Kepes András: Már a Telextől is felfordul a gyomrom

2023. október 12. 09:41

Az egykori tévés személyiség szerint a lap kontextusából kiragadott kijelentéseket emelt ki.

2023. október 12. 09:41
null

Lapunk kedden beszámolt róla, hogy Kepes András a Telex vendége volt, azon apropóból, hogy új könyve jelenik meg Két macska voltam címmel.

Az egykori tévés személyiség a beszélgetés során kijelentette, hogy szerinte „a Kádár-rendszerben intelligensebb vezetői voltak az állami médiának, a jelenlegi hatalmat kizárólag a saját zsebe érdekli, az emberekből kinevelték a szolidaritást, a társadalmat pedig apátia és reménytelenség jellemzi”.

„Nem véletlen, hogy miközben a magyar sajtó presztízse a rendszerváltás idején 100 pontos skálán 73-75 pont volt,

a legutóbbi, 2022-es felmérés szerint a magyar lakosság 9%-a hisz feltétel nélkül a sajtóban, a 64% pedig egyáltalán nem!”

– írta Kepes András a Facebook-oldalán.

„Elszoktam attól, hogy a like-vadászat és az elfogultság milyen szakmai és erkölcsi mélységbe rántotta a médiát” – közölte az egykori tévés személyiség.

Ezt is ajánljuk a témában

Kepes András a bejegyzésében kiemelte, hogy a másfél órás beszélgetésnek a Telex azt a címet adta, hogy: „Az Origótól felfordul a gyomrom”. Szerinte ezzel kizárólag a napi politikát érintő, kontextusából kiragadott kijelentéseket emelt ki a lap a podcast felvezetésében. „Ha a Telexnek a beszélgetésünk arról szólt, mint amit a címben és a felvezetésben jeleztek,

akkor most már a Telextől is felfordul a gyomrom”

– írta Kepes András.

***

Nyitókép: MTI Fotó: Czimbal Gyula

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skywalker_bp
2023. október 14. 08:06
Attól még valóban ezt mondta. Hogy az Origo-tól felfordul a gyomra. És igaza is van
EnergiatakarékasiKároly
2023. október 13. 13:18
"a legutóbbi, 2022-es felmérés szerint a magyar lakosság 9%-a hisz feltétel nélkül a sajtóban, a 64% pedig egyáltalán nem!” Már bocs de ebben sehol nincs benne hogy csak a kormánypárti médiáról lenne szó. Szerintem az összesről. Azt viszont higgyük el neki, hogy visszasírja a 90-es évek előtti időket. De legalább nem demokráciázik mint lendvai elvársnő. Ez is valami.
makapaka2
2023. október 13. 11:22
Kepes egy ügyesen taktikázó, simlis alak.
zavulon
2023. október 12. 19:59
Ugyanúgy átmentette magát mint a szemlőhegyi Jézus meg a pengehangú felesége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!