Vona: A DK és a Jobbik blokkolta Márki-Zay Pétert

2022. február 16. 19:43

„Azt is látom, hogy nagyon sokat dolgozik Márki-Zay Péter ebben a kampányban, és bizonyára fáradt” – jegyezte meg a Jobbik egykori elnöke.

2022. február 16. 19:43
null

Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány alapítója az InfoRádió Aréna című műsorában elemezte a 2022-es választás esélyeit. A Jobbik korábbi elnöke szerint a köztársaságielnök-jelölést az ellenzéknek már jóval korábban meg kellett volna tennie akár a kormánypártot is megelőzve, mert most már kapkodásnak tűnik az egész.

„Amikor a Jobbik elnöke voltam, akkor Róna Péterrel kifejezetten jó kapcsolatunk volt, és a hazai kisvállalkozások támogatásával kapcsolatban tőle nagyon sok inspirációt nyertünk” – idézte fel a közelmúltat Vona Gábor, aki sem Iványi Gábort, sem Róna Pétert nem tartja rossz jelölésnek, hiszen szerinte

„mind a két személy a NER-rel szemben épített szakmai és respektálható civil karaktert”

DK-Jobbik „kényszerházasság”

„Az előválasztás után Márki-Zay Péter lendületből elindult, és úgy tűnt, hogy a pártokat maga alá tudja gyűrni, és saját akaratát, érdekeit érvényesíteni tudja. Azóta azt látjuk, hogy a hat párt, és különösen

a DK és a Jobbik szövetsége jelen pillanatban az ellenzéken belül az orientációs pont. Ez a két párt megálljt parancsolt Márki-Zay Péternek is

– elemezte a helyzetet Vona, aki szerint a DK és a Jobbik összefogásának hatalomtechnikai szempontból van értelme, mert így jobban tudják érvényesíteni az akaratukat a másik négy kisebb párttal szemben.

A DK van a legjobb és legdinamikusabb állapotban az ellenzéken belül. Ők már kormányoztak, és ha a jövőbe kivetítjük azt a tendenciát, amit most érzékelünk, akkor az látható, hogy a DK át fogja venni az ellenzéken belül nem is a legerősebb szerepet, hanem ennél is többet, a meghatározó és lényegében egyedüli aktor szerepét – jósolta a Második Reformkor Alapítvány alapítója, aki szerint a DK-Jobbik „kényszerházasságot” mindenki másképp dolgozta fel. Akik meg tudták ezt emészteni, maradtak a párt szavazói, mások a Mi Hazánkat vagy a Fideszt támogatják azóta.

A Momentumról

Vona nem látja, hogy a Momentum milyen szerepet visz a hatpárti összefogásban, mert a kampányban olyan, mintha hátrébb léptek volna.

Nem akarták magukat összegyurcsányozni, aztán mégis sikerült, és most mintha nem akarnák magukat összemárkizaypéterezni sem,

és mintha a Momentum most arra játszana, ha lemegy a választás és nyernek, akkor végül is középpárti pozícióban ott vannak, ha nem, akkor pedig a legkevesebb rakódjon rájuk a vereségből” – elemezte a helyzetet a volt pártelnök, aki szerint ma már egy Jobbik- és egy DK-szavazó között olyan nagy különbség nincs, „ez az alsó középosztálybeli elégedetlen, dühös közeg”. Vona szerint a listaállítás mentális terhével is magyarázható az, hogy még mindig nem készült el az ellenzék listája: „A listaállítás az a pillanata a politikus életének, amikor őt értékelik személyében, és ezt nem mindig szeretjük”.

Erőközpontok az ellenzéken belül

Most azt látjuk, hogy egy erőközpont van, a DK és a Jobbik, és van egy potenciális erőközpont Márki-Zay Péter körül – vázolta a helyzetet Vona Gábor, aki szerint ez az erőközpont az előválasztás után úgy tűnt, hogy valódi riválisává lehet a DK‒Jobbik szövetségnek. Most viszont úgy tűnik, hogy inkább nem, de amennyiben Márki-Zay Péter megnyeri a választásokat és miniszterelnök lesz, akkor nyilván olyan infrastrukturális lehetőségek nyílnak meg a számára, hogy sokkal kiegyenlítettebbé válhat ez a párharc – fogalmazott Vona, hozzátéve, hogy „Márki-Zay olyan hibaszázalékkal nyilatkozott mostanában, ami lehetővé tette azt, hogy őt egy zavaros figuraként fesse le a Fidesz kommunikációja.

Vona Gábor szerint Márki-Zay a kormánnyal szemben fogalmazhat nagyon karcosan, de most a saját szövetségeseiről beszélt, és nagyon sértő Vona szerint, hogy kommunistáknak és fasisztáknak érzi őket, még ha ez egy ilyen freudi elszólás is.

„Én azt is látom, hogy nagyon sokat dolgozik Márki-Zay Péter ebben a kampányban, és bizonyára fáradt– jegyezte meg Vona, aki rámutatott, hogy a pszichés nyomás mellett a miniszterelnök-jelöltnek belső harcokat is vívnia kell, amitől fizikailag is elfárad az ember. Márki-Zay Péter kommunikációjának kisimulásához Vona Gábor szerint idő kell. A Jobbik egykori elnöke a Fidesz kommunikációját sem érzi erősnek, úgy tűnik, hogy inkább csak az ellenfél hibáira várnak. Hatalmas veszély lehet viszont az, hogy a biztos győzelem tudatában elkényelmesedik a kormánypárt és annak aktivistái, 2002 keserű tapasztalata így akár megismétlődhet – írják.

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2022. február 17. 08:47
Egy gusztustalan buzulmány, ez lett Vona "Cica" Gáborból.
balbako_
2022. február 17. 05:39
Hol marad az 5 pont?
Tidal_wave
2022. február 17. 01:03
"alsóközéposztálybeli elégedetlen dühös közeg" Az örök elégedetlenek...
ujujuj
2022. február 17. 00:42
Fáradt, bazmeg? Mi lesz ha véletlen felcsinálják miniszterelnöknek? Amikor egy kicsit többet kell dolgozni, és az nem csak prolifórumokra járásból áll, ahol annyi volna a dolga, hogy 10 percre szedje össze magát, és addig ne mondjon olyan baromságot, amiért orbánra már napalmot dobna a nato. Ilyen minőségű kommunikációval el kell őt dugni a világ többi vezetője elől, azért Péterfy Judit sem foghatja a kezét az idők végéig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!