Ünnepeink, hiányaink – középpontban a család

2016. szeptember 19. 11:57

Baranyai Szilvia
Családháló
A családi ünnep lehetőség, hogy legszűkebb családunk minden tagja kiemelten kapja meg a neki járó figyelmet, hogy a családban betöltött helye, szerepe ezzel is megerősítést kapjon, s átérezhesse szerettei megbecsülését, a „fontos vagy” üzenetét. Ugyanakkor sajnos sokak életéből hiányzik e szűken vett családmag valamelyik tagja, vagy esetleg másvalaki tölti be a szerepét.
(...)
 
Amikor a családban valamilyen törés következik be, és azok a funkciók, amelyek szükségesek az egészséges, viszonylag harmonikus működéséhez, hosszabb-rövidebb időre betöltetlenül maradnak, más árnyalatot kapnak a fenti ünnepek. Nem egy gyerek éli ma úgy egészen kicsi korától életét, hogy nélkülöznie kell valamelyik szülője mindennapos jelenlétét, törődését; sok anya küzd napi szinten azért, hogy társa nélkül is megfelelően el tudja látni gyermeke(i) gondozását, kigazdálkodja a megfeleződött bevételből a kiadásokat, egyben helytálljon a munkahelyén; s milyen sokan vannak azok az elvált édesapák is, akik a legkülönfélébb akadályokba ütköznek, amikor alapvető szülői jogaikat érvényesítenék.

Az ilyen, megváltozott szerkezetű családokban a fenti jeles napok más töltetet kaphatnak, vagy esetleg el is maradnak – jó esetben csak átmenetileg. Hiszen ahhoz, hogy a családtagok egymást meg tudják ünnepelni, ahhoz érezni kell, átélni kell, hogy »közöm van« a másikhoz, hozzá (is) tartozom.  Az összetartozás-érzés, a közösség ereje olyan, mint a lisztnek a kovász: valami többé, értékesebbé, teljesebbé növeli a részeseit, ez az, ami segít abban, hogy kilépve a tágabb közösségekbe, megtaláljuk helyünket, szerepeinket, s azokat képesek legyünk jól betölteni.

Ez a belülről jövő erő, a családi kohézió a kutatások szerint leginkább az együtt töltött minőségi idő, közösen végzett tevékenység által alakul ki. Ez természetesen a hagyományos családokra is érvényes, de különösen fontos az újabb típusú családszerkezetekben. Esetükben ugyanis közel sem magától értetődő a kohézió megteremtése, majd megerősítése-megtartása, lévén tagjai szinte egyik pillanatról a másikra kerülnek életközösségbe egymással, s mindennapos kapcsolatba egymás szokásaival, hozott (nem közösen kialakított) életvitelével. Így egyúttal a legsérülékenyebb családtípusok közé tartoznak.

Gondoljunk csak bele: ha egy család felbomlik, az esetlegesen addig kiépített (bár minden bizonnyal ingatag lábakon álló) belső biztonság, s vele együtt az összetartozás-érzés is széttöredezik. Mind a felnőttek, mind a gyerekek esetében újra kell kezdeni az építkezést, s más erőforrások után nézni, amelyek révén töltekezni lehet. A gyerek, aki korábban mindkét szülője természetes jelenlétében növekedett, a közösen megtestesített egységben, hirtelen azon kapja magát, hogy alkalmazkodnia kell egy új helyzethez, már nem magától értetődő és elérhető mindaz, ami korábban az összetartozás s ezzel együtt jó esetben a »rendben vagyok« érzését adta. Ha pedig a felbomlott család még egy vagy több új taggal is gyarapodik, az még bonyolultabbá teszi ezt a belső  »építkezést«  mindenki számára.

(...)

Családi, s ezzel együtt egyéni életünk kiegyensúlyozottsága is nagyban függ attól, hogy ezekre a trendekre milyen válaszokat adunk: elfogadjuk-e egy az egyben, sodródunk-e velük, vagy keressük a lehetőséget a tartalmasabb, mélyebb kapcsolatok kialakítására családon belül és kívül. Ehhez elsősorban önmagunk viszonyát lenne érdemes meghatároznunk a minket körülvevő, dinamikusan változó világhoz és értékrendjéhez; ezután lehetünk képesek kapcsolatainkat, párkapcsolatunkat is »értékén« kezelni és gondozni, ami végső soron hozzájárul a családi (és azon túlmutató) életünk minőségéhez is.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés