Így alhatunk igazán jól

2016. október 5. 22:28
Megszokott lefekvési és felkelési időpont, hűvösebb hálószoba és alvás előtti rituálék jelentik a jó alvás titkát!

Az alvás olyan elemi szükséglet, ami alapvetően meghatározza közérzetünket. Ha nem alszunk eleget, vagy nem eléggé jól, akkor fáradtak, zsémbesek leszünk, nem tudunk koncentrálni, fizikai és szellemi képességeink leromlanak. A hosszú távú alvászavaroknak súlyos következményei is lehetnek. De mitől alszunk jól?

Életmód

A sport, a fizikai aktivitás elfárasztja a testet, így könnyíti meg az elalvást. Lefekvés előtt már ne nézzünk tévét, vagy más képernyőket, mert vibrálásuk stimulálja az agyat. Olvasgassunk, beszélgessünk, csendesen készüljünk a következő napra, vegyünk meleg fürdőt. Ha esténként nehezen jön álom a szemünkre, akkor a napközbeni sziesztákat szüntessük meg, és csak nagyon szükséges esetben pihenjünk 15-20 percet. Ha valaki rendszeresen, eleget alszik, mégis folyamatos álmossággal küzd, az akár súlyos betegség jele is lehet, ezért ilyen esetben forduljunk orvoshoz!

Gyermekek esetében a nyugodt éjszakákhoz fontos, hogy a napjuk és az estéjük is kiszámítható rendben teljen. Nem kell percre pontosan ugyanakkor ágyba dugni őket, 20-30 perces csúszás elfogadható, de a sorrend (pl. vacsora, fürdés, fogmosás, mese, alvás) legyen állandó. Hétvégén se engedjük őket késő éjjelig ébren maradni, ne térjünk el jelentősen a hétköznapok rutinjától.

Hőmérséklet

Jobb a hűvös: 18-22 fok, attól függően, hogy fázósak vagyunk-e vagy sem. Ha kisgyermek alszik a szobában, aki hajlamos kitakarózni, akkor sem érdemes ennél sokkal melegebbre fűteni. Fontos, hogy lefekvés előtt szellőztessük át a helyiséget!

Ágy

A kisgyermek ágya legyen biztonságos! Ne tudjon leesni, beszorulni. Figyeljünk, hogy ne tegyük az ágyat fűtőtest vagy éppen ablak mellé, huzatos vagy nedves helyre.

Az ideális ágynemű az, amiben kényelmesen érezzük magunkat. Egyesek nem bírják a gyapjú érintését, mások a műszálas holmikat kerülik. Elengedhetetlenül fontos a megfelelő matrac, amely ortopédiailag helyes pozícióban tartja elernyedt testünket.

Ha nem jön a pihentető álom...

Teli gyomorral nem lehet jól aludni, hiszen testünk még dolgozik az elfogyasztott táplálékkal. A vacsora ne legyen fűszeres vagy zsíros, kis mennyiséget fogyasszunk kb. két órával lefekvés előtt. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás az alvás szempontjából sem túl szerencsés.

Ha lefekvés után fél órával még mindig ébren vagyunk, keljünk fel az ágyból, szellőztessünk ismét, igyunk pár korty vizet. Próbálhatunk olvasni, rádiót hallgatni, de beválhat a régi trükk: a birkák számlálása is. Ha olyasmire igyekszünk tudatosan figyelni, ami egyébként nem igazán érdekel minket — például egy sportközvetítés a rádióban —, vagy amire koncentrálnunk kellene — mint a fejben számolás —, szinte garantált a siker!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés