Több mint 35 ezer család vette igénybe a csok-ot

2016. december 27. 21:17
Eddig összesen 34.500 család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a tavaly júliusi bevezetés óta, ami összesen 81,5 milliárd forintos támogatást jelent – mondta Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A kormány képviselője kiemelte, a csok népszerűségének folyamatos növekedését jól mutatja, hogy a novemberi lezárt adatok szerint újabb 10 százalékkal bővült a támogatottak köre. Novák Katalin hangsúlyozta továbbá, hogy a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást megkapók 82 százaléka vállalt előre gyermeket, ami jól mutatja, hogy a csok az otthonteremtés mellett a gyermekvállalást is képes ösztönözni.

A kabinet szeretné, ha a magyar családok is éreznék, hogy Magyarország erősödik, ezért a következő évben több pozitív változás is történik az érdekükben – fejtette ki az államtitkár, kiemelve, hogy a 2017-es költségvetésben minden eddiginél nagyobb, összesen 211 milliárd forintos, felülről nyitott keret áll rendelkezésre az otthonteremtési programra. Mindez azt jelenti, hogy Magyarország jövőre az OECD-átlag közel kétszeresét, a GDP 4,7 százalékát fordítja a családok támogatására – tette hozzá.

Novák Katalin emlékeztetett, az otthonteremtési program részét alkotja a csok vissza nem térítendő támogatása és kedvezményes hitelkonstrukciója mellett az áfavisszatérítés lehetősége, a 27-ről 5 százalékra csökkentett kedvezményes áfakulcs, a nemzeti otthonteremtési közösségek rendszere, továbbá az egyszerűsített építési eljárás. Az államtitkár a kifizetett támogatásokra példaként említette, hogy eddig 4500 család vette igénybe az áfavisszatérítés lehetőségét, összesen 19 milliárd forint értékben.

Novák Katalin emellett megjegyezte, a családtámogatások fontos részét jelentik még az adókedvezmények is, amit több mint egymillió család vehet igénybe. Ráadásul 2017-ben tovább növekszik a két gyermeket nevelők adókedvezménye, ami évente 60 ezer forintos többletmegtakarítást jelent majd az érintett családoknak – fejtette ki az államtitkár.

Hozzátette: az első házasok a jövő évtől már két évig vehetik igénybe a havi 5 ezer forintos adókedvezményt, akkor is, ha közben gyermeket várnak, továbbá a minimálbér 15 százalékos emelésével a gyed maximális összege is emelkedik: a jelenlegi 155.400 forintról 178.500 forintra, ami mintegy 84 ezer gyermekes szülőnek jelent többlettámogatást.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés