PornHubos tablót csináltatott magának egy veszprémi végzős osztály

2022. május 03. 19:38

Egy szülő felháborodott azon, hogy az intézmény eltüntette a tablót, azon van, hogy valahogy visszaszerezzék, és a gyerekeket is arra biztatja, hogy álljanak ki magukért.

2022. május 03. 19:38
null

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium 12/B osztálya mindenképpen valami egyedi tablót akart készíttetni, olyat, amilyenhez foghatót még senki sem láthatott – számol be a Promotions. Ezért úgy döntöttek, a saját tablójukat a PornHub, az egyik leglátogatottabb pornóoldal dizájnja alapján valósítják meg. A tabló az oldal pornósztárok rovatának mintájára épült fel, a diákok fotói mellett megtalálható ugyanaz a „hitelesített profilt” jelző kék pipa, és a rangsorolást jelző kis ikon is, míg a „még több” rovatban kaptak helyet a tanárok képei.

A portálnak sikerült elérnie az egyik diák édesanyját, aki felháborodott azon, hogy az intézmény eltüntette a tablót. „A gyerekeknek csupán az volt a céljuk, hogy egy emlékezetes tablót csináljanak. Olyat, amilyen még soha, senkinek nem volt” – fogalmazott. Azt is elmondta, a tabló terveire az osztályfőnök is áldását adta, még mielőtt azt elküldték volna a fotósnak, látták a tanárok, a szülők, de akkor senkinek sem volt kifogása. Amióta viszont fény derült a tabló dizájnjának eredetére, senki sem akar beszélni a róla.

A tablót elzárták az iskolában, egyik üzletben, egyik boltban sem rakhatják ki. „Most azon vagyok, hogy valahogy visszaszerezzük a tablót, és a gyerekeket is arra biztatom, hogy álljanak ki magukért, nem szabad hagyni magukat” – jelentette ki a szülő a portálnak.

 

Összesen 243 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2022. május 05. 11:12
a libernyak feltunesi viszketegseg ! olyant csinalni amilyen masnak nincs ! nems zmait ha az rossz, de csinaljuk ! Degeneraltak !
Tisza009
2022. május 05. 10:17
Gondolom, azért kellett eldugni, mert a kötött kardigános őskövület tancinénik nem voltak vizuálisan eléggé kielégítőek.
Iluska
2022. május 05. 07:51
Ez a helyzet, csókolom, akkor, amikor a tantestület nem tudja, milyen egy purnhub felület. Bevallom, én még a szót se ismertem, pedig csak 20 éve érettségiztem. Persze, hogy jóváhagyta mindenki, ha nem tudták, mibe rángatják a "gonoszok". És jó esetben az osztálytársak jelentős része sem tudta. Én is simán azt mondtam volna, hogy jó, mert sose láttam még azt az oldalt.
amca
2022. május 05. 05:35
Anyuka megtanulta a libertatét. Miért nem lehetek én is curva? Mondjuk 1 korsó sörért ??.r
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!