Nemzetközi abortusztámogatást javasol a holland kormány

2017. január 31. 15:17
Az egyik első intézkedései között zárta el Donald Trump a forrást a tengeren túli, abortuszt végző vagy arról felvilágosítást nyújtó szervezetek előtt. Elsőként a hollandok reagáltak: a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszter javaslatot tett egy olyan alap létrehozására, amely továbbra is biztosítaná az abortuszokat és a felvilágosító tevékenységet az országban és az összes fejlődő országban is.

A Mexico City Policy néven elhíresült amerikai döntés globálisan vetett véget annak a korábbi gyakorlatnak, amelynek értelmében amerikai pénzekből támogattak nemzetközi segélycsoportokat, amelyek nőknek adnak információkat a terhességmegszakításról, vagy abortuszokat végeznek.

Lilanne Ploumen holland miniszter elmondta: az alapot bármely kormány, cég vagy szervezet támogathatja, amely úgy gondolja, hogy amennyire csak lehet, ellensúlyozni kell Trump döntését. Ploumen elmondta: „A Mexico City Policy-nek messzemenő következményei lesznek a nőket, a gyerekeket, a férfiakat, az egész társadalmat beleértve. Az abortusz betiltásának nem kevesebb abortusz az eredménye, hanem több illegálisan, veszélyes körülmények között végzett beavatkozás és több haláleset.”

The Mexico City Policy-t a republikánus kormányok régóta alkalmazzák. Utoljára Bush elnök használta, majd Obama hivatalba lépésekor hatályon kívül helyezte. A Mexico City Policy-t rengetegen bírálták és bírálják, főleg nőcsoportok. Ennek ellenére számos republikánus politikus támogatja ezt a fajta gondolkodást, elsősorban vallási meggyőződésre hivatkozva.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés