Rácz Zsófia elárulta nekünk, mit fog csinálni ezután, és hogyan értékeli az előző éveket

2022. július 25. 21:00

Navracsics Tibor miniszteri biztosaként folytatja a volt helyettes államtitkár, aki eddigi munkáját értékelte és az előtte álló feladatokról beszélt nekünk. Interjú.

2022. július 25. 21:00
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Hogyan értékeled az eddigi munkád?

Jó szívvel gondolok vissza az elmúlt két és fél évre, mert ahhoz képest, hogy a koronavírus-járvány 2020-ban mindnyájunknak megnehezítette az életét, sikerült olyan eredményeket elérni az ifjúságpolitika területén, amelyek kézzel foghatóak, szemmel jól láthatóak. Én kezdettől fogva arra helyeztem a hangsúlyt, hogy személyesen tudjak találkozni és kapcsolatot tartani azokkal, akiket képviselek: a fiatalokkal. Ez 2020 év elején sikerült is, majd az egészet ellehetetlenítette a koronavírus. Amikor azonban a járványügyi szabályozások már lehetővé tették, mentem és jártam az országot, és élveztem, hogy direkt visszacsatolást kapok a fiataloktól, amit igyekeztem becsatornázni a döntéshozatalba is.

Komoly eredményként értékelem a 25 éven aluliak szja-mentességét, azzal például nagyon sokat dolgoztunk,

és több olyan része is volt az intézkedésnek, amibe közvetlenül bevontuk a fiatalokat. Konzultáltunk az Országos Diákparlament és a Nemzeti Ifjúsági Tanács képviselőivel, a Fiatal Vállalkozók Országok Szövetségének és a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének tagjaival  és minden érintett érdekképviseleti szervezettel. Elmondhatták a kritikáikat, beépítettük a javaslataikat. Jó volt látni, hogy valóban be volt csatornázva azok véleménye, akikről szólt az intézkedés, és utána olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy ez egy fiatal életében valós segítséget jelent hónapról hónapra.

Te nem pusztán kommunikálod azokat az intézkedéseket, amelyekről beszélsz? Milyen részed volt a kidolgozásukban?

Az szja-mentesség esetében a jogszabály kidolgozásában a mi helyettes államtitkárságunk is kivette a részét, de természetesem együttműködtünk a pénzügyminisztériummal, mivel ott van az adóügyekért felelős államtitkárság. Több olyan intézkedést is meg kell említenem, amelyeket az elődeimtől kaptam és tovább vittem, mint például a kresz és a nyelvvizsga díjának visszatérítése ; és sok program volt, amit nem én kezdeményeztem, de részt vettem a kidolgozásukban – ilyenek a tehetséggondozó programok, például a Start ösztöndíjprogram vagy a Stipendium Peregrinum. Megtisztelő, hogy részt vehettem ezekben a feladatokban;

az ifjúság- és tehetségügy hálás téma, amelynek eredményeit hosszútávon is érzékelhetjük majd, hiszen jövőpolitikáról van szó.

Jó lesz látni azt, amikor hazajön valaki, aki a Stipi segítségével tanult Oxfordban, Cambridge-en, a Havardon vagy az MIT-n, és a megszerzett tudást itthon fekteti be. Abban reménykedem, hogy az előző években meghozott intézkedéseknek pár éven belül látványos és önmagukért beszélő eredményei lesznek.

Találkoztál már az utódoddal?

Igen, egy nagyon kedves, jó szándékú és alázatos hölgyet ismertem meg a személyében, aki nyitott az együttműködésre. Én is az vagyok, örülök, hogy a jövőben együtt tudunk majd dolgozni a fiatalokért

Mint kiderült, Navracsics Tibornál folytatod miniszteri megbízottként.

Valóban. Nem kerülök nagyon messzire az ifjúságpolitikától, mivel Navracsics Tibor miniszter úrtól azt a felkérést kaptam, hogy miniszteri biztosként segítsem a munkáját. Kezdettől fogva tetszett neki az az országjárás, amit én a kinevezésem pillanatától csináltam, és ő a területfejlesztést is úgy képzeli el, hogy abban megjelenjenek a helyben élő fiatalok igényei.

Arra kért, hogy járjam az országot, gyűjtsem be és csatornázzam be a fiatalok véleményét

– például arról, hogy milyen infrastrukturális beruházásokat látnának szívesen. Sokat beszélünk arról, milyen fontos cél a fiatalok helyben maradása, hogy ne vándoroljanak el szülőhelyükről; ennek a célnak az eléréséhez igyekszünk megtalálni a megfelelő eszközöket. Kiemelten fontos az is, hogy az agráriumban élő és dolgozók fiatalok szempontjai is megjelenjenek a különböző területfejlesztési koncepciókban. Könnyen lehet, hogy nemzetközi kapcsolatokat is kell majd építenem, hazahoznom nemzetközi jó példákat különböző konferenciákról. Mindenképpen szeretnénk foglalkozni a fiatalok lakhatását érintő kérdésekkel is, ez  a téma korábban  is szívügyem volt.

Hozzászoktál a médiához?

A kinevezésem körüli felhajtás mély víz volt számomra, hiszen habár tudtam, hogy mire vállalkozom, a gyakorlatban egészen más volt megéli azt, hogy közszereplőként az ember köteles tűrni az alaptalan és tényeket nem tükröző kritikákat, illetve a rosszindulatú személyeskedést és karaktergyilkosságot. Meg kellett tanulnom kezelni ezt; vagyis gyakorlatilag a mai napig tanulom. Mindemellett természetesen számtalan pozitív, támogató üzenetet és visszajelzést is kapok; ezek a megerősítések adnak sokszor erőt és motivációt arra, hogy folytassam a munkát.

Mivel kezdesz?

A vízióm az, hogy a területfejlesztés eszközein keresztül el tudjuk érni, hogy

a magyar fiatalok azt érezzék: érdemes helyben maradniuk;

éljenek akár egy megyeszékhelyen vagy éppen egy zsákfaluban. A személyes találkozókon szerzett tapasztalataimat és a felmerülő igényeket igyekszem becsatornázni a döntéshozatalba; szeretném, ha a fiatalok szempontjai is megjelennének a területfejlesztési stratégiák kidolgozásánál. A cél az, hogy azt érezzék a magyar fiatalok –éljenek az ország bármely pontján –, hogy itthon otthon vannak.

Nyitókép forrása: Facebook

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csombor
2022. július 28. 03:30
Kell egy csinosabb arc a főnösségbe, mert az eddigi felhozatal katasztrófális volt. i
AyaHunasca
2022. július 26. 13:25
Tudja valaki kinek a faszát szopta le a csajszi?
nuknuk
2022. július 26. 11:15
A fényképen természetes szépségnek tűnik. (Persze manapság a "fényképek" ...)
savrena
2022. július 26. 09:03
Magyarországon annyi a csinos nő, hogy még államtitkárnak is jut belőlük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!