Elvárások a gyerek körül

2017. április 6. 22:39

Jusztné Vincze Szabina
Mandiner.család
Kell köszönnie egy 6 éves gyereknek? Már sokadszor olvasok arról, hogy nem kell. Miért?

Amikor világra jön a kisbaba, az újdonsült édesanya minden idegszálával rá koncentrál, a baba igényei irányítják az életüket. A baba a Nap, s az ő boldogsága beragyogja az egész világot, sírása pedig mint a sötét fellegek vetnek árnyékot. Az anya minden igyekezetével azon van, hogy megfejtse a kicsi érzéseit, vágyait, s beteljesítse azokat. A Naphoz igazodik minden perc, az ő napirendje vagy „napirendetlensége” szabályozza az életet, hogy mikor mit lehet, kell vagy nem lehet csinálni.

Ez akár olyan helyzetekhez is vezethet, hogy az anya már csak babával a kezében jár a kétbetűsre, vagy órákon át éhesen-szomjasan-zsibbadtan tartja a babát, míg az alszik. Pedig fontos lenne – minden szempontból –, hogy az anya merje letenni a kicsit, merje megengedni magának, hogy az alapvető szükségletei rendben legyenek. Testi-lelki jóléte is múlik rajta, de ennél is tovább mutat a dolog.

Az, hogy jól bánik önmagával, egyfajta alapja a tiszteletnek – önmaga felé. Az, hogy ő is jól legyen, az nem kiváltság, hanem egy minden szempontból kívánatos állapot, amelynek egyik téglája az, hogy megengedi magának ezeket. Valahol itt kezdődik a példamutatás és a minta tanítása a gyermeknek.

Aztán folytatódik sok mindennel, a keretek és szabályok adásával, amik nem szükséges rosszak, hanem a gyermeki biztonság-érzet alapját és a kiszámíthatóságot adják! Ahogy például az sem büntetés, hogy a lakásnak csak bizonyos pontjait uralhatják a gyerekek, s azt is a felnőtt szabályai szerint. Vagy hogy nem kaphatnak meg mindent, s jó esetben emellett még örülni is tudnak annak, amijük van. Ezeket ugye nem tartjuk büntetésnek? Ezek ugye nem jelentik azt, hogy nem szeretjük gyermekeinket?

Akkor miért olyan szörnyű az a gondolat, hogy köszönjön a kisgyerek, amikor belép valahova és amikor távozik? Miért nem lehet megkérni, akár százszor is, s persze példát mutatni? A példa önmagában csak minta, de nem mond arról semmit, hogy bizony köszönni nem csak a felnőtteknek kell, hanem a gyerekeknek is. Miért? Alapvető tiszteletből, amit embertársunk felé tanúsítunk.

A feltétel nélküli szeretetnek nem szabad azt jelentenie, hogy nem tanítjuk és nem neveljük gyermekeinket! Igen, tanítsuk meg köszönni (is) gyermekeinket!

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

+1

Ijesztő, hogy alig húsz-harminc év alatt abszolút kikopna a magyar nyelvből a magázódás... (múltkor említettem, hogy ez a bizonyos Jobbik-plakát is kórtünet... "TI dolgoztok..." nem vagyok olyan öreg, de milyen alapon tegez le a Vona-Simicska tandem? Ez ugyanaz az ormótlan böszmeség, mint mikor jó napot kívánokkal köszönök a boltba belépve, a fiatal eladónő meg odavet egy nyegle sziát...)

Miert kene orakon at tartani egesen szomjasan? Van annak a gyereknek apja is, o is at tudja venni vagy behozni egy pohar vizet

Azért a magázódás csak olyan XVIII. századi nyelvi jelenség, a "kegyelmed" "kend"-rövidüléséből ered, és utána Széchenyi István polgárosította az "ön" szó bevezetésével a német "Sie" mintájára. Ha engem kérdeztek, a kikopása nem olyan nagy nyelvi veszteség. Pl. ha már köszönés. Tegeztek valakit, aki egy harmadik személlyel beszélget, akit viszont magáztok. Hogyan köszöntök nekik? "Szia, Jó napot!" ???

Ez egy megoldhatatlan probléma.

Talán annak, akit magázunk, a jó napot, akit tegezünk annak biccentés?

Múltkor az utca túloldalán láttam a két szembe-szomszédomat és a probléma fölmerült.
Nem is tudtam vele mit kezdeni. Akit nem tegezek, nem hiszem, h. szeretné, ha tegeződnénk, nem igazán tudna vele mit kezdeni. Mégis fura volt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés