Videóban fenyegetőzött azzal, hogy felrobbantja a Parlamentet

2023. január 10. 10:16

A rendőrségen azzal védekezett, hogy csak szórakozott.

2023. január 10. 10:16
null

A Parlamentet fenyegette rakétatámadással a legnagyobb videómegosztó portálon 2023. január 7-én megjelent felvételen egy magyar nő. A videóra másnap figyelt fel egy férfi, és értesítette a rendőrséget –írja a Police.hu.

Feljelentését a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon tette meg, ahol közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt rendeltek el nyomozást. A nyomozók azonosították a felvétel feltöltőjét, akit nem találtak bejelentett lakcímén és vélt tartózkodási helyein, telefonon viszont elérték. A nő azt mondta, hogy külföldön van, a fővárosi rendőrök azonban aznap este a Nyugati pályaudvaron fogták el.

A 41 éves K. Mercédeszt a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon január 8-án

közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették

A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, ő csak szórakoztató jelleggel készíti a videóit. Mivel elfogásakor néhány gramm kábítószergyanús anyagot találtak nála, emiatt is eljárás indult.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2023. január 10. 19:20
Majd bent a cigaprostik között szórakozhat.
kisgul
2023. január 10. 17:53
Az X faktorban nem engedték tovább a zsűri tagjai, ezért úgy érezte, hogy bosszút kell állnia!
pandalala
2023. január 10. 15:46
momentumos lehet napelemes atomerőművel elenszkij kokatársa ....
világbéka
2023. január 10. 15:45
Ez tényleg normális? Tihamér Tivadar Eöttevény-Nagy itt van: Kajászó. 2013. május 7. MINDENNAP KINT VAGYOK AZ Auchan Székesfehérvár PARKOLÓJÁBAN ÉS AZ OTP BankNÁL KEDVEZMÉNYESEN LESZOPLAK 3000 FORINTÉRT NAGYFIJAM Balika PEDIG MOST UTOLJÁRA MÁJUSBAN KÚRHATÓ FÉLÁRON 8000 FORINTÉRT A SZÉKESFEHÉRVÁRI AllianzNÁL MIVELL JÚNIUSTÓL BÖRTÖNBE MEGY 2 ÉVRE MÉG MOST SZOPASSÁTOK LE GYORSAN AMIG LEHET HÉTVÉGENTE VÁRLAK OTTHONOMBA ELSŐOSZTÁLYÚ KAREZZÁRA PROFI 40-ES UJJAZHATÓ SZARFETISISZTA MACKÓ IRJ HIVJA JELI LAJKK https://www.facebook.com/balicica?comment_id=Y29tbWVudDo2NDQ3ODczMzcxOTcwNTBfMTMyMzM5MzYwMTczNzk2OQ%3D%3D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!