Vita

Melegházasság: várni vagy nem várni a társadalomra?

2016. október 20. 16:04

Írta: Kiss Brigitta
Megint a kormánypártok nélkül vitáztak a melegházasságról az ellenzéki pártok a Gödör Klubban. Mivel a Jobbik is ott volt, ezért a DK bojkottálta a rendezvényt. Ami kiderült: a Jobbik ellenzi a melegházasságot, és akkor is fogja, ha a társadalom 95 százaléka támogatná. A Liberálisok és a Párbeszéd ezzel szemben azonnal bevezetné, míg az MSZP, az LMP és az Együtt támogatja ugyan a teljes jogegyenlőséget, de azért óvatosabban, a társdalomra is figyelve vezetné azt be. A vitát MIÉP-es fiatalok zavarták meg, de néhány másodperc alatt kivezették őket a klubból.

Mintegy 2500, LMBTQ+ közösséghez tartozó személy töltötte ki azt a Budapest Pride-ot is szervező Szivárvány Misszió Alaptítvány által készített kérdőívet, ahol többek között arra voltak kíváncsiak, hogy mit tartanak ők maguk a legnagyobb, őket érintő problémának. Mint kiderült: az egyáltalán nem reprezentatív, jórészt budapesti és fiatal válaszadó több mint háromnegyede (77%) az azonos neműek házasságának hiányát tartotta a legfontosabb kérdésnek. Többek között ez is adta az apropót arra, hogy a Budapest Pride és az Integrity Lab politikusi kerekasztal-beszélgetést szervezzen a melegházasságról.

A felvezetésben a fenti kutatás után Reiner Roland, az Integrity Lab elemzője azt mutatta be, hogyan változott a magyar társadalom hozzáállása az ügyhöz: a kilencvenes évek elején nagyon nem is tudtak mit kezdeni az emberek már magával a homoszexualitás kérdésével sem. Ahogy egyre inkább bekerült a köztudatba a kérdés, úgy nőtt az ismertség, de egyben az ellenzés valamint a puha elfogadás, tudomásul vétel is. A legutóbbi kutatások pedig már ott tartanak, hogy ugyan vagy-vagy választás esetén még kétharmad-egyharmad azok aránya, akik elutasítják, illetve akik támogatják az azonos neműek házasságát, de ha fel lehet venni „középső”, kvázi egy bizonytalan pozíciót, akkor sokan azt választják. Egyelőre minden párt szimpatizánsai között a melegházasság ellenzői vannak többségben, ugyanakkor még a jobboldali pártok támogatóinak is 15-20 százaléka már támogatja azt.

A rövid ismertetőket követően következett a politikusi vita, amin egyedüli jobboldaliként Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője volt jelen, mivel ugyan a Fideszt és a KDNP-t is meghívták, de azok elfoglaltságra hivatkozva nem jöttek el a beszélgetésre. Szintén hiányzott a DK, akik pedig azért maradtak távol, mert nem akartak egy asztalhoz ülni egy jobbikos politikussal. A többi, többé-kevésbé látható baloldali párt viszont megjelent, és némileg meglepő módon nem is gondolkodtak teljesen hasonlóan a kérdésben: noha abban mindannyian egyet értettek, hogy a végső cél a teljes jogegyenlőség a melegek számára, az oda vezető útat már másképp látják.

A lassabban haladók

Az MSZP-t képviselő Tüttő Kata szinte mindegyik hozzászólásában oda lyukadt ki, és amiatt aggódott, hogy a jelenlegi közhangulatban fél zászlóra tűzni a kérdést, hiszen csak reflektorfényt kapna egy olyan csoport, akik ellen a kormány újból hangulatot tudna kelteni, mint tette azt az elmúlt hetekben a migránsok ellen. Szerinte első körben azon kellene dolgozni különböző érzékenyítésekkel, hogy minél nagyobb legyen a melegek társadalmi elfogadottsága, szerinte ugyanis a velük szemben ellenérzések nagyrészt az ismeretlentől való félelemből, a tudatlanságból erednek.

Nagyon hasonlóan látja a kérdést az LMP is. Gál József, a párt szóvivője - aki amellett, hogy vajdasági magyar, egy ártatlan félmondattal, miszerint ő maga is kitöltötte a Budapest Pride kérdőívét, majd később egy másik egyértelmű utalással lényegében coming outolt a rendezvényen - sem menne fejjel a falnak a témában.

Szerinte is szükséges, hogy változzon a társadalmi légkör ahhoz, hogy az azonos neműek házasságát be lehessen vezetni. Mint hangsúlyozta: az LMP szerint lassan, lépésről lépésre kell haladni a jogkiterjesztésben, ellenkező esetben csak ártunk az ügynek. Első körben elég, ha a bejegyzett élettársi kapcsolat jogi lehetőségeit bővítik fokozatosan, például azzal, hogy a leszbikus párok is részt vehessenek mesterséges megtermékenyítésben - mondta. Gál szintén a melegekkel kapcsolatos ismeretterjesztés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az MSZP és az LMP politikusai mellett az óvatos haladás mellett állt ki az Együtt elnökségi tagja, Spät Judit is, aki viszont hangsúlyozta, hogy ez semmiképpen sem jelenthet évtizedeket. Szerinte egy esetleges kormányváltás után nem kell rögtön, de egy cikluson belül mindenképpen meg kellene lépni az azonos neműek házasságának bevezetését. Spät egyébként eleve kidobná az egész alaptörvényt is, de annak családról szóló részét mindenképp, mivel szerinte az államnak nincs joga megmondani, mi a család. Az Együtt politikusa egyébként arról is beszélt, nem maga a házasság megnevezés a lényeg, hanem a tartalma: hogy mindenkit pontosan ugyanolyan jogok illessenek meg. Őt ezt követően már az sem érdekelné, ha a házasságát bejegyezett élettársi kapcsolatnak hívnák.

A gyorsabban haladók

A Liberálisok és a Párbeszéd politikusai viszont nem várnák meg, míg a társadalom többsége is támogatni fogja a melegházasságot, hanem akár már most azonnal bevezetnék azt. Ezt leginkább azzal indokolták, hogy itt olyan jogról van szó, ami mindenkinek jár, a jogegyenlőség pedig nem lehet kérdés. Bősz Anett, a Liberálisok szóvivője szerint az azonos neműek házassága egy szimbolikus kérdés, épp ezért nem tudják elfogadni a bejegyzett élettársi kapcsolatot, amely csak egyfajta pótlék.

Hasonlóan radikális hangnemet ütött meg Barabás Richárd is, aki tavaly nyáron coming outolt. Szerinte nincs mire várni a melegházasság bevezetésével, ez egy döntés, amit meg kell hozni és kész. Az érzékenyítés kapcsán elmondta: Londonban futott egy kampány, amelynek keretében azt lehetett olvasni a plakátokon, buszokon, stb., hogy „Some People Are Gay. Get Over It!” (Néhány ember meleg. Lépj túl rajta!), szerinte jó lenne, ha Magyarországon is lehetne hasonló mondjuk azokon a kék plakátokon, amelyekkel az utóbbi időszakban tele volt plakátolva az ország. És nem csak melegek kapcsán, hanem mozgássérültek, fogyatékkal élők, muszlimok, stb. kapcsán is. Kitért arra is: már csak azért sem kell várni a társadalmi változásokra, mert például Spanyolországban, ami egy nagyon katolikus ország, a melegházasság bevezetése után ugrásszerűen megnőtt annak elfogadottsága is.

És aki ellenzi a melegházasságot

Az azonos neműek házasságát elutasító álláspont egyedül a jobbikos Mirkóczki Ádámé volt, aki leszögezte: számára és a Jobbik számára is világnézeti kérdés, hogy a házasság az egy férfi és egy nő életközössége, melynek célja, hogy utódok szülessenek. Hogy ki hogyan éli az életét, abba viszont nem akarnak beleszólni, az a négy fal közé tartozik. Hangsúlyozta: nem a Fidesz vagy a Jobbik alkotta meg a család fogalmát, az egyszerűen így van, ami ellen lehet harcolni, de akkor is ez a helyzet. És később kérdésre leszögezte azt is: ők nem valami ellen, hanem valami mellett állnak ki.

A Mandiner azon kérdésére, hogy ha később változna a magyar társadalom hozzáállása a melegházasság kérdéséhez, és a többség már egyértelműen támogatná, akkor a Jobbiknak változna-e ebben a véleménye, Mirkóczki azt válaszolta: ha a Tárki, a Nézőpont, a Századvég, vagy bárki azt mérné, hogy a társadalom 95 százaléka támogatja az azonos neműek házasságát, a Jobbik véleménye akkor sem változna a kérdésben épp azért, mert ezt nem politikai, hanem világnézeti kérdésnek tartják.

Mirkóczki Ádám megszólalásai során egyértelművé tette azt is: szerinte a gyerekeknek az a jó, ha apa és anya neveli fel őket, mert mindkét nem mást tud adni a gyermeknek. Meglepő módon utóbbival egyetértett az együttes Spät Judit is, hozzátéve, hogy ez lenne egy „ideális” világban, de mivel nem abban élünk, így szerinte inkább azt a kérdést érdemes feltenni, hogy hol jobb egy gyermeknek? Egy intézetben, vagy két szerető, de azonos nemű szülővel, akiktől megkaphatná azt a figyelmet, amire a gyermekeknek szüksége van? Ennek kapcsán Barabás Richárd pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy mindaz, amire manapság az életben szüksége van egy gyereknek ahhoz, hogy ne induljon hátrányból az életben, például a taníttatását, azt egészen biztosan nem egy intézetben fogja megkapni. Így végső soron az egész társadalom jobban jár, ha a szülő nélküli gyermekeket akár meleg párok is örökbe fogadhatnák. Szerinte aki ezt nem látja, az vak.

A jobbikos politikus egyébként a hallgatóság reakciói alapján kétszer is veszélyes vizekre evezett: egyszer akkor, amikor a jogkiterjesztés kapcsán azt mondta, hogy ha kinyitjuk a kiskapukat, akkor előbb-utóbb más csoportok is majd jogokat követelnek maguknak - nem mondta ki, de később azért kiderült, hogy a pedofilokra gondolt, miközben egyébként azt igyekezett hangsúlyozni, hogy esze ágában sincs összemosni a pedofilokat a melegekkel. Egy következő körben ezért inkább a drogliberalizációhoz hasonlította a jogkiterjesztést. Másszor pedig akkor váltott ki némi hangzavart a közönségből, amikor alkalommal pedig a homoszexualitás okairól és annak gyógyításáról ejtett szót, amelynek kapcsán megjegyezte: erről még csak nem is szabad őszintén beszélni.

Párbeszédes beszólás az LMP-nek, MIÉP-es balhé

A beszélgetés során a legtöbb provokatív kijelentést a Párbeszéd politikusa, Barabás Richárd tette, aki egyszer beszólt LMP-s társának is, amikor az LMP óvatosabb, a többségi társadalom véleményét is figyelembe vevő érvelése kapcsán azt kérdezte: mikor lett „ilyen kis bátortalan” a párt, mert ő nem így emlékszik az LMP-re. Gyorsan meg is válaszolta kérdését, hogy biztos a PM-esek kiválásával. De „megfejtette” a jobbos érvelést is, amely szerinte a félelmen és a gyávaságon alapul, és szinte gyereknek tekinti az embereket. Veszélyesnek tartja  világot, ezért inkább azt tanácsolja, hogy senki ne csináljon semmit, menjen templomba és imádkozzon, mert abból nem lehet baj. Ezzel szemben szerinte egy felnőtt ember el tudja dönteni, hogy mit akar.

A beszélgetés elejét egy közjáték zavarta meg, amikor is három fiatal egy „Mi biztos, hogy betiltanánk a Pride-ot!” papírmolinóval - amelyen felismerhető volt a MIÉP logója - és egy hangosbemondóval megzavarta a vitát, de néhány másodperc alatt kivezették őket a rendezvénynek otthon adó Gödör Klubból, így már az sem derült ki igazán, hogy mit is akartak mondani.

Fotó: Integrity Lab.

Összesen 99 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha valaki olyannak született, legyen az ő baja, de ne csináljanak ebből társadalmi kérdést, és főleg ne vonjanak maguk közé nem olyanokat, amit a pedofíliához hasonlóan kell büntetni.

"Ami kiderült: a Jobbik ellenzi a melegházasságot, és akkor is fogja, ha a társadalom 95 százaléka támogatná. "

Biztosan úgy, mint az Alkotmány módosítást. Most ezt mondja, aztán majd mást mond.

A Facebook nyitóoldalán egyből ott van a regisztrációs form, és azon is csak férfi meg nő opciók vannak.

Egyetértek, a melegházasság lehetősége szimbolikus, hiszen jogi megoldás már létezik erre a fajta együttélésre, a szimbolikája pedig ugye az lenne, hogy a melegek házassága is ugyanolyan fontos a társadalom számára, mint a nők és férfiak közti házasság.

Hát a nagy lófaszt ugyanolyan fontos. Felőlem engedélyezhetik, magasról teszek rá, én ettől még nem fogom kedvelni őket jobban.

"az államnak nincs joga megmondani, mi a család"

Önkényesen nincs. Az állampolgárok által felhatalmazva viszont van, és talán kötelessége is.

Lehet, azért gondolod így, mert nem szeretnél párkapcsolatban gyereket nevelni, vagy szeretnél, de a jövedelmed mellé nincs szükséged kedvezményekre és támogatásokra?

Esélyes, hogy a következő lépés az lesz. Állatokkal, növényekkel, tárgyakkal, szoftverekkel is lehetővé kell majd tenni a házasságot. Mert az állat és a növény is tud kommunikálni, kötődni, szeretni. A szoftverbe is bele lehet magyarázni. A tárgyaknak meg mindegy, mert az embernek joga kell legyen megélni egy tárggyal a képzeteit, hiszen senkinek sem árt vele.

"reprodukcóra képtelenek, tehát értéktelen tagjai a magyar társadalomnak"

Reprodukcióra a meddők képtelenek, nem a buzik. Azokkal egyébként mi van, akik heteroszexuálisak, és tudnának reprodukálódni, de nem akarnak? Ők is menjenek el? Vagy kötelezően vállaljanak gyereket?

csak semmi mocskolódás. ráadásul egyelőre nem ők követelőznek, hanem jó szokás szerint az őket önzetlenül képviselő politikusok hőzöngenek némi médiafigyelem reményében.
elég baja van az életben annak, aki ilyen hajlamokkal bír, nem kell még külön bántani.
hívő emberként ettől függetlenül az én definícióm szerint a házasság az egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége. számomra már a válás és/vagy újra házasodás sem elfogadható. viszont tudom, hogy elenyésző kisebbségben vagyok a társadalomban ezzel a nézetemmel, ezért nem kezdem vadul követelni, hogy mindenki legyen olyan, mint én.

mondjuk ez a belátás szemmel láthatóan hiányzik a "liberálisékból".

még mindig ott tartanak, hogy hatalmas szellemi magasságaikból kegyesen lealacsonyodva a köznéphez előírnák, hogy kinek mit kell gondolnia. a magasságos társadalommérnök hölgyek és urak csak azt nem veszik észre, hogy miután lejáratták az eszmét, aminek a nevében szónokolnak, már senki nem kér belőlük...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés