Megsejteni a békességet

2017. május 29. 18:05

Korzenszky Richárd OSB
Északipart
Az élet nagy kérdései ugyanazok, bármennyire is megváltozzék körülöttünk a világ. Keresni a békét és továbbadni azt az embereknek, akik hozzánk jönnek.

Az Északipart portrécikke Korzenszky Richárd tihanyi perjelről.

„Korzenszky Richárd nem egy világtól és annak zajától, s mindennapi életétől elzárkózó szerzetes; ahogy a Tihanyi Bencés Apátság sem csak az introspektív elmélkedés helyszíne. Elöljáróként, perjelként működtetnie, irányítania kell az intézményt, ahol immár kilenc szerzetes él. Milyen egy apátság gyakorlati élete? »Szent Benedek a Regulában – a szerzetesek számára írt szabálykönyvben – nagy gondot fordít a munkára és az imádságra.« Ahhoz, hogy a sokféle feladatot el tudják látni, munkatársakra van szükség. A perjel egy kisebb vállalkozáshoz hasonlítja az apátságot, amelynek különféle részlegei vannak. Lelkipásztori munka: ez a szerzetespapok elsődleges tevékenysége. Oktató, nevelő munka: többen vannak, akik az általuk vezetett iskolában is tevékenykednek. Gazdasági, pénzügyi feladatok: bonyolítani kell a turizmussal összefüggő tevékenységeket, idegenvezetést, elárusítást, vendégfogadást. Bőven sorolhatná még a munkaterületeket. »Mi, szerzetesek kötött napirend szerint élünk: életünkhöz hozzátartozik a közös imádság, a közös asztal. És mindenkinek megvan a maga feladatköre. Mindazoknak köszönettel tartozom, tartozunk, akik szívvel-lélekkel végzik feladatukat.«

A közéletben aktív szerepet vállalva sokat ír és sokat is beszél Tihanyról, a Balatonról, a hely szelleméről, kisugárzásáról. De mi az, ami nap mint nap megihleti, netán alkalmanként meg is rendíti őt ezen a különleges természeti és történelmi fontosságú helyszínen? »Számomra megrendítő a körülöttem lévő világban tapasztalható állandó változás és a változásban megtapasztalható állandóság paradoxona. Valamikor azt gondoltam, hogy a „genius loci”, a hely szelleme üres kifejezés csupán. De mégis valóság. Vannak helyek, amelyeknek különleges kisugárzásuk, vonzerejük van. Ilyen a tihanyi apátsági templom, abban is a román korból, a tizenegyedik századból származó altemplom, az alapító király, I. András sírjával. Számomra Tihany először a kihívások helye volt, majd az évek során otthonommá vált. A Balatont minden nap látom, de mindig bizonyos távolságból. Az, ami odalenn sokszor viharos, zavaros, az – ha az ember tud egy kis távolságot tartani – közel sem annyira zűrzavaros, mint első látásra gondolnánk. „Jelképek erdején át visz az ember útja” – mondja Baudelaire egy költeményében. A természet világa segít, hogy a dolgok mögötti teljesebb valóságot megsejtsem« – vallja Richárd atya.

A valóságot nem csak elméjével faggatja: a szerzetesi rendben élő és elfoglalt Korzenszky Richárd egy komoly hobbit enged meg magának, amiről láthatóan érzelmesen beszél: ez a fotózás. Az apátságot és környékét, a Balatont, a partokat, a hegyeket, a felhőket, a fényeket fotózza rendszeresen. Mit keres és mit lát meg a lencséjén keresztül? »Diák voltam, amikor kaptam szüleimtől karácsonyi ajándékként egy Zorkij fényképezőgépet. Osztálytársaim, barátaim akkor azt mondogatták: nézzétek, azt fényképezi, hogyan nő a fű… Ha jóval ötvenöt évvel az érettségi után találkozunk a régiekkel, még ma is megkérdik: „Van fűnövés?” Igen, van. A fotográfia arra tanít, hogy ne csak nézzek, hanem lássak is. Természetesen megszámlálhatatlan felvételt kell készítenem, hogy közöttük legyen egy-egy olyan, amire bátran mondom, hogy ez fotó. Aminek mögöttes jelentése van. Nem a felszín, hanem az, ami a mélyből fölsejlik«.

»Adj már csendességet…« – szól Korzenszky atya egy korábbi könyvének címe. De mikor van lehetőség az elcsendesedésre? Tihany a maga sétaútjaival, dűlőivel csábítja az embert a sétálgatásra. Korzenszky atya is járná gyalog a környéket, de nagy sajnálatára nincs rá elég ideje, be van táblázva a napja. „A szerzetesek elvonultak a világtól, hogy el tudjanak csendesedni. Ez az életforma viszont érdekessé vált sokak számára. Látni szeretnék, hogyan élünk.« Richárd atya szerint furcsa feszültség ez: egyszerre nyitottnak lenni, ugyanakkor megmaradni bizonyos távolságtartással egy zárt közösségben. A találkozások mindig feladatot jelentenek, hogy a keresőknek irányt tudjanak mutatni. »Az elvonulás, elcsendesedés feltétlenül szükséges, hogy én magam ne veszítsem el a helyes irányt.« Ugyanakkor a perjel szerint nem mindegy, mivel találkoznak az ide látogatók: rendezett, szép liturgiával, istentisztelettel, tartalmas igehirdetéssel; illetve olyan előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, amelyek nem egyszerűen látványosságot vagy különlegességet jelentenek, hanem hozzásegítik őket ahhoz, hogy közben saját életükön elgondolkodjanak és békességet találjanak.

A kivonulás kérdése sokakat foglalkoztat a kétezres években. Sokan a Balaton-felvidék felé tartanak, de közben vissza-visszacsábítja őket a modern élet, a nagyváros. Mi a megoldás? »Ritmust kell találni« – vallja Richárd atya. Szerinte például mindenkinek meg kell találnia azt az időszakot nap nap után, amikor olvasnia kell. »Mindenki felteheti magának a kérdést: mikor volt utoljára olyan, hogy egy könyvet az elejétől a végéig elolvastak. Rá kell jönnünk arra: az olvasás célja nem egyszerűen az információgyűjtés, hanem az, hogy saját magunkra reflektáljunk az olvasottak nyomán. Ezért nem is mindegy, hogy mit olvasunk.«

A Balaton-felvidéket szerinte nem szabad egységes régióként kezelni. Van a Balaton-part és van a parttól távolabb eső »második vonulat«, amit valóban menedékként kerestek ezelőtt húsz-harminc éve igényes értelmiségiek. Kerülni akarták a forgatagot. De a Káli-medence is besűrűsödik lassan. A Balaton partján viszont nyáron nagyobb a tömeg, mint Budapesten. »El szoktam tűnődni, látva a pénteken Balatonra, majd vasárnap a főváros felé tartó kocsisorokat. Honnan ez a szakadatlan autósor? Érdekes ide-oda játék ez. Leömlik egy sereg autó és körbeveszi a Balatont. Nincs már parkolóhely se. Az elérhető Paradicsomot keresik, de ugyanazt találják, ami elől otthonról eljöttek. Van értelme ennek az időtöltésnek?« Korzenszky atyának így érthetően nem a nyár a kedvenc évszaka: szereti az őszt, szeptembertől október végéig, amikor érezni lehet a vidék elcsendesedését. És ugyanígy szereti a február végétől húsvétig terjedő időszakot, mielőtt a nagy szezon elkezdődik. »Csodálatos a természet megújulása, a befagyott Balaton kiolvadása.«

Negyed évszázadnyi személyes munkája van Tihanyban. De mit hozhat a jövő? »Amikor Tihanyba kerültem, az volt a célom, hogy érezhető legyen a bencés szerzetesi közösség jelenléte. Legyünk jelen igazodási pontként, segítsünk az eligazodásban. Remélem, hogy közösségünk fiatalodik, erősödik. Az élet nagy kérdései ugyanazok, bármennyire is megváltozzék körülöttünk a világ. Keresni a békét és továbbadni azt az embereknek, akik hozzánk jönnek. Először is nekünk magunknak kell hitelesen megélni a kapcsolatunkat az Istennel, és megtalálni az evangéliumi békét. És fölkelteni az emberekben a vágyat ugyanennek a békességnek a keresésére és megtalálására.«”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kedves Atya, jó ezt nézni! Nagyon sokan, tanítványok köszönhetjük Atyának olvasás és irodalom szeretetünket, a megértést.

Ez olyan "lehet jól is érteni"-szöveg:

"Keresni a békét és továbbadni azt az embereknek, akik hozzánk jönnek. Először is nekünk magunknak kell hitelesen megélni a kapcsolatunkat az Istennel, és megtalálni az evangéliumi békét. És fölkelteni az emberekben a vágyat ugyanennek a békességnek a keresésére és megtalálására."

Szóval ha a "béke"-szó helyére odaírom azt, hogy "Jézus Krisztus", akkor OK. Márpedig Jézus Krisztus valóban az ő békéjét adta nekünk, ez is OK. De van olyan béke is, amiről így nyilatkozik:
"Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot." (Mt 10,34)

Szóval Jézus Krisztus azt várja, hogy a harcba és a kereszthalálba is kövessük.

Történetesen voltak olyan vértanúi az egyháznak, akiket keresztre feszítettek pl. a XVII. századi Japánban. Adott esetben Krisztus tőlük ezt várta.

Van olyan béke is, amit a világ ad. Pl. a trianoni béke. Ez az erősek békéje, addig tart, amíg azok, akik elégedetlenek vele, gyöngék a békebontáshoz.

Azért arra is fölhívom a figyelmed, hogy a Jakab-levél és a Rómaiaknak írt levél szerzői olyan személyek, akik egyértelmű óegyházi hagyomány szerint életüket adták Krisztusért. A Zsiókhoz írt levél szerzője ismeretlen, de pont ebben a levélben találunk egy fontos figyelmeztetést: "A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig." (Zsid 12,4)

Szóval amennyi joggal mondható, hogy a kereszténység békét ad az embernek, annyi joggal mondható, hogy fegyvereket ad egy folyamatos szellemi harchoz, ami a történelemben akárhányszor tényleges vérontássá változott.

Értem, hogy szép Tihany és a Balaton-felvidék, de erről akkor sem kellene az egyház egy tekintélyes tanítójának megfeledkezni.

Jó volt olvasni a gondolatait kedves Richárd Atya.
Ugye, hogy Pannonhalmán túl is van élet, de főleg béke.

Ha Magyarország megerősödne, az olyan új helyzet volna, amiben ma nem elgondolható lehetőségek nyílnának meg. Egyenlőre Andorrával focizunk egy ligában, így nincs miről beszélni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés