Bevásárló-szabadnap lehet az új megoldás?

2016. december 20. 23:35
Egy munkaügyi kutatásokkal foglalkozó cég szerint az lenne a legjobb, ha a munkaadók karácsony előtti napokban a munkahelyekről mindenkit hazaküldenének, hiszen a dolgozók többsége úgy sincs bent vagy ha mégis, akkor a megszokott termelékenység nem tekinthető normálisnak.

Akinek cége van, az talán megfontolhatná, hogy a következő napokra egyszerűen bezárja a boltot, mert a munkavállalók egyik fele már fizikailag is szabin van, másik fele pedig talán még az íróasztala mögött ül, de lélekben már nincs ott – veti fel a dán Peakon munkaügyi tanácsadó startup cég társalapítója Dan Rogers. Az adatok alapján úgy látszik, hogy a karácsonyi ünnepek minden évben egyre korábban kezdődnek - fogalmaz a szakember. A Peakon felmérése szerint a brit munkavállalók 54 százaléka december közepére lélekben már szabadságon van.

Összességében az év végére elmondható, hogy december 20-áig a munkavállalók nagy többsége már nem végez munkát. Ahogy egy 28 éves New York-i vállalati belső ellenőr hölgy fogalmaz: az ember nagyon nehezen tud koncentrálni a feladataira, amikor egyre izgatottabban készül a karácsonyi baráti-családi bulikra. Szerinte elkerülhetetlenül romlik a hatékonysága és munkaadója nem igazán tehet mást, mint hogy ezt tudomásul veszi. Mint ahogy azzal is kénytelenek szembe nézni a cégek, hogy mindenki az online áruházak polcait böngészi a legjobb ajándékok után kutatva.

A kutatás szerint millenniumi generációhoz tartozók (az 1980-as, 1990-es években születettek) 60 százaléka december közepére már kikapcsolt, míg a nagy generáció (az 1950-es években születettek) tagjainak csak 40 százaléka állt le. Ez alapján megállapítható, hogy a fiatalabbak között nagyobb azok aránya, akik hosszúra nyújtják az év végi ünneplést és az ahhoz kapcsolódó felkészülést.

A vállalatok egy része feladta a harcot a nagy leállás ellen. Ehelyett bevezették az úgynevezett bevásárlónapokat, vagy ahogy a londoni Jargon PR vállalatnál nevezik: a karácsonyi bónusz vásárlási napokat. Ezekre minden év decemberében számíthatnak a munkavállalóik.

Azért találtuk ki ezt a lehetőséget, hogy a csapatunk tagjai előre számolhassanak a bevásárlási lehetőséggel - mondja Simon Corbett a cég igazgatója. Tudják, hogy ezek a napok nem számítanak bele a szabadságukba, így csak nyernek velük. Cserébe nem munkaidejükben szörföznek az interneten.

A cég ráadásul semmit sem bukik a plusz szabadnapok kiadásával, mert az év végén a megrendeléseik is visszaesnek, hiszen hogy, hogy nem, az ügyfeleik tevékenysége is alábbhagy az év végének közeledtével - derül ki Corbett szavaiból.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés