Szijjártó Péter shoppingolni ment, fiatalos sneakerre ruházott be a külügyminiszter

2023. szeptember 16. 19:28

Megtudhattuk azt is, hogy melyik az a cipő amit soha nem venne fel a külügyminiszter.

2023. szeptember 16. 19:28

Nem mindennapi programja volt Szijjártó Péter külügyminiszternek, ugyanis ellátogatott Pachert Balázshoz a sneaker boltjába. A külügyminiszterről köztudott, hogy az elegáns öltönyök, nyakkendők és öltönycipők világán kívül a sportos darabokat is kifejezetten szereti, amiről a Facebook-oldalán is gyakran posztol képeket. 

A videóban Szijjártó Péter elmondta, hogy a sneakerek iránti szeretetet a gyermekinek köszönheti, ugyanis ők voltak azok, akiktől hallott ezekről a sportos, és divatos modellekről. A külügyminisztertől megtudhattuk, hogy a Nike legdivatosabb cipőiből melyik modelleket szereti, valamint azt is elmondta, hogy van olyan cipő amit soha nem venne föl. 

A videóban azt is elárulta a külügyminiszter, hogy miért becézi cicának Lőw Zsoltot. Szijjártó Péter elmondta, hogy korábban a dunakeszi csapatba próbálgatták csábítani Lőwöt, hogy játsszon náluk, amelyre Lőw azt mondta, hogy akkor fog ott játszani, ha egyszer ezt bejelenti Szijjártó a parlamentben. Az adás végén a külügyminiszter ruhatára egy új darabbal is gazdagodott, ugyanis Szijjártó Péter vásárolt egy fiatalos Nike sneakert. 


Nyitókép: Képernyőfotó
 

 

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Genusnextgen
2023. szeptember 17. 14:03
Szíjjártó még büszke is, ahogy az átlanyugdíjas képébe bassza, hogy egy havi bevételüket költ cipőre. #fidjanygeci
Ez D-dúr és e-moll
2023. szeptember 17. 12:37
"Kormánypárti2--->Ez D-dúr és e-moll 2023. szeptember 17. 07:54 Szeretnéd te kis perverz." Ti lihegtek érte pártotoknál és kormányotoknál.
Ez D-dúr és e-moll
2023. szeptember 17. 12:33
"flesh ripper ---> Ez D-dúr és e-moll 2023. szeptember 17. 07:59 Hagyjuk ezt a szar proli demagógiát: tele vannak a boltok, hülyére vásárolják magukat a magyarok, 90% széthízott, bagózik, piál ezerrel. Egy pedagógusmozgalmár hetente elkölti bagóra, piára és cigire, meg disznóhúsra 3 sneaker árát. Az utak, a budapesti kakigeli-dugók tele vannak 30-90 milliós városi terepjárókkal stb. Miről vartyogsz, kretén? Te is miért vagy olyan széthízott?" Hol hallottam már ezt? Megvan! Marosán György "örökbecsű" mondását idézik fel a szavaid: „Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy”. Ami pedig a széthízottságot illeti: 180 cm magas vagyok és 65 kg. Úgyhogy kinyalhatod a csontos seggemet, te nyomorult agyhalott zombi troll!
KBA98
2023. szeptember 17. 11:51
De ő is sportol, jó kondiban tartja magát, mely feltétlenül szükséges, ahhoz a hihetetlen munkához, amit végez! Én is szoktam drága cipőket venni, ha van rá pénzem megveszem a legjobb márkákat, akinek nincs az menjen a kínai boltba! Egyébként a jó lábbeli megválasztása nem csak divat, hanem egészségügyi kérdés is. Aki irigyli tőle, próbálja meg azt az idegfeszítő munkát csinálni, amit ő csinál 0-24-ben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!