„Még csak kedd van!” – így reagált a magyar közélet az újabb Nobel-díjra

2023. október 03. 15:28

Varga Judit szerint ez „a magyar sikerek hete”.

2023. október 03. 15:28

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Karikó Katalin után újabb magyar kutató kapott Nobel-díjat. Krausz Ferenc munkáját Pierre Agostinivel és Anne L'Huillier-rel megosztva ismerték el a legrangosabb tudományos díjjal „az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért”.

Az újabb magyar siker nagy visszhangot váltott ki a magyar közéletben. Egyre csak érkeznek a gratulációk a tisztviselőktől és politikusoktól.

Novák Katalin Krausz Ferenc díjazását is kitörő örömmel fogadta. Mint írta, „Micsoda büszkeség! Szívből gratulálok Krausz Ferencnek a fizikai Nobel-díjhoz! 
 

És még csak kedd van! 

– jegyezte meg, némileg utalva arra, hogy az irodalmi Nobel-díjnak is van magyar esélyese.

Az újabb Nobel hírére Varga Judit, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke arról írt Facebook-oldalán, hogy

Úgy látszik a mostani a magyar sikerek hete!

Két nap telt el a hétből és két új Nobel-díjas tudósunk lett”.

 

„Micsoda hét, micsoda magyar tudósok!”

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke közösségi oldalán osztotta meg Krausz fotóját, melyhez kísérőszövegként azt írta, „Micsoda hét! Olyan, amilyen még soha nem volt a magyar tudományos életben. Második tudósunk kapott két napon belül Nobel-díjat.”
Majd azzal folytatta, hogy „a már régóta külföldön dolgozó Krausz Ferenc professzor a sokak számára nehezen belátható speciális attoszekundumos fizikai kutatásokért kapta. 
 

Micsoda hét, micsoda magyar tudósok! 

– zárta gondolatait a politikus.

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Nobel Prize Facebook-oldala

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. október 04. 11:50
A gyurcsányisták megpróbálnak még abból is politikai tökét fabrikálni, hogy a Nobel-díjas(aink?) külföldön érték el az eredményeiket. "El kellett menekülniük, mondják..." Hát a Rákosi-Kádár-Gyurcsány rendszerek alatt, erre bizony sokan kényszerültek. De azt is látni kell, bármilyen jól menne is Magyarországon a gazdaság, a kultúra, az oktatás, az életszinvonal, nem sok esélyünk van és lesz arra, hogy Nobel-díjasokat hazailag produkáljunk. Minthogy a tudomány elsösorban a fegyverkezés a világürkutatás (amit szintén a fegyverkezés érdekében forszíroznak) stb. szolgálatában áll, a hozzánk hasonló kisebb osrszágoknak nem igen van esélye, hogy ebben a versenyben részt vegyen. Mi magyarok derekasan bedolgozunk a világ tudományos teljesítményébe, anélkül, hogy ezért elismerést, pozitiv hozzáállást kapnánk az országunkhoz, vagy bármi más hasznunk lenne ebböl. Ingyen expotrálunk szellemi tökét, országunkat pedig eközban a sárba tiporják. Ezen kellene elgondolkodni, de komolyan.
fabulon a bőre őre
2023. október 04. 09:43
A már régóta külföldön dolgozó Gyurcsány Ferenc a sokak számára nehezen belátható speciális szőlészeti és borászati kutatásaiért kapta az Aranyisiász díjat. Fake1: A borászati részt csak issza, mert az a sógora diplomamunkájában maradt, a bíráló hiányolta a láriferi dolgozatának címe alapján. Fake2: Még mindig itt élvezi a tőkejövedelmét annak a MOTIM-nak 28 év óta, aminek a szürkeprivatizációjával anyósa megvette őt a lányának mint strómant két felesége és két gyereke után.
balbako_
2023. október 04. 08:38
Csák János nyilatkozta, hogy keservesen, de kezdik létrehozni a magyar kutatási bázisokat amelyek teljesen lepusztultak a szocialista időkben. És hozzá magyar kutatókat igyekeznek hazacsábítani ebből is lehet valami persze nem azonnal. Csak a fiatalok kedvéért a hazai világszabadalmak tudományos sikereknek a hazai gyárak adták meg az anyagi alapjait. Déri Miksa Bláthy Ottó Titusz és Zipernowsky Károly, a transzformátor feltalálói a Ganz gyár mérnökei voltak. Kandó Kálmán a fázisváltó feltalálója szintén onnan indult akárcsak Bánki Donát aki a Csonka Jánossal a porlasztót, a Bánki motort és a Bánki turbinát köszönheti neki a világ. A Heller-Forgó hűtőtorony hőcserélő része a Jászberényi hűtőgépgyár gyártmányaként került a köztudatba.
Bigbeeeee
2023. október 03. 20:02
"Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke közösségi oldalán osztotta meg Krausz fotóját, melyhez kísérőszövegként azt írta, a már régóta külföldön dolgozó Krausz Ferenc professzor ..." Nyilván arra utalt a "miferink", hogy Magyarországon - természetesen Orbán Viktor miatt - ilyen eredmény soha nem jöhetett volna létre! Nem árt viszont emlékezni arra, hogy a magyar kormány 2019-ben húszmilliárd forinttal támogatta az akkor már Németországban élő Krausz kutatásait. Négy éve. Amikor még semmit nem lehetett biztosan tudni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!