A gyermekvállalás örömeiről és nehézségeiről

2017. április 27. 13:00

Nem akartam elmenni a gyerekvállalás propagálásába, meg akartam mutatni a boldogságát, de a nehézségeket sem akartam letagadni.

2017. április 27. 13:00
Markó-Valentyik Anna
Képmás

„Rövid, 45 percnyi megmerítkezés az anyaságban. Egy előadás, amely megszólítja a mélyre rejtett élményeket, és újraértelmezi a mindennapi rutint. A színpadon: anya és gyermek. Néha egyek, máskor két érző-viaskodó-egymást éltető karakter, aztán két nyeklő-csukló báb, akit visz a lendület. A színpadon: Markó-Valentyik Anna. Az Anyajegy című darab szerkesztője, rendezője, színésze és bábművésze, az előadások szervezője és menedzsere.

 – Hogy jutott eszedbe az anyaságról darabot készíteni, egyedül?

 – A darab egy színművészetis feladatnak indult: a személyiségünkhöz, aktuális élethelyzetünkhöz kapcsolódó témáról kellett egyszemélyes darabot készítenünk. Nincs még gyerekem, de tudom, hogy szeretnék. Nyilván az életkoromból is következik, hogy foglalkoztat a gondolat, 27 éves leszek. Tudom, hogy az anyaság életre szóló élmény, de azt is, hogy bármikor vége szakadhat egy életnek. Ezt nehezen dolgozom föl.A darab alapját képező Szabó T. Anna-szövegekben is ez szólított meg először: anyaként elfogadni a halált, a fájdalmat is, azt, hogy rendeltetett nekünk egy élet, aminek egyszer vége szakad.

 – Szabó T. Anna versein kívül milyen tapasztalatod volt még?

 – Sok anyuka van az ismerőseim között, de az anyukámmal és a húgommal kapcsolatos élményeim is fontosak voltak. A zsigereimben pedig, azt hiszem, eleve van egy erős törődésre való hajlam, nevelési szándék. Az osztályunkban is „mami” voltam, pedig nem én voltam a legidősebb.

 – Amikor elkészült a darab, enyhült a félelem a haláltól?

 – Nem. Ráadásul, amikor a vizsgaelőadásomon kimondtam a mondatot, hogy akkor lennék csak szabad, ha nem félnék a haláltól és a fájdalomtól, sem a másétól, sem a sajátomtól, pont velem szemben ült anyukám. Nem bírtam visszafogni a sírást, meg is kaptam a magamét érte az osztályfőnökeimtől, hogy nem nekem kell itt sírni, hanem a nézőnek. Hálás vagyok ezért az élményért, de még nem érzem, hogy megbékéltem volna, pedig muszáj lesz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik