Aki posztol, vigyázzon, hogy el ne essék!

„Nemcsak azért, mert hivatását elhagyó papként nem lenne éppen hiteles, hanem mert alapvetően nem értek egyet azzal, hogy mások életének nehézségein bárki is kárörvendjen. Van ebben a világban elég szenvedés, nem kell, hogy még meg is nehezítsük egymásét. Ha hisszük, hogy a társadalom is képes a fejlődésre, nem csak a zsebünkben lapuló kütyük, akkor ideje lenne kilépnünk a sötét középkor rossz beidegződéseiből, amikor még szórakoztató látványosságnak számított emberek nyilvános meglincselése vagy kalodába zárása, és kigúnyolása.

Nevezzenek bár javíthatatlan álmodozónak, de hiszem, hogy valóban olyan lesz a társadalom, amilyenek mi az egyes döntéseinkben a mindennapokban vagyunk, és ez azzal kezdődik, hogy például megtanuljuk nem lecsapni a magas labdákat, még akkor sem, ha úgy érezzük jogunk lenne rá. Mert, tudom, Gabi ebben az ügyben bőven dobálta fel a labdákat, sokan elmondták már. Azonban két ember válása komoly krízis, a történet minden szereplője szenved, különösen az a gyermek, akinek épp a biztonságot adó családi fészke bomlik fel. És ez akkor is így van, ha közben a szereplők vidám képeket posztolnak, vagy kenyeret szelnek mosolyogva. Ez csak a felszín.

Öreg róka vagyok már ahhoz, hogy tudjam, hogy az emberek hajlamosak elnyomni az igazi érzelmeiket.”

Nyitókép: Földházi Árpád