Árcsökkentési kampányba kezdett a SPAR, megvan a termékek listája is

2023. március 13. 14:26

Terméktől függően 5 és 39 százalék közötti árcsökkenéssel szembesülhetnek a vásárlók.

2023. március 13. 14:26
null

A Mandiner korábban már megírta, hogy az Aldi 20-23 százalékkal alacsonyabb áron kínálja márciustól a magyar beszerzésű trappista sajtjait.

A legújabb hírek szerint felveszi a harcot az élelmiszerárak letöréséért vívott harcban a SPAR Magyarország is, amelynél ettől a héttől, terméktől függően 5 és 39 százalék közötti árcsökkenéssel szembesülhetnek a vásárlók – írta meg hétfőn az Index.

„Mostantól az áruházlánc még nagyobb fokozatra kapcsol, és az Árzuhanás promóció keretében hetente megjelenő terméklistáinak csökkenő áraival teszi vonzóbbá kínálatát a SPAR és INTERSPAR áruházakban.

– tájékoztatta a lapot a társaság.

A SPAR értesített róla, hogy minden hétfőn konkrét terméklista jelenik meg, feltüntetve az árcsökkenés mértékét. Előfordulhat, hogy a már listán szereplő termékek ára később még tovább csökken,

így érdemes hetente akár többször is átnézni a jegyzéket.

A lap értesülései szerint ezen a héten ennyivel olcsóbban lehet hozzájutni a promócióban részt vevő termékekhez:

  • a kenyerek, kalácsok ára 13–39 százalékkal,
  • a szalámik, sonkák, párizsik ára 5–21 százalékkal,
  • a száraztészták ára 5–10 százalékkal,
  • a rizsek ára 6–8 százalékkal,
  • a tejfölök, UHT-tejek, joghurtok, kefirek és túrók ára 5–10 százalék közötti mértékben,
  • egyes lisztek ára pedig 9 százalékkal csökken.

Nyitókép: Fotó: MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
need-info
2023. március 13. 20:54
Egyik sem érint, de másnak biztos pozitív hír.
Regisztráló szeméy
2023. március 13. 19:37
Spar Trek : A nem ismert tartomány
nempolitizálok
2023. március 13. 17:23
Ja, nagyon olcsók, vagy 40%-al drágábban árulják az étolajat mint pld. a Lidl. Szoktam Sparba járni, de már alig vásárolok ott. Megvárom míg rájuk rohad. Mindig oda kell járni ahol ugyanaz olcsóbb, hogy a drágábbikat legyőzze a konkurencia. Élelmiszerben úgysem tudnak kizárólagosak lenni. Az olcsót jutalmazni kell, azaz ott venni pld. a piát és minden mást, aminek megközelítőleg ugyanaz az ára.
sunsaci
2023. március 13. 17:13
Messze a legdrágább üzletlánc, ahol magad méred a zöldséget, magad árazod a pékárut, aztán magad szarakodsz az önkiszolgáló pénztárnál... A nap zömében egyetlen hagyományos pénztár sem működik pl. a Tapolcai Sparban.... Ja, hatósági áras tejet meg ne keress, mert az elejétől fogva ismeretlen náluk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!