A világ első hetes ikrei 19 évesek lettek

2017. március 30. 22:33
1997-ben hatalmas port kavart az a hír, hogy egy amerikai asszony hetes ikreknek adott életet, négy fiúnak és három lánynak. A hír világszenzációnak számított, hiszen ők voltak a történelem első élve született hetes ikrei.

1997-ben a McCaughey család élete gyökeresen megváltozott. A házaspár első gyermekük után szerettek volna még kisbabát, de álmukban sem gondolták, hogy 10 főre nő a család létszáma. Az orvosok próbálták lebeszélni őket, hogy a mesterséges megtermékenyítés során megfogant összes embriót visszaültessék, de ők hallani sem akartak arról, hogy megöljenek egyet is a hétből.

Bobbie és férje Kenny rengeteg adományt kaptak, amiből házat vettek. Legidősebb lányuk, Mikayla is sokat segített.

Kenny, Kelsey, Natalie, Brandon, Alexis, Nathan és Joel azt a nevet kapták, hogy „Seven From Heaven”, azaz „Heten a Mennyországból”. Szüleik gondoskodó szeretetében nőttek fel és idén töltik be a 19. életévüket. Hamarosan kirepülnek a családi fészekből és Bobbie elmondása alapján, előre retteg, hogy milyen csendes lesz majd a házuk.

A McCaughey család élete képekben:

 

 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés