Bartus László: Caligula lovát kivéve nem volt ennyire alkalmatlan köztisztviselő a történelemben, mint Rácz Zsófia

2022. június 13. 20:46

Az Amerikai Népszava szerzője kemény cikkben esett neki a volt helyettes államtitkárnak.

2022. június 13. 20:46
null

Az Amerikai Népszava szerzője, Bartus László sem bírta megállni, hogy ne adjon hangot a véleményének azok után, hogy kiderült, hogy Rácz Zsófia nem marad ifjúsági helyettes államtitkár. A publicista szerint „Novák Katalinnak megtetszett, a maga módján beleszeretett Rácz Zsófiába, a libaságába, és helyettes államtitkárt csinált belőle”. Felidézte a publicista, hogy törvényt is módosítottak, hogy kinevezhessék Ráczot. „Rácz Zsófia azzal hálálta meg ezt, hogy azóta sem szerzett diplomát, és talán már nem is fog, hogy legyen értelme a miatta hozott törvénynek, s amit ő csinál, ahhoz úgysem kell diploma. A hiánya nem hátráltatja semmiben” – tette hozzá.

Felemlegette a baloldali publicista azt a – szerinte – társadalmi konszenzust is, hogy „minden bizonnyal semmi” van Rácz fejében. 

– jelentette ki Bartus. Definiálta a Rácz Zsófia fogalmat is: „megtestestője az érdemtelen, tehetség, szorgalom és tudás nélküli érvényesülésnek, amikor a személyes kapcsolatok és szolgálatok felülírnak törvényt és alkotmányt, józan észt és tisztességet”.

Nyitókép: MTI/Vajda János

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Farkas Árpád
2022. június 14. 17:27
Rácz valóban túl fiatal volt államtitkár helyettesnek, de Bartús úr írjon már egy cikket a nyelvvizsgájáról vagy más dolgokról hazudozó főpolgiról is.
lacikiss
2022. június 14. 16:46
Tulajdonképpen mi a fene az az Amerikai Népszava ????
KBA98
2022. június 14. 15:59
Nem tudom, hogy ki ez a barom, de a büntetés jár neki, amúgy meg a budapesti 40 rablóval és a főnökükkel kéne foglalkoznia, bár remélem, hogy már nem sokáig lopják a pestiek pénzét!
hetediknap
2022. június 14. 11:15
Már megint mit firkál ez az idióta ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!