„Sohasem éreztem hátrányát a közéletben annak, hogy NŐ vagyok!”

2017. április 3. 10:54

Vitályos Eszter
Nőiszem
Nőként még talán könnyebb is ez a pálya, hiszen tény, hogy egyelőre kevés a nő közéletben, így akik vannak, azokat jobban megbecsülik, azokra jobban odafigyelnek.

„Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár asszonnyal tavaly augusztusban találkoztam először a parlamentben egy, a szoptatás világnapjához kapcsolódó rendezvényen. Nem lehetett nem észrevenni. A frizurája, a sminkje, ruhája? Azon gondolkodtam, hogy vajon mitől olyan szuggesztív a személyisége? Alapvetően attól, hogy sokat mosolyog. Előadásából is áradt a könnyedség, a közvetlenség. Élmény volt hallgatni, ahogy magas beosztású női vezetőként saját anyaságáról, a gyermekeihez fűződő viszonyáról beszélt. Munka és magánélet összehangolása nála látszólag harmonikusan működik, kíváncsivá tett, hogy csinálja.

A gazdasági életben már egyre több a női vezető, de a politikát még alapvetően a férfiak világaként szokták aposztrofálni. Miből fakad az ambíciója? Minek köszönhető, hogy ezen a kemény terepen fiatal nőként ilyen szinten érvényesülni tud?

Nem érzem, hogy keményebb terep lenne, mint mondjuk a bankvilág vagy egy multi cég felsővezetői szintje. Egy bank ügyfélszolgálatának vezetése, na, az például tényleg kemény terep. Tudom, volt benne részem. Ráadásul én alapvetően közéleti embernek és nem elsősorban politikusnak tartom magam. Ez számomra mindenképpen szolgálat, a hazám szolgálata, nem pedig politikai terep. Van egy jó szakmám, jogász vagyok, és a tudásommal szolgálom, hogy a Kormányunk célkitűzéseit megvalósíthassuk az uniós fejlesztéspolitika terén. Természetesen értem a kérdést és nem is akarom megkerülni, de nem szabad ezt túlmisztifikálni. A politikában is pont olyan emberek dolgoznak, mint másutt. Érző és olykor esendő emberek, még ha más képet is sugall sokszor a média. Nőként még talán könnyebb is ez a pálya, hiszen tény, hogy egyelőre kevés a nő közéletben, így akik vannak, azokat jobban megbecsülik, azokra jobban odafigyelnek. Legalábbis a mi oldalunkon mindenképpen. Röviden válaszolva: én még sohasem éreztem hátrányát a közéletben annak, hogy nő vagyok.

Mit gondol arról, hogy sok fiatal nő azért halogatja manapság a családalapítást, mert félnek, hogy kettétöri a karrierjüket? Önben is felmerült efféle aggodalom a gyerekek születése előtt? Mennyire készült tudatosan az anyaságra? Ma milyen tanácsot tudna adni a bizonytalankodóknak?

Én ezzel kapcsolatban nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni. Én ugyanis mindenekelőtt édesanyának tartom magam, minden más csak messze lemaradva következik az életemben. Aggódni a gyermekvárás közben? Maximum azért, hogy egészséges legyen! Kimondhatatlan örömmel és tudatosan készültem mindkét alkalommal az anyaságra. Én úgy érzem, hogy ennél nincs szebb a földön, a gyermekeimmel vált teljessé az életem! Arra biztatok tehát mindenkit, hogy ne habozzon, ne bizonytalankodjon, az életnek egy új minőséget ad a gyermekáldás. Nem mellékesen azt is hozzá kell tennem, hogy az elmúlt hét évben annyi minden történt a családok támogatása, a gyermekvállalás elősegítése érdekében, hogy ma már tényleg nincs ok az aggodalomra, még a karrier szempontjából sem.”

(...)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés