Beszámoló a NOE Nagycsaládos lettem! c. szépirodalmi pályázatának díjátadójáról

2017. március 6. 12:21
A Nagycsaládosok Országos Egyesület (NOE) által meghirdetett Nagycsaládos lettem! c. szépirodalmi pályázat olyan sikeres volt, hogy a háromtagú zsűri (Schäffer Erzsébet, Ugron Zsolna és Süveges Gergő) az első három helyezés mellett további öt pályázót is dicséretben részesített. Az eredményt a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepélyes díjátadó keretében hozták nyilvánosságra március 3.-án. Az első három nyertes pályaművet Oberfrank Pál, Jászai Mari-díjas színész olvasta fel. Beszámolónk.

A díjátadó ünnepséget Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke nyitotta meg. Ismertette, hogy a pályázat felhívása azt célozta, hogy a nagycsaládosok felidézzék a személyes múlt egy-egy eseményét, amely a gyermekvállaláshoz, vagy a több gyermek vállalásához kötődik. Ezzel kapcsolatosan egy-egy fontos, emlékezetes pillanat került rögzítésre prózában vagy versben. „Az írásoknak köszönhetőn a saját bőrünkön érezhetjük egy gyermek elveszítése okozta fájdalmat, a veszélyeztetettség felőrlő kétségbeesését, a kórházi vizsgálati eredményekre való várakozás nyomasztó bizonytalanságát, az újra megtalált öröm eufóriáját, a megkérdőjelezhetetlen szeretetet, kitartást. Oly' sok mindent olvashattunk arról, hogy ki hogyan lett nagycsaládos, egyvalamiről viszont egyszer sem olvashattunk: a megbánásról” – hangsúlyozta a NOE elnöke. 

Kardosné Gyurkó Katalin kiemelte: az őszinteség olyan mélységével találkozhatunk az írásokban – hol megrázó, hol könnyed, vidám formában – amely a teljes kitárulkozást jelenti. Ezekben a pályázatokban a szerzők, a legbelsőbb, legérzékenyebb dolgaikat osztották meg a nyilvánossággal, és tették mindezt olyan nyíltsággal, ami hitelessé teszi az írásaikat. „Történjen velünk bármi, nincs nagyszerűbb annál, ha igent tudunk mondani az életre” – zárta beszédét, megköszönve a zsűri és a pályázók munkáját. 

*

Fűrész Tünde, az Emmi miniszteri biztosa, majd Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Fűrész Tünde elmondta, hogy a NOE stratégiai partnereként az Emmi örömmel támogatta a pályázatot, ahogy minden olyan kezdeményezést is, amely a nagycsaládos létet népszerűsíti. Prőhle Gergely ismertette, hogy a múzeumban sok nagycsaládok költő és író emlékét őrzik, akik közül a legjelentősebb a 10. gyermekként éppen 200. évvel ezelőtt született Arany János. Az ő létét és költészetét jelentős mértékben és egész életére kihatóan meghatározta az a tény, hogy nagycsaládba született – hangsúlyozta. A nagycsaládos lét magában hordoz egy fajta szeretetteljes odafordulást és azt a képességet, hogy nemcsak az anyagiakat, hanem az érzelmeket is megosztjuk egymással, és azt is, hogy mindezt hogyan kell kifejezni egymás felé – emelte ki. „nagycsaládban élő ember már-már genetikusan magában hordozza a kommunikáció képességét”, és ez a költészet számára is előny, tanulság – folytatta. Érdemes volna apák számára is egy hasonló pályázatot kiírni – zárta beszédét a főigazgató, és sok sikert kívánt a szerzőknek, és javasolva: folytassák az írást. 

*

A zsűri részéről Süveges Gergő és Schäffer Erzsébet köszöntötte a résztvevőket. Mindketten elmondták: nem voltak könnyű helyzetben, mert sok színvonalas, vidám illetve felkavaró írást kaptak kézhez, de végül egységesen tudtak dönteni, kérve a pályázatot kiíró NOE-t, hogy a tervezettnél több díjat osszon ki. Süveges Gergő videóüzenetében kiemelte, hogy három szempont szerint válogatott az írások között: „átjön-e a nagycsaládos lét csodája” az írásokon, mi az, ami összetart egy családot (a betegségen kívül), és hogyan működik a párkapcsolat, mint a nagycsalád alapja. Az eredmény közös döntés volt, de az ő értékrendjét is telje mértékben tükrözte – mondta, hangsúlyozva, hogy milyen „elképesztő örömkavalkádot” jelentett számára a művek olvasása. Schäffer Erzsébet hozzátette, hogy Süveges Gergő szempontjaival egyetértve, azok mellé még hozzátették (Ugron Zsolnával) a női érzékenységüket. Külön üdvözölte az írásokban a humort és az öniróniát.  

*

A díjakat Kardosné Gyurkó Katalin adta át, majd Oberfrank Pál, Jászai Mari-díjas színész olvasott fel részleteket az első három nyertes írásból – szem nem maradt szárazon a teremben ezalatt. 

Nyertesek:

1. helyezett: Tedd Tünde: Családot? Köszönöm, nem kérek! 
2. helyezett: Patak Gyöngyvér: PIC-i történet 
3. helyezett: dr. Horváthné Lehel Krisztina: Nagycsaládos lettem! 

Oklevél és könyvjutalomban részesültek:

  • Ozvári Lukács Réka: Isten útjai
  • Rábel Nagy Ágnes: Otthon
  • Székely Andrásné Tünde: Hogyan lettem nagycsaládos?
  • Fáncziné Békés Erika: Gangsöprés
  • Siklós Attila és Melinda: A család, akire rámosolygott az Isten

A NOE az értékes pályaművekből kötet összeállítását tervezi 2017-ben. 

(Fotók: Vörös Dávid/NOE)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés