„Ahogy megöleltem, egyből zokogni kezdett” – így mentett életet a budapesti rendőrnő

2024. január 20. 14:34

Megrázó jelenet zajlott a Petőfi-hídon.

2024. január 20. 14:34

Ölelésével és egy kis figyelemmel mentett életet egy józsefvárosi rendőrnő, aki elmondása szerint végig ösztönösen cselekedett, amikor egy fiatal nő végső elkeseredésében egy hídról a vízbe akarta magát vetni – szerencsére az egyenruhások még idejében a helyszínre értek.

Ahogy arról a Zsaru Magazin közösségi oldal beszámolt, Méhes Tímea főtörzsőrmester, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója társával, Nagy Sándor Gergely főtörzsőrmesterrel még november 21-én este látott el szolgálatot, amikor bejelentés érkezett, hogy egy fiatal nő áll a Petőfi híd szélén.

„Éppen a közelben jártunk, ezért a híd felé kanyarodtunk a szolgálati gépkocsival. Meg is pillantottunk a hídon valakit, aki a vizet nézte. Lekapcsoltuk a megkülönböztető fény- és hangjelzést, megfordultunk, és kiugrottam a kocsiból.

Ez volt az első alkalom, amikor ilyen mentésben vettem részt, és egyfolytában az járt a fejemben: »Nehogy leugorjon! Csak ne az én kezem között haljon meg!«

Az ösztöneim vezettek, egyszerűen csak átöleltem, ahogy az ember egy rég nem látott ismerősét öleli magához. Ekkor rám nézett, és visszaölelt, majd zokogni kezdett. Néhány percig álltunk így összeölelkezve. Tudtam, hogy szüksége van valakire, és megnyugtatja, hogy érzi, nincs egyedül. Közben beszéltem hozzá, nyugtattam, hogy nem lesz semmi baj, és szép lassan megnyugodott” – mesélte a rendőrnő.

A kolléga közben értesítette a kollégákat, majd egy mentőautó kórházba szállította a nőt, aki elmondta, attól félt, hogy nem láthatja többé a kisfiát, ezért fordult meg a fejében az öngyilkosság gondolata.

Fotó: Pixabay

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipanszky
2024. január 26. 11:52
„A kolléga értesítette a kollégákat...” Maaaandiiiii!
sozlib_abschaum
2024. január 20. 15:53
@Wolfram004, de ha peched van, akkor csak a pressmanova jön arrafelé és ölelget.
Wolfram004
2024. január 20. 15:26
Rágugliztam... holnaptól én is ott fogok állni. Engem még sosem igazoltatott, motozott meg vagy ölelt át rendőrnő. Úgy érzem, diszkriminálva vagyok :( Az életmentéshez gratulálok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!