Nyilvánosak az iskolai kompetenciamérés adatai

2017. március 2. 14:29
Megjelentek a 2016. évi Országos kompetenciamérés iskolákra és tanulókra vonatkozó adatai. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a jelentésből minden érdeklődő sokoldalú képet kaphat az egyes iskolák jellemzőiről, megismerheti az adott iskola, és annak osztályai teljesítményadatait, az iskolai munka fejlesztő hatását.

Megtudható az is, hogy az iskolába járó diákok szociokulturális hátterük szempontjából milyenek, és látható az is, hogy az ebből adódó hátrányokat az iskola mennyiben tudja kompenzálni.

A tanulói jelentés azt tartalmazza, hogy a diák pontosan milyen feladatokat kapott, és azokat milyen eredményesen oldotta meg, mindezt ahhoz is viszonyítva, hogy a többi gyerek az adott feladatot milyen sikerrel teljesítette.

Ugyanitt látható, hogy a diák teljesítménye az ország összes tanulója, az iskola tanulói, illetve az osztály tanulói teljesítményéhez viszonyítva milyen. A jelentés bemutatja, hogy az előző, két évvel korábbi méréshez képest a gyerekek teljesítménye hogyan változott.

Az információkat a szülő a tanulói mérési azonosító felhasználásával ismerheti meg. A tanulói mérési azonosítót a mérésben részt vevő tanulók kézhez kapták, de a tanuló iskolája bármikor újra elő tudja állítani azt.

A kompetenciamérés adatai az Oktatási Hivatal honlapján elérhetőek.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés