Kommentelő a SzázSzó találkozóról: „Gyurcsánymentes ellenzéket, Orbánmentes hazát!”

2023. szeptember 11. 16:35

„Se vízió, se jövőkep, se értelmes gondolat a magyar emberekért..., semmi, csak a színtelen, szagtalan szájtépés, amikor a senkik összejönnek és valakiknek érzik magukat” – írta egy elégedetlen hozzászóló.

2023. szeptember 11. 16:35

Ujhelyi István megnyugodott, hogy szerinte mégis sikeres volt az általa gründolt SzázSzó találkozó – pedig két nagyágyú, Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök és Karácsony Gergely főpolgármester csak levélben köszöntötte –, a rendezvény után az egykori MSZP-s európai parlamenti képviselő egy Facebook-posztban elismerte, előtte „cidrizett”, mire jutnak a fullasztó késő nyári napon azzal a több mint kétszáz regisztrált meghívottal. Így nincs, mese, folytatják. De a kommentelők jelentős része is örömmel konstatálta az ott történteket. A Civil Bázis szerint egy ilyen program, ilyen meghívottakkal csakis jól sikerülhet, bár elismerik, voltak nehéz témák, felmerültek kellemetlen kérdések. 

Megkaptuk a magyar valóságot, gondolkodtunk rajta, izzadtunk, néha zavarba is jöttünk, de gondolhattuk, hogy nem a vidámkodásról fog szólni a nap” 

– írták. Van, aki szerint jó és felemelő érzés a demokratikus ellenzék képviselőit egy helyen látni, jobb- és baloldalról egyaránt. „Jobbra tőlem ült Kéri László és Petschnig Mária Zita, előttem Stump (sic!) András, mögöttem feltűnt Gulyás Balázs és sorolhatnám” – fogalmazott. Emellett többen gratuláltak, hogy végre, történik már valami. Más szerint jó volt látni azt a sok fiatal arcot, és a régi öregeket is. 

Azért nem mindenki ennyire lelkes. Az egyik résztvevő, Nagy Zsolt színművész is keresetlen szavakkal illette az összejövetelt, Ujhelyi megfogalmazása szerint „pőre egyenességgel szembesített minket és velünk együtt a teljes ellenzéki nyilvánosságot is azzal, hogy csak »dagasztjuk a szart«, pofázás helyett tenni kellene, például erősebb jelenléttel és szolidaritással a tanárok és diákok melletti tüntetéseken”. 

 

Egy másik kommentelő szerint a találkozó ismét egy messiásvárás, ahogy azt a baloldaltól az évek alatt megszokták.

 

„Se vízió, se jövőkép, se értelmes gondolat a magyar emberekért..., semmi, csak a színtelen, szagtalan szájtépés, amikor a senkik összejönnek és valakiknek érzik magukat”.

Ezt is ajánljuk a témában

S volt, aki egészen sajátos, egyszerre Fidesz- és egyszerre DK-ellenes kiáltványt fogalmazott meg. A látható, és ezért leküzdhető fideszrákkal párhuzamosan, annak leple alatt egy másik is elindult. Aljasabb, tehát veszélyesebb, hatásában halálos. Ez ugyanis magát az ellenzéket zabálja föl, lehetetlenné téve a vérnarancs kór elleni hatékony küzdelmet. Hosszú időbe telt, míg egyáltalán rájöttünk, mi is zajlik. Mert az immunrendszerünket belülről megtámadó kórt nehéz felismerni: kifelé úgy viselkedik, mintha a részünk lenne, de a háttérben mi vagyunk az igazi célpontjai.

Fenyegetés, zsarolás, lejáratás, agymosott zombisereg létrehozása és ránk szabadítása, mindezt az összefogás mantraként ismételgetett jelszava alatt. 

Mosoly, amíg a kapun belülre jut, hogy ott elővillanjon a tőr a kék köpeny alól... Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a kékrákot megállítsuk, és esélyünk maradjon a narancsdaganat leküzdésére. Ideje megszólalni. Mindenkinek. Gyurcsánymentes ellenzéket, Orbánmentes hazát!”

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gonella
2023. szeptember 12. 10:24
száz szónak is egy a vége? szarok vagytok. ötlettelen, való üzenet nélkül, kiüresedett kifáradt komcsikkal nem fog menni. a helyzetértékelésben rendszeresen bakot lőnek, így mindig szarva közt a tőgyét találják el. a szocik a saját társadalmi csoportjaikat sem képesek megszólítani! hiteltelenek böszméstül, dobrevestől, lendvaistól, ijhelyistől makótól jeruzsálemig! csesszétek meg a kecskét!
Cserna János
2023. szeptember 12. 01:51
Szegények...!!! Nem könnyű nekik.
kukasmacska
2023. szeptember 11. 22:48
Esetleg meg kellene próbálni szavazókat és szavazatokat gyűjteni.
jostothu
2023. szeptember 11. 21:19
"Magyarországot, és főleg az ellenzéki politikát túszul ejtette egy gyűlöletszekta. Ez az erő azt várja az ellenzéktől, hogy az ő gyűlöletét jelenítse meg a közbeszédben"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!