Így hazudik Magyar Péter, korábbi nyilatkozatát idézték, erre „propagandázni” kezdett
Magyar Pétert egy korábbi nyilatkozatáról kérdezték, erre letagadta a korábbi szavait, sőt úgy állította be, mintha azt a „propaganda” találta volna ki.
Eddig évente 50 millió forintot fordítottak az élelmiszercsomagokra, idén ez eléri a 100 millió forintot.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tízezer élelmiszercsomagot adományoz rászorulóknak a Mészáros Csoport a karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítványon keresztül – jelentette be az alapítvány főtitkára a Magyar Vöröskereszttel közös pénteki sajtótájékoztatóján.
Tóth Krisztina rámutatott, hogy a kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére biztosítani tudják tízezer család és idős ember számára a cégcsoport termékeiből összeállított élelmiszercsomagot. Eddig évente 50 millió forintot fordítottak az élelmiszercsomagokra, az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt
– fűzte hozzá. A főtitkár közölte, hogy a Mészáros Csoporthoz tartozó cégek több mint 100 dolgozója vállalta a több mint 40 tonnányi élelmiszer dobozolását, amelyeket a cégcsoporthoz tartozó Gallicoop Zrt. kamionjai juttatják el a Magyar Vöröskereszt regionális központjaiba, ahonnan a szervezet önkéntesei viszik el az adományokat a rászorulóknak.
(MTI)
Fotók: MTI/Vasvári Tamás