Igazi kötéltánc

2016. augusztus 30. 15:49
„Igazi kötéltánc megfelelni dúlaként az engem választó szülőpárok természetes, háborítatlan és szép szülésélmény iránti vágyának, úgy támogatni és védeni őket, hogy közben ne haragítsam magamra (és ezáltal dúlatársaimra is) a kórházi személyzetet.” Portréinterjúnk Novák Juliannával, a szülés/születés-szoptatás témákban jártas, sokoldalúan képzett tapasztalati szakértővel.
Novák Julianna önéletrajzából kiderül, hogy Jula „nemcsak” 4 gyermekes édesanya, hanem tanító, személyközpontú mentálhigiénés tanácsadó, dúla, fókusztréner, szülőklub facilitátor, kommunikációs és konfliktuskezelő tréner, perinatális szaktanácsadó is. Emellett a Magyarországi Dúlák Egyesületének (MODULE) egyik alapító tagja, jelenleg szakmai koordinátora, a Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért (TAVAM) társelnöke, a Népesedési Kerekasztal (NKA) tagja, a Séta a SzüléSzületés minőségéért egyik szervezője (Séta), a ferencvárosi Anyahajó Anyaközpont (Anyahajó) egyik ötletgazdája. Felsorolni is nehéz, hát még mindezt aktívan végezni, nem beszélve a családi teendőkről. 
 
Azok számára, akik ezekben a témákban, körökben otthonosan „mozognak”, mindezek ismerős szervezetek. A többiek viszont nem biztos, hogy tudják, hogy egyáltalán miről is van szó. Vegyük őket sorra: kérlek, hogy röviden ismertesd őket és beszélj arról, hogy melyikkel miért kezdtél el foglalkozni. 
 
A MODULE célja a dúlai tevékenységről történő tájékoztatás, a tevékenység támogatása és fejlesztése képzések szervezésével, s együttműködés mindazon szakmai és civil szervezetekkel, közösségekkel, akikkel hasonló célokért dolgozunk. Az Egyesület tagjai dúlák, olyan szülés körüli, tapasztalt asszonytársi segítők, akik a várandós és szülőnők, valamint családjuk számára érzelmi, fizikai és informatív segítséget nyújtanak a szülés előtti, alatti és a szülést követő időszakban. Az egyesület tagjai a kismama által választott helyszínen kísérik a szülést és nyújtanak segítséget a MODULE alapelveit megtartva.
 
A TAVAM önszerveződő női körök, kismamaklubok és anyakörök hálózata, amely segíteni kíván minden olyan egyéni és társas kezdeményezést, ami a szülést-születést, az élet megkezdésének feltételeit egyre jobbá, természetesebbé teszi, s ezáltal a szülő-gyerek kapcsolat, a családi felelősségvállalás és a tudatosság erősödését szolgálja.
 
A NKA célja egy széleskörű társadalmi együttműködés megalapozása, a demográfiai helyzet javítása érdekében. Harminckét szervezet képviselőit hívják meg (a tudományos és az üzleti élet, a civil szféra és az egyházak képviselőit), hogy havonta megvitassák a gyerekvállalást segítő lehetőségeket, és javaslatokat dolgozzanak ki azok megvalósítása céljából.
 
A Sétával és az ahhoz kapcsolódó programokkal arra hívjuk fel a figyelmet, milyen messzire nyúló jelentősége lehet annak, hogy egy szülés milyen élmény az édesanya, a baba és a család számára. A „SzüléSzületéS minősége” legalább olyan fontos, mint annak közvetlen eredménye.
 
Az Anyahajó egy „családi kikötő” a József Attila lakótelepen, ahol a kisgyerekes anyák megpihenhetnek, kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek és egy közösség részévé válhatnak. Ingyenes programokkal várnak minden lakótelepi és ide látogató családot.  A szabad kikötőben bárki szabadon lehorgonyozhat egy kis játékra, beszélgetésre, megtanulhat horgolni, kötni, háztartását környezettudatosan vezetni. Vásárlóköreikben hozzájuthat öko tisztítószerekhez, fűszerkertjükből friss fűszerekhez. Tájékozódhat és tanácsot kérhet nevelési módszerekről, hordozásról.
 
Hogy kerültél Te mindezen szervezetekkel kapcsolatba? Hogy kezdődött mindez Nálad?
 
A főiskola elvégzése után a 80-as évek második felében három évig tanítottam egy általános iskolában, és közben néhányan arról álmodoztunk, hogy milyen jó lenne a saját gyerekeinknek már egy szabadabb, az ő érdeklődésükre, különböző, eltérő igényeikre is figyelő iskolát létrehozni. A 80-as évek végén egy OTKA pályázatra több alternatív kezdeményezéssel együtt mi is beküldtük a terveinket és nyertünk, így az álmaink megvalósulhattak. 1990-ben elindult a Rogers Iskola egy 22 fős első osztállyal. A legidősebb gyerekem az első induló osztály tanulója lett, és a többiek is ebben az iskolában ismerték és szerették meg a tanulás szabadságát.
 
Itt találkoztam azzal a furcsa jelenséggel, hogy okos, értelmes, érdeklődő gyerekek a megküzdési helyzeteket gyakran kudarcként élték meg, és többen olyankor is segítséget kértek, amikor egyedül is meg tudtak volna birkózni egy-egy feladattal. A felvételi folyamatok során megismerhettem a születésük történetét, és elkezdtem „látni” a viselkedésük, problémahelyzetekben való megküzdési módjaik mögött a világra jövetelük körülményeit is. Mintha újrajátszanák ezt az élményüket napi szinten az iskolában. Megdöbbentő volt ez a felismerés. 
 
A 90-es években sokféle képzésben vettem részt, keresve a választ erre a furcsa jelenségre, amit persze akkor még nem találtam meg. Mindegyik képzés a személyközpontú megközelítéshez kapcsolódott, a mentálhigiéné, a tanácsadás, facilitálás, a kommunikáció és konfliktuskezelés valamint a fókuszolás is. Meghatározó számomra ez a szemlélet szülőként, a munkámban és a társas kapcsolataimban is.
 
 
Mindezeken keresztül egyenes út vezetett a dúlasághoz, mert úgy éreztem, hogy ebben a tevékenységben jobban tudok másoknak segíteni, a legszabadabban a legtöbbet tenni a változásért. Idén tavasszal volt húsz éves az a fiatalember, akinek a születésénél 1996-ban először jelen lehettem dúlaként. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a saját kórházi medikalizált szüléseim után először normális, háborítatlan, beavatkozások nélküli szüléseket láthattam, így tapasztalati úton tanulhattam meg, hogy mi a lényeges különbség a kettő között. Néha kórházban kötött ki egy-egy otthon indult szülés, és amikor én is bemehettem kísérőként a szülőszobára, akkor vált világossá a számomra, hogy a kórházi szüléseknél sokkal nagyobb szükség lehet a dúlai támogatásra, mint otthon.
 
A legtöbb helyen az anyák és újszülöttjeik, a születő családok hihetetlenül kiszolgáltatottak, és ritkán kapnak objektív tájékoztatást, személyre szabott figyelmet és gondoskodást ebben a nagyon érzékeny időszakban. Nem volt kérdés, hogy 2001-ben részt vettem a MODULE létrehozásában. Jelenleg szakmai koordinátorként szervezem és vezetem a társaimmal az egyesület képzéseit. Legutóbb egy NCTA által támogatott Létkérdések elnevezésű projekt keretében halmozottan hátrányos helyzetű településeken élő roma és nem roma lányoknak, asszonyoknak valósítottunk meg képzéseket.
 
A TAVAM égisze alatt 2005-től a Születés Hete programokat szerveztük egyre többen szerte az országban, amíg ez a hagyományteremtő kezdeményezés 2008-ban önállóvá nem vált. Szerettük volna elérni, hogy a hazai szülészeti ellátás elmozduljon a holisztikus, nőközpontú irányba, de ez az elmúlt évtized alatt nem sikerült. 2012-től a TAVAM számára felajánlott szja 1%-okból a Freedom for Birth és a Mikroszülés című dokumentumfilmek korlátlan vetítési jogát vásároltuk meg, azóta járjuk az országot a filmek mindenki számára fontos üzenetével.
 
Legutóbb egy szintén NCTA-projekt keretében a TAVAM a ferencvárosi József Attila lakótelepen segítette az Anyahajó Anyaközpont létrejöttét. Az első hazai anyaközpontot a miskolci HOLDAM Egyesület hozta létre 2011-ben, ez a szervezet is a TAVAM szárnyai alól nőtt ki, és 2007-ben állt a saját lábára. Jó érzés, hogy a második anyaközpont születésénél a TAVAM „bábáskodhatott”.
 
A Népesedési Kerekasztalhoz 2012-ben csatlakoztam a MODULE és a TAVAM képviseletében, és azóta azon igyekszem, hogy a sokféle téma közül a szülés/születés ügye is hangsúlyt kapjon a népesedési kérdések között. Idén végre sikerült újból előállnunk egy javaslatcsomaggal, ezt a népesedési világnap (július 11.) kapcsán tártuk a nyilvánosság elé. 
 
2014-ben végeztem el az ELTE PPK kétéves perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzését, hogy a korábbi gyakorlati tapasztalataimat korszerű elméleti ismeretekkel is kiegészítsem. A Séta a SzüléSzületéS minőségéért kezdeményezés az ELTE PPK Pszichológia Intézetében a perinatális munkacsoport (oktatók és végzett hallgatók) ötlete volt. 2014-ben indultunk először 150 km-es utunkra, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét a perinatális időszak történéseinek fontosságára a lélektan oldaláról is, holisztikus megközelítésben. Olyan helyszíneket kerestünk, ahol valamilyen kiemelkedő szakmai törekvés csírája tapasztalható az anya- baba- és családbarát szemlélet megvalósítására, ám ezek nem kapnak elegendő figyelmet, elismerést és nyilvánosságot, pedig megérdemelnék.   
 
Melyik foglalkozás, feladat, kezdeményezés a legkevesebb számodra? Melyikkel érted el a legnagyobb sikereket és melyiket érzed kudarcosnak vagy legalábbis nehezen kivitelezhetőnek?
 
Mindegyik a szívem csücske, bár az iskolarendszerű tanítást elég hamar felváltottam egy másfajta tevékenységgel, ami sokkal szabadabb, rendszertelenebb, kiszámíthatatlanabb, ezáltal bizonytalanabb is, de ebben otthonosabban érzem magam. A szüléskísérések miatt sokáig GPS üzemmódban működtem, gyakran és többször kellett újraterveznem a napi menetrendünket, amíg a gyerekek kicsik voltak, de szerencsére számíthattam a családom támogatására.
 
Talán emiatt is érzem fontosnak az anyaközpontok létrehozását, mert azt látom, hogy azoknak a kisgyerekes anyáknak, akiknek nincs folyamatosan elérhető családi támogató hátterük -  a nagyszülők nem érhetőek el, messze laknak vagy még aktívak és dolgoznak - nagyon nehéz segítség nélkül megküzdeniük a mindennapok kihívásaival, a 24 órás folyamatos rendelkezésre állással. Elég sokan vannak ilyen élethelyzetben, és ha ők egymásra találnak, támogató közösséget létrehozva és fenntartva nagy értékű társas támaszt tudnak nyújtani egymásnak, pótolva a nagycsaládok széthullásából adódó hiányt.
 
 
Az Anyahajó Anyaközpont talán az eddigi legsikeresebb kezdeményezés, aminek részese lehettem, alig két év alatt fantasztikus közösséget teremtett ez a csapat. Legnehezebbek számomra a kórházi szüléskísérések. Igazi kötéltánc megfelelni dúlaként az engem választó szülőpárok természetes, háborítatlan és szép szülésélmény iránti vágyának, úgy támogatni és védeni őket, hogy közben ne haragítsam magamra (és ezáltal dúlatársaimra is) a medikalizált szemléletben szocializálódott és a holisztikus megközelítésre csak ritkán nyitott kórházi személyzetet. 
 
Beszélgessünk kicsit részletesebben az idei nyár két „slágertémájáról”: a születéssel és a szoptatással kapcsolatos civil kezdeményezésekről. Az előzőhöz kapcsolódik a Születés Hete, a Séta a SzüléSzületés minőségéért, a Népesedési Kerekasztal javaslatai a hazai szülészeti ellátás korszerűsítésére. A másodikhoz társul egy petíció, mely átfogó intézkedéseket kér a szoptatás támogatásáért, és a szoptatás világnapja (augusztus 1.) kapcsán számos rendezvény: egy félnapos előadássorozat a Parlamentben, Piknik a szabad szoptatásért a Feneketlen tónál és számos vidéki városban, rendezvény az Anyahajó Anyaközpont szervezésében a József Attila lakótelepen, stb.
 
A Születés Hete 2016 országos rendezvénysorozat keretén belül eddig Zuglóban és Rákosligeten volt Mikroszülés vetítés.
 
A Séta a SzüléSzületéS minőségéért kezdeményezés ez évi központi gondolata a szülés utáni együttlét, az úgynevezett „aranyóra" biztosítása volt az édesanya és a baba számára. Az indulás előtt a nyitóprogramon Palya Bea a „Szülésdal" eléneklésével emelte a hangulatot. Az idei Séta az ELTE Izabella utcai épületének kertjében található SzüléSzületéS fájától Eger – Ózd – Kazincbarcika állomásain át Miskolcig tartott: a sétán résztvevőkkel ellátogattunk az itt található bababarát szülészetre. Ez a térség egyedülálló az országban, mert a borsodi régióban négy bababarát szülészet is található, míg a többi megyében csak egy, vagy egy sem. Ezeken a szülészeteken a császármetszési arány jóval az országos átlag alatt van, és megvalósulnak a bababarát alapelvek. A séta során kiemelkedő munkájukra és az elért eredményeikre hívtuk fel a szakma és a közvélemény figyelmét, mintaként állítva az országos átlagnál alacsonyabb császármetszési arányokat.
 
 
Sétáink során adományt is gyűjtöttünk, hogy a befolyt összegből babaágyakat ajándékozhassunk az érintett szülészeteknek annak érdekében, hogy a babák és az anyák minél tovább zavartalanul és biztonságban maradhassanak együtt. Ezek a babaágyak közvetlenül az édesanyák ágya mellé tehetők, így biztosítható a folyamatos együttlét, akár császármetszés után is. Az újszülött a műtét utáni néhány órában is az anyai közelség biztonságában lehet, amíg édesanyjának feküdnie kell, akkor is, ha szaksegítség vagy hozzátartozó nem tud jelen lenni és segíteni ebben az időszakban.
 
A Népesedési Kerekasztal javaslataival idén a népesedési világnaphoz kapcsolódóan a szülészeti ellátás korszerűsítését céloztuk meg. Hasonlóképpen a Séta üzenetéhez, az aranyóra fontosságát, az anya-baba egység védelmét emeltük ki. A szülés élménye kihat a további gyerekvállalásra, ezért fontos ezzel a kérdéssel foglalkozni. A NKA eljuttatta a szakmai szervezetekhez és a döntéshozókhoz is a javaslatokat, melyek között szerepel például, hogy szülés után ne válasszák szét az anyát és az újszülöttet, a fizikai ellátás mellett nagyobb hangsúlyt kapjon a lelki gondozás, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait szem előtt tartva tekintsék partnernek a szülő nőket, szülésznők is végezhessenek várandós gondozást, a komplikációk nélküli szüléseket is ők kísérhessék, valamint a valódi választás lehetősége érdekében a társadalombiztosítás finanszírozza az intézményen kívüli szülést is.
 
Az Anyahajó Anyaközpont a József Attila lakótelepen idén is a Csigaparknál levő Nagyjátszótéren tartotta a Szoptatás Világhete alkalmából szervezett összejövetelét, ahol a szoptatás széleskörű támogatása érdekében elindult petíció felolvasásával buzdította annak aláírására a résztvevőket.
 
Ez a petíció felolvasásra került augusztus 1.-én, a szoptatás világnapján a Parlamentben szervezett fél napos hivatalos rendezvényen (link), ahol több orvos (Dr. Várady Erzsébet, dr. Gárdos László, dr. Szabó Miklós) kiállt a szoptatás széleskörű támogatása mellett, valamint a Feneketlen tóhoz szervezett Piknik a szabad szoptatásért elnevezésű civil eseményen is. Ez utóbbit nemcsak Budapesten, hanem jó pár vidéki városban (mint például Pécsett, Kecskeméten, Debrecenben, Kaposváron, Egerben, Szombathelyen) is megszervezték.
 
  
  
Úgy tűnik, hogy ez a két, egymással szorosan összefüggő téma (szülés és szoptatás) ha lassan is, de végre elérte a szakma és a jogalkotók ingerküszöbét - hála a több éves, kitartó civil kezdeményezéseknek. Hogyan tovább?
 
Én nem érzem úgy, hogy ez a téma bárkinek is elérte volna az ingerküszöbét, akinek eddig nem volt szívügye. Bárcsak tévednék!!! Ezek a kezdeményezések együtt sem kaptak akkora sajtóvisszhangot, mint a márciusi Másállapotot a szülészetben! megmozdulás, amin több százan részt vettünk. Arra sokan felkapták a fejüket, de azóta is minden maradt a régiben. Továbbra is az a dolgunk, hogy apró lépésenként haladva jussunk előrébb. Egyre többen, egyre többször, és egyre több helyen hallassuk a hangunkat, mondjuk el, hogy mi tetszik és mi nem, mivel vagyunk elégedettek és mivel nem, merre lenne jó haladni, mit szeretnénk elérni. Előfordulnak ugyan látszatintézkedések, de ezek a lényeges dolgokon nem változtatnak.
 
Az általános hazai gyakorlat szerint a szülést/születést a mai napig betegségként, a szülő nőt és újszülöttjét betegként kezelik. A természetes folyamatot az orvosok veszélyesnek, kiszámíthatatlannak állítják be, mert sokan közülük nem ismerik, nem is láttak még olyat. Számos szakmai ajánlás, kutatási eredmény ismert, ami nem jut el a gyakorlati megvalósításig, így a szülészeteken, az újszülött ellátásban sok helyen kérdéses, gyakran felesleges vagy kifejezetten káros rutineljárásokat alkalmaznak. Pedig egy egészséges nő tud szülni, és egy egészségesen fejlődő magzat meg tud születni, ha megkapják ehhez a kellő információt, az empátiát, a türelmet és a támogatást.
 
Húsz évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy tíz év alatt megvalósítható a szemléletváltás, a sok külföldi jó gyakorlat mintájára a medikalizált orvosi modellt felválthatja a holisztikus bábai megközelítés. Mind a szakma, mind a közvélemény oldalán, ha egyre többen egyre többet teszünk ennek érdekében. Tévedtem. Vannak ugyan kisebb-nagyobb eredmények, de rendszerszintű változások azóta sem történtek. A szülészet továbbra is medikalizálódik, egyre több a műszeres és gyógyszeres beavatkozás.
 
Az ezredforduló óta megduplázódott a császármetszések aránya, az országos átlag közelít a 40%-hoz. Egyes helyeken eléri vagy meghaladja az 50-55%-ot, míg máshol 20% körül mozog. Kórházi körülmények között igen kicsi az esély arra, hogy egy szülés/születés a maga tempójában, a természet rendje szerint haladjon. Maguk a szakemberek sem ismerik ezt a folyamatot, hiszen már az alapképzésüktől kezdve, évtizedek óta nem is igen láttak olyat. Ez a fontos ismeret hiányzik a tudástárukból, már szinte nincs is kitől megtanulni. A forgalomban levő szülészeti tankönyvekben a normális szülésről csak néhány oldalon esik szó, a rendellenességekről annál részletesebb leírások szerepelnek. Konferenciákon, előadásokon gyakran hallani arról, hogy milyen változtatásokra, családbarát intézkedésekre, a beavatkozások csökkentésére lenne szükség, de ezeket ritkán követik tettek. A fennálló rendszernek nem érdeke a változás, a civil kezdeményezések pedig még nem érték el a kritikus tömeget. Úgy érzékelem, hogy még mindig ugyanott tartunk, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt, és a közeljövőben sem sok jelét látom a szemléletváltásnak.
 
Vannak azért előrelépések, de ezek csak nagyon szűk körben érzékelhetőek. Például már elérhető és 2011 óta rendelettel szabályozott az intézeten kívüli szülészeti ellátási forma. Az Orvosi Hetilapban megjelent közlemény szerint ugyanolyan jók az eddigi hazai eredmények, mint a külföldiek, az OEP mégsem támogatja, így a leendő szülőknek nincs valódi választási lehetősége. Erre a visszásságra hívja fel az egészségügyi kormányzat figyelmét az idén júniusban megjelent ombudsmani vizsgálat.
 
 
Azonban továbbra is nagy a szakmai ellenállás az intézeten kívüli szüléssel szemben, vannak, akik még így, a rendelettel szabályozottan is veszélyesnek tartják. Az ombudsmani vizsgálatra reagálva Felek Csanád orosházi szülészorvos azt állítja, hogy világelsők vagyunk várandós gondozásban, ami igencsak messze áll az igazságtól. A koraszülési arány nálunk 8-9%, az EU átlag 6%, a skandináv országokban 3% alatti. A többi szülészeti mutatónkkal sem állunk az élen. A császármetszések arányán, az anyai és magzati/újszülött halandóságon is lenne még mit javítani.
 
Évről-évre nő az igény az intézeten kívüli szülésre, ugyanakkor a programozott császármetszésre is, hiszen az épült be a köztudatba, hogy a műtétes szülés ugyanolyan biztonságos, mint a hüvelyi szülés, vagy még biztonságosabb. A Heti Válasz március 31-i számában megjelent írásban Csákány M. György országos minőségügyi szakfőorvos – félig tréfásan – azt javasolja a szülésznőknek, hogy képezzék át magukat műtősnővé, mert a császármetszések aránya várhatóan emelkedni fog. Én ezt egyáltalán nem tartom tréfásnak! Egyre több fejlett országban törekszenek a műtéti szülések arányának csökkentésére, a WHO ajánlásainak megfelelően. Észtországban például kifejezetten lebeszélik az orvosok a szülő nőket a császármetszésről, mert nem tartják elég biztonságosnak, és mindenütt biztosítják a családi szülés és a vízben szülés lehetőségét, ami nemcsak egyre népszerűbb a családok körében, hanem jóval olcsóbb eljárásnak számít. Itt a császármetszések országos átlaga 20% alatti.
 
Póka Róbert, a debreceni szülészeti klinika professzora is nemet mond az otthonszülésre. Idén tavasszal azt nyilatkozta, hogy ők a családcentrikus szülészeteket, a szülésznők önálló szülésvezetését és a beavatkozások csökkentését támogatják, mert erre egyre nagyobb a társadalmi igény.Azt is elmondta, hogy a 2015-ben lezajlott kb. 88 ezer hazai szülésből mintegy 33 ezer esetben (37,5%) császármetszéssel segítették világra a gyermeket, 55 ezer esetben pedig spontán módon, természetesen ment végbe a szülés. Ez utóbbi kijelentése azt sugallja, hogy a hüvelyi szülés egyenlő a spontán, természetes szüléssel, ami jól hangzik ugyan, de sajnos ez nem felel meg a valóságnak.
 
A hüvelyi szülések során is számtalan beavatkozás történik, és szinte alig akad a hazai kórházakban tényleg spontán módon, természetes úton, beavatkozások nélkül lezajló szülés. Az OEP 2012-es adatai szerint a hüvelyi szülések közel 62%-ánál végeztek gátmetszést, ami szintén sebészi beavatkozás. A WHO javaslata szerint indokolatlan a 10%-nál magasabb arány, ennek az eljárásnak az előnyeit nem bizonyította a tudomány. A gátmetszésen kívül gyakran alkalmaznak még rutinszerűen burokrepesztést, mesterséges oxitocinnal történő szülésindítást vagy gyorsítást, gyógyszeres fájdalomcsillapítást, epidurális érzéstelenítést, hasra gyakorolt nyomást, az evés-ivás korlátozását vagy tiltását, folyamatos ctg-monitorizálást, méhszájtágítást, stb. Eddig hiába kerestem, nem találtam hazai adatokat a beavatkozások nélküli szülések arányáról. Becslések alapján nem lehet több 5-10%-nál, miközben a világ különböző pontjain vannak olyan helyek, ahol eléri a 80-90%-ot.
 
A szülés utáni időszak történéseit, az anya-gyerek egységét és a szoptatást még mindig sok helyen és gyakran zavarják meg, pedig az embergyerek számára is a szoptatás a biológiai norma, az anyatejes táplálás előnyeit semmi nem tudja pótolni. Az alig 70 hazai szülészeti intézmény közül eddig mindössze 19 rendelkezik a WHO-UNICEF által adományozott Bababarát Kórház címmel, és sajnos a szoptatással kapcsolatos eredményeink is romlanak: egyre csökken a hat hónapos korig kizárólagosan és a hat hónapon túl is szoptatott csecsemők aránya. Pedig az anyák döntő többsége szeretne szoptatni, de nem vagy csak nehezen kapja meg az ehhez szükséges információt és támogatást, tápszerreceptet annál könnyebben.
 
Évente 3,5 milliárdot költ az egészségügyi kormányzat tápszertámogatásra, a szoptatás támogatására pedig szinte semmit. A szakemberképzésben még ma sem szerepelnek a korszerű szoptatási ismeretek, ezekhez csak fizetős képzéseken lehet hozzájutni, és a laktációs szakemberek munkáját sem téríti a TB. A hazai népesség egészségi állapota pedig egyre csak romlik. Hihetetlen és érthetetlen ez a pazarlás!
 
Így egyben látva az életutadat, nagyon logikusan következik egyik foglalkozás, vállalás a másikból, és az is látható, hogy ez nem véletlen sodródás az egyik feladattól a másikig, hanem tudatos választás következménye. Ezt Te is így érzed? Milyen célokat tűztél még ki, milyen feladatok várnak még rád, mit szeretnél még elérni?
 
Igen, ezt én is így érzem. A Rogers Iskolában szerzett tapasztalataim abban erősítettek meg, hogy az elérni kívánt változásokhoz sokkal korábbi életszakasztól, már a születéstől, vagy még inkább a fogantatástól elindulva vezet az út. Az iskolában olyan problémákkal találkoztam, amelyek nem ott, hanem már jóval korábban keletkeztek. Mégis ott kellett volna megoldani ezeket, csak nem tudtuk hogyan, mert ilyesmiről nem hallottunk, nem tanultunk annak idején a főiskolai képzésünk során. Két évtizede ez a felismerés motivál. Akkor azt a célt tűztem magam elé, hogy amilyen fórumon csak tudom, terjesztem a szülés/születés holisztikus megközelítését, miszerint az esetek döntő többségében ez egy természetes, normális élettani folyamat, melynek kísérője a magasan képzett szülésznő/bába, Legtöbbször nincs (nem lenne) szükség semmilyen beavatkozásra. A természetes folyamatok ismeretére, empátiára, elfogadásra, türelemre, személyre szabott gondoskodásra annál inkább.
 
Csak egy összehasonlító adat: a 60 milliós Nagy Britanniában 1.000 szülészorvos és 30.000 szülésznő/bába dolgozik (ez természetesen nem pontos, hanem kerekített adat). A(z alig) 10 milliós Magyarországon közel 1.500 szülészorvos és kb. ugyanannyi szülésznő van a rendszerben. A KSH adatai szerint az előbbiek száma az elmúlt néhány évben folyamatosan nőtt, az utóbbiaké folyamatosan csökkent. 2014-ben 1482 szülészorvos volt foglalkoztatott, 115-tel több, mint 2011-ben. 2014-ben 1564 szülésznő volt foglalkoztatott, 182-vel kevesebb, mint 2011-ben. Míg ott az orvos-szülésznő arány 1:30, addig nálunk 1:1, és amíg ez az arány fennáll, addig nincs esély a változásra, a nőközpontú szülészeti ellátás megvalósulására. Túl sok a szülésnél az orvos, és túl kevés a szülésznő. A fejlett országok többségének szülészeti ellátórendszerében az egészséges várandósok nem is találkoznak orvossal. A normális folyamatok kísérői a magasan képzett szülésznők, orvos csak komplikáció esetén van jelen.
 
Azt is érdemes tudni, hogy nálunk a szülésznők harmada dolgozik csak a szülőszobán, másik harmada a gyermekágyas osztályon, harmadik harmada pedig a terhespatológián. (Ennek alapján az orvos–szülésznő arány tulajdonképpen 3:1.) A legtöbb intézményben bizonyos időközönként forognak, így mindhárom helyszínre eljutnak. Azonban vannak olyan szülészetek is, ahol nincs forgás, így annak, aki szülésznői képesítéssel nem a szülőszobán dolgozik, nem sok esélye van arra, hogy szülés közelébe kerüljön. Pedig a szülésznők szerepe sokkal fontosabb normál szülések esetén, mint az orvosé. A vajúdás óráiban ők vannak az anyák mellett, az orvos legtöbbször csak a kitoláskor jelenik meg.
 
Ide kívánkozik egy idézet prof. Lampé Lászlótól (aki a Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikáját vezette 1973 és 1995 között, és példaszerűnek tartotta a brit szülészeti ellátórendszert): „Észre kell vennünk nehezen jóvátehető hibánkat: a szülés vezetését kivettük a bábák-szülésznők kezéből és a szülészetet a nem kívánt mértékben medikalizáltuk.” Magyar Nőorvosok Lapja 71, p.191-193 (2008)
 
A hazai szülészeti eseményekről nincsenek hozzáférhető részletes és átlátható adatok, így csak becslésekre támaszkodhatunk. Évek óta járom az országot, különböző programokon veszek részt, és amikor csak tehetem, megkérdezem a közönséget, hogy a szülésélménnyel rendelkezők közül ki mondhatja el magáról, hogy az elmúlt években, évtizedekben a korábban említett beavatkozások nélkül szült. Rendszerint senki nem jelentkezik, vagy alig néhány kéz lendül a magasba. Ez az eredmény mindig elszomorít, ugyanakkor arra sarkall, hogy minél többekkel megismertessem a holisztikus, nőközpontú, bábai szülésmodellt, és bízom abban, hogy egyre többen tudatosan készülnek életük egyik kiemelkedő eseményére, gyermekük születésére és szülői szerepükre. Bízom abban is, hogy egyre többen szülnek majd háborítatlanul, fölösleges beavatkozások és az ezek következtében kialakuló komplikációk nélkül, és egyre többen osztják meg az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, segítve az utánuk jövőket.
 
Az óvodások a kedvenc korosztályom, mert ők még teljesen nyitottak és befogadóak. Az idősebbek körében már nagyon sok tévhittel, félelemmel találkozom. A középiskolás és egyetemista fiataloktól gyakran hallom azt, hogy nem tudnak semmit a születésük körülményeiről (nem beszélnek erről a családjukban) vagy ha tudnak bármit, akkor többnyire félinformációkat, tévhiteket, sztereotípiákat sorolnak fel, vagy a korábban említett beavatkozásokról és komplikációkról számolnak be. 
 
     
 
Szeretném elérni, hogy a változás rendszerszinten és tartósan megvalósuljon. Éppen ezért veszek részt szervezőként a Séta a SzüléSzületéS minőségéért elnevezésű kezdeményezésben, a Népesedési Kerekasztal szülészeti javaslatainak kidolgozásában, elviszem a Freedom for Birth és a Mikroszülés című dokumentumfilmeket bárhová, ahol erre érdeklődés mutatkozik. Számos más programba, kezdeményezésbe is bekapcsolódom, melynek célja a hazai szülészeti és anyasági ellátás javítása, korszerűsítése, humanizálása.
 
A legtöbb eseményhez, szervezethez, nyilatkozathoz említetted és be is hivatkoztuk a forrásoldalt. Hol olvashatunk még ezekről a témákról, illetve hol nézhetünk utána az itt említett szakmai háttér-információknak, adatoknak?
 
  • A Létkérdések a születés körül című társadalomtudományi konferenciakötetben szereplő témák sokfélesége felhívja a figyelmet a probléma összetettségére, a holisztikus szemléletmód és az interdiszciplinaritás szükségességére, illetve a szülés és születés vizsgálatának számos további kutatásra váró területére. Ebbe a kötetbe én is írtam egy tanulmányt Normális szülés a 20. századtól napjainkig címmel, melyben a szülészeti, orvostörténeti és perinatális szakirodalom, statisztikai adatok és személyes közlések áttekintése során annak a folyamatnak a hatásait mutatom be, ahogyan Magyarországon a társadalmilag elfogadott norma alig néhány évtized alatt a házi/magánházakban vezetett élettani szülés helyett a medikalizált kórházi szülés lett. Amellett érvelek, hogy a szülés/születés alapvetően egy természetes élettani folyamat, s ahol a kulturális norma a biológiai, beavatkozások nélküli, holisztikus szemléletben történő, nőközpontú, személyre szabott szülészeti ellátás, ott a szülészeti mutatók is jobbak.

  • 2014 decemberében megjelent a Brit Királyi Szülészeti Kollégium legfrissebb ajánlása, melyre a magyar szakmai bábaprotokollok összeállításánál is hivatkoztunk, és melyet a szülészeti szakma is szívesen emleget. Az ajánlás szerint: "az egészséges, alacsony kockázatú nők (az összes várandós 45%-a) szüljenek kórházon kívül. A köldökzsinórt legalább 5 percig ne vágják el. Minden nő választhasson 4 opció közül: orvossal kórházban, szülésznővel (kórházi) szülőotthonban, szülésznővel független/körzeti születésházban vagy otthon. A brit bábakollégium azt szorgalmazza, hogy az új modellhez vegyenek fel még 5.000 szülésznőt." Az angol protokollt két évente felül kell vizsgálni. A felülvizsgálatnak tartalmaznia kell az utolsó évek evidence based kutatásait és eredményeit, szakmai megfigyeléseket és jelentős publikálásokat. Az ajánlásokat valóban a legutolsó, legfrissebb és legátfogóbb kutatásokkal kell alátámasztani. Bízzunk benne, hogy ez az ajánlás a magyar viszonyokra és szülésznői/bábai ellátásra is előbb utóbb érvényes lesz. A Kollégium és a NICE javaslatai a témában: 

http://www.theguardian.com/lifeandstyle/2014/dec/03/low-risk-pregnant-women-urged-avoid-hospital-birthshttp://www.nice.org.uk/guidance/CG190

  •  Magyarul megjelent cikkek a témában:
 
Köszönöm szépen a beszélgetést! Sok erőt és kitartást kívánok ehhez a szélmalomharchoz és kötéltánchoz!
 
Köszönöm a lehetőséget, hogy veled, általad is megoszthattam a gondolataimat, és az olvasóknak is, hogy kíváncsiak voltak rá.   
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés