyek sok-sok kis béke szigeteivé váltak. Hasonló módon városaink régebben bűnnel fertőzött részei... Szar lenne, ha nem valósult volna meg az elhíresült 'két hét alatt rendet teszünk...' ígéret. Ugye, hogy nem létezikk cigánybűnözés!? Balgaság volna hagyni azt a másfél millió szavazót az ellenzéknek.
Mátyás01
2021. október 16. 10:27
Kitalálhatom?
Lotti
2021. október 15. 13:42
A rászisták meg cigányoznak. Pedig jól tudjuk ők így soha nem viselkednének....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!