„Egyszer majd megtudjuk, hogy kik és miért kavartak a háttérben” – Ujhelyi csalódott, de nem teregeti ki Farkasházyval közös levelezését

2023. szeptember 02. 12:36

Az EP-képviselő szerint a „Szárszónak ezek szerint tényleg vége, a SzázSzó pedig most indul el ténylegesen”.

2023. szeptember 02. 12:36

Ujhelyi István a közösségi oldalán reagált Farkasházy Tivadar Népszavában megjelent publicisztikájára, melyben a baloldali humorista leszögezte, nem kezdi velük újra „Szárszót”

Ujhelyi erre azt írta, hogy „egy általam nagyra tartott ember írását a levelezéseink minden részletének nyilvánosságra hozatalával egyértelműen és világosan megcáfolni méltatlan válasz lenne. Mindannyiunkra, de a korábban közösnek mondott célra tekintettel is”

Majd ismertette, hogy

„személyesen és online is mindenben egyeztettünk Teddyvel a kezdetektől fogva”

a meghívó szövegétől kezdve a kreatív anyagok formavilágán át egészen a programban résztvevő meghívottakig. Még javaslatokat, megjegyzéseket is fűzött hozzá, amelyeket minden esetben beépítettünk” – sorolta.

„Egyszer majd megtudjuk, hogy kik és miért kavartak a háttérben”

Az EP-képviselő ezután megjegyezte, „egyszer majd megtudjuk, hogy kik és miért kavartak a háttérben; kinek áll érdekében ellehetetleníteni ezt a kezdeményezést”

„Egy nagy csalódással és ezzel együtt egy komoly tapasztalattal lettem gazdagabb a mai napon. Igaza van Teddynek: hogy akarunk mi rendszerváltoztatást, ha mi magunk belül ilyen állapotban vagyunk” – szögezte le a politikus.

„A SzázSzó Találkozó szükségessége és igénye épp ezért mit sem változik, sőt! Várjuk szeretettel a meghívottakat! A »Szárszónak« ezek szerint tényleg vége, a SzázSzó pedig most indul el ténylegesen” – húzta alá Ujhelyi István.

A vonatkozó bejegyzést alább olvashatják:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Ujhelyi Istvan Facebook-oldala

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FreeEurope
2023. szeptember 03. 12:11
Hát a dákósok.
Skywalker_bp
2023. szeptember 03. 12:06
@palatin - ez igen! Így még tökéletesebb lesz a véleménybuborékod. A nyitott szellem diadala.
kobi40
2023. szeptember 03. 11:24
Halva születetnek a csók, Putyika! Tsók!
kobi40
2023. szeptember 03. 11:23
Az egész Szárszó-projekt szutyok, aljas provokáció volt. Eltörölni, felülírni a Szárszói találkozó történelmi jelentőségét, a reformátusok, Püski, Németh László, Fekete Gyula főszereplésével rendezett nemzet stratégiai jelentőségű konferenciát. Fajkaszházy magyarul se tud. Egy ócska sutkákat gyártó nímand, aki az egész tevékenységét a magyarok gyalázására hegyezte ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!