Nem fogyasztanak elég tejterméket a magyar gyerekek

2016. október 6. 22:59
Legalábbis a dietetikusok szerint. De mennyi is az annyi?

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének nem reprezentatív, országos felméréséből kiderült: nem isznak elég tejet a magyar gyerekek. A 6-15 évesek 8%-a egyáltalán nem, minden harmadik gyermek pedig hetente 1-2 alkalommal fogyaszt tejet. 10-ből hat gyermek minden nap fogyaszt valamilyen tejterméket.

Az MDOSZ szerint a gyerekeknek naponta fél liter tej, vagy ennek megfelelő kalciumtartalommal rendelkező tejtermék, például joghurt, kefir vagy túró fogyasztása javasolt.

A felmérésből kiderült, a natúr joghurt népszerűbb: a gyerekek harmada naponta, további 33%-a hetente 1-2 alkalommal eszik ilyen terméket.

A gyerekek többsége naponta ötször étkezik, ha mégis elmarad valamelyik étkezés, akkor az az uzsonna. A fejlődő szervezet számára kiemelkedően fontos, hogy hozzájusson a számára szükséges tápanyagokhoz, vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, és ez a gyermekek esetében a szülő, illetve az étkeztetést biztosító intézmény feladata.

A válaszadó gyermekek 55 százaléka jár hetente egyszer vagy többször sportfoglalkozásra az iskolai tornaórákon túl is, minden ötödik tanuló azonban csak a testnevelés órákon sportol.

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés