Pankotai Lili nem zárja ki, hogy szabotázs történt, ezért viselt helyesírási hibával ellátott pólót

2023. május 15. 19:23

„Megértettem, hogy sokkal jobban kell figyelnem, óvatosabbnak kell lennem, mint eddig. Mögöttem nem áll kampánystáb, social media-felelős, mindenért én felelek” – vonta le a következtetést az ellenzék új üdvöskéje.

2023. május 15. 19:23
null

Nem én írtam hibásan a póló feliratát – nyilatkozta a baloldal újdonsült sztárja, Pankotai Lili a Magyar Hangnak a legújabb bakiról, amikor egy „ELVIEG FÜGGETLEN KATALIN” feliratú felsőben jelent meg a Köztársasági Elnöki Hivatal nyílt napján.

„Úgy 20-25-en mentünk fel a Várba, köztünk egy számomra ismeretlen fiú is. Az akció előtt ő írta fel rám a szöveget úgy, hogy megfordítottam magamon a pólót és a hátamra írt. Aztán visszafordítottam a ruhadarabot, de azt már nem néztem, mi került rám. A Novák Katalinnal folytatott beszélgetésig pedig pulcsi és kabát is volt rajtam, így a többiek sem szembesülhettek a hibával” – mesélte a lap kérdésére az egykori pécsi diáklány, aki októberben azzal került be a köztudatba, hogy trágár verset szavalt a nemzeti ünnepen.

Pankotai Lili azt sem tudja teljesen kizárni, hogy a helyesírási hiba szándékos rontás volt, egyfajta szabotázs, de – mint mondja – ezzel együtt is sokat tanult az esetből.

Megértettem, hogy sokkal jobban kell figyelnem, óvatosabbnak kell lennem, mint eddig. Mögöttem nem áll kampánystáb, social media felelős, mindenért én felelek” – mondta. Szavai szerint, ha csak róla és az ő lejáratásáról lenne szó, nem különösebben érdekelné az egész, de ezzel az akció hitelessége, a tanárok és a közoktatás ügye sérült, amit ő sajnál.

Pankotai Lili Somogyi Zoltánnal parolázott

Korábban a írt róla, újabb kordonbontás volt hétfő este a Karmelita kolostornál. Ezzel részben egybeesett egy másik tüntetés is, melyet a tanárok közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszüntetése ellen szervezett egy diákmozgalom. Ezen az eseményen felszólalt a tavaly októberi trágárkodásával hírnevet szerző Pankotai Lili is, aki felszólított mindenkit, hogy induljon el a Karmelitához.

Nyitókép: Deák Dániel, Facebook

Összesen 465 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2024. január 30. 17:33
Az akció előtt ő írta fel rám a szöveget úgy, hogy megfordítottam magamon a pólót és a hátamra írt. Aztán visszafordítottam a ruhadarabot, de azt már nem néztem, mi került rám ja, igy vagy az egesz politikai tevekenysegeddel mondod amit a gazdi eloir, anelkul hogy ertenel belole barmit
ineedcoffee
2023. május 19. 21:47
"Aztán visszafordítottam a ruhadarabot, de azt már nem néztem, mi került rám." Azt kellett volna ráírni, hogy "HAJRÁ FIDESZ". Ha ennyi esze van, azt is büszkén viselte volna :)))))
SimplyRed
2023. május 18. 16:22
Ezeket az apró hibákat el is nézhetnénk neki, ha kompenzálná esztétikailag.
Hyazinth
2023. május 16. 18:01
A Zóbán egyik ügynöke volt a szabotőr.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!