Exkluzív Kunhalmi-show verhet éket a baloldali pártok közé

2024. január 18. 12:18

A politikus most sem hazudtolta meg önmagát.

2024. január 18. 12:18
KUNHALMI Ágnes
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke volt a Blikk Talk vendége, ahol számos kérdést érintettek a beszélgetés során. A politikus most sem hazudtolta meg önmagát. Elmesélte többek közt, hogy hétéves korától tizenhat éves koráig a színészi pálya érdekelte, de ahogy teltek az évek, a gyermekkori vágyak, álmok átalakultak. Azonban ezek az ifjúkori évek nem múltak el nyomtalanul, hiszen politikusként is kamatoztatta, korábbi ezirányú érdeklődését. A legemlékezetesebb alakítását az MTVA-székház elfoglalására tett kísérletben nyújtotta, amikor nekirohant a bezáródó ajtónak és eljátszotta a hattyú halálát.

Ezután a szánalmas műesés után a közösségi médiában közönségszavazást kezdeményeztek alternatív Oscar-jelölésére. A beszélgetésben szóba került a baloldali összefogás is. Ezzel kapcsolatban Kunhalmi előzetes szándéka ellenére olyat mondott, amivel éket vert az amúgysem virágzó ellenzéki összeborulás pártjai közé:

»Mert meg lehetne verni Orbánt, ha azt csinálnánk, amit az MSZP mond«

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolt196969
2024. február 03. 06:22
A hugyos Fleto barátod neked szopd le és lessz munkád.
moricka13-3
2024. január 19. 05:08
Hiába minden erőfitogtatás, keménykedés és erőltetés az MSZP társelnökévé avandzsált, az eredeti foglalkozására nézve óvodai dajkából nyelvtudással bíró politológusra és politikusra váltott Kunhalmi Ágnes, valamint Komjáthi Imre díszproletár részéről, a cca. 1 % támogatottságú pártjukkal még jó esetben is csupán elhanyagolható töltelékek lehetnek a Gyurcsány szalámiban.
states-2
2024. január 18. 16:34
A komcsi szórakoztatóipar része Kunhalmi is.
nyugalom
2024. január 18. 13:58
Se színesz, se nem politikus, libuska!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!