Nem vagyok hajlandó annak a hentesnek pénzt adni

2017. március 9. 16:10

Élő Anita
Válasz
Újabb kismama állítja, hogy műtőhasználati díjat követeltek tőle a Semmelweis Egyetem klinikáján.

A Semmelweis Egyetem belső vizsgálatot folytat, és azonnali hatállyal felfüggesztette a munkavégzés alól azt a szülész-nőgyógyász főorvost, akiről egy kismama azt állítja, műtőhasználati díjat kért tőle, miután az ügyelet során sürgősségi császármetszést kellett rajta elvégezni. Az édesanya történetére a Másállapotot a szülészetben! Facebook-csoport hívta fel a figyelmet.

(...)

Tehát a kismama története: 

»Tudtam, hogy az orvosom szabadságon lesz. Azt mondta, mindig van jó orvos a kórházban (SOTE II.), nem kell aggódnom. Szept. 20-án hajnalban elfolyt a magzatvizem. Rohantunk a kórházba. Dr. P. csak a déli órákban jelent meg. (...) 17 óra vajúdás után a doktor úr rám  förmedt, hogy nem igazán ér rá, igyekezzek már. Egy fájás közben vizsgált meg, és jól „megrángatott”, hogy kitáguljak. Azt hittem, hogy ott fogok meghalni. Előre esett a köldökzsinór, mire elkezdett ordibálni, hogy engem műteni kell. Láthatólag nagyon kétségbe volt esve. Kiabált, hogy valaki segítsen neki. Édesanyám mesélte, mert én alig tudtam már magamról. A fájások között elájultam a fáradságtól. Sürgősségi császárral zártuk a napot. 20:52 kor „megszületett" Olivér, 3520 grammal. Csak másnap láthattam. (...)

Az utolsó napon bejött a szobába és kihívott a vizsgálóba. Közölte, hogy 100.000 forintot kér. Mondtam neki, hogy én nem kértem őt, hogy legyen az orvosom. Mire rám förmedt és kiabálni kezdett, hogy megmentette a kisfiam életét, és Ő nem akárki. Ezzel a pénzzel ő most tartozik a kasszába. Ki kell fizetnie a műtősöket, ez így megy ott náluk... teljesen lesokkolt. Ott álltam hulla fáradtan, összevarrva és kiszolgáltatva, amit ő kihasznált. Visszamentem a szobába és zokogni kezdtem. Igazából nem csak a pénz, hanem az eljárás is nagyon bántott. Nem orvoshoz méltó, ahogy viselkedett. Sem a szülésnél, sem utána nem kaptam tőle olyan bánásmódot, amit megfizettem volna. (...)

Olivér 6 hónapos lesz 20-án, tehát lassan fél év telt el, de ez a 4 nap a kórházban mély nyomot hagyott bennem, bennünk és soha nem fogjuk tudni teljesen elfelejteni. Bármikor szóba kerül, nagyon feldúl érzelmileg. Sajnos a fiam születése nem a legszebb nap az életemben. És az igazság az, hogy nagyon szerettünk volna kistestvért, de ha lelkileg nem tudom feldolgozni, nem fogunk több gyereket vállalni.«”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tessék mondani , hol az apa? Mert ugye egy frissen szült nő IQ-ja leesik, tudata beszűkül, de az apáknak nem.

Vajon kifizették a 100ezret? Ha igen, akkor elég hülyék!

Helyes, h. ezt az orvost "kivonták a forgalomból". A családnak igaza volt, h. ügyet csinált. Hálapénzt hála esetén adunk, erre itt semmi ok nem volt.

A szülés, mint annyi más, lutri, nagy lutri, az esetek túlnyomó részében szerencsés végkifejlettel.

Ha baj van, nagyon nem mindegy, ki vezeti le a szülést, ha biztos, h. a választott orvosra NEM lehet számítani, talán ésszerű másikat keresni. Az első szülés nagyon elhúzódó is lehet, nem mindegy, ki lesz a szülő nő mellett.

Nemcsak orvost érdemes keresni, a kórház jó híréről is érdemes tájékozódni.

A rendszer működésének elemzése messzire vezetne. Alapelv, h. demokratikus keretek között, határok nélkül, ha egy szakmát az következetesen NEM fizetnek, lassan elfogynak az ott dolgozók. A cca. 1 milliós nettó orvosi, 500 ezer körüli nettó ápolói bérekre elsősorban a magyar társadalom és másodsorban a szétprivatizált, eladósított ország gazdasága NINCS fölkészülve. Így elég nehéz a rendcsinálás, pedig nagyon kéne.

Én konkrétan arra gondoltam, hogy az apuka odamegy és megkérdezi, hogy tessék mondani ezt komolyan tetszik gondolni?

Az én férjem nyilván nem csinált volna hangos jelenetet, de hogy a szavainak súlya lett volna, abban egészen biztos vagyok!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés