Lilu: Sajnos a sz*rt akaratunkon kívül is pénzeljük

2023. szeptember 01. 08:43

A baloldali értelmiség akkor sem tudja megállni, hogy ne mocskolódjon, ha épp pénzért könyörög.

2023. szeptember 01. 08:43

Pintér Béla és Társulata június végén adománygyűjtést indított azzal az indokkal, hogy kalkulációik szerint következő évi kiadásaik 90 százalékát tudják csak fedezni a jegybevételekből, a maradék 10  százalékban támogatóik segítségét kérik.

Az adománygyűjtő honlap reklámozásába több ellenzéki közszereplő is beállt, és közben nem győzték szidni a magyar kormányt, amiért nem állja a társulat költségeit.

Bödőcs Tibor a következő bejegyzéssel kalapozott a színészeknek:

„Pintér Béla és Társulata nemzeti kincs, ahogy a művelt német mondja: »nesösnöl trezsör«. Az meg a nemzet szégyene, hogy támogatást kell kalapozniuk, míg az igénytelenség, a megalkuvás, a színvonaltalanság, a hazugság lubickol az adóforintjainkban. Kérem, ha tehetik, támogassák őket Önök is!”

A műsorvezető Lilu Instagramon próbált meg adományozókat gyűjteni a humorista képernyőfotójának megosztásával, majd saját véleményét is hozzákanyarította. 

„A színház, aminek az előadásain nevetünk, sírunk, megcsavarja a lelkünket, kitépi a szívünket, és ezt leginkább egyszerre. Nekik kérniük kell. Hogy alkothassanak. A tehetségtelennek csak jól helyezkedni. Megalkudni. És dől a pénz. Nekem ezekben az időkben az is hazaszeretet, hogy támogatom őket. Ha belefér, tegyétek ti is. Sajnos a szart akaratunkon kívül is pénzeljük” – írta a műsorvezető, aki feltehetően azokat a produkciókat és művészeket bélyegezte „sz*rnak”, amelyek részesülnek állami támogatásban. 

Nyitókép: MTI / Kovács Attila

 

Összesen 229 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2023. szeptember 01. 18:38
"Lilu: Sajnos a sz*rt akaratunkon kívül is pénzeljük" Ezek szerint nincsen tisztában azzal, hogy miből élt és miből él.
KBA98
2023. szeptember 01. 17:00
Te már nem tudsz ennél mélyebbre süllyedni! Minek kellett annyi ideig koptatnod a iskola padot?
konzerv-0
2023. szeptember 01. 15:34
Csalódás.
SzkeptiKUSS
2023. szeptember 01. 14:56
Kérném összehasonlítani a népességszám alapján az USA kulturális támogatását a magyarral, nem figyelmen kívül hagyva a GDP-t. Komoly meglepetést fog okozni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!