Kimutatható: tényleg a kapzsiság tornászta fel az árakat

2023. augusztus 30. 06:04

Korábban soha nem volt még a magyar GDP-hez viszonyítva olyan nagy arányú a vállalkozások profitja, mint a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben. Elemzésünk!

2023. augusztus 30. 06:04
null
Szalai Piroska
Szalai Piroska

Augusztustól minden bizonnyal megvalósul a fordulat, ismét növekedni fognak a reálkeresetek, ahogy erről korábban írtunk. Ezzel már szinte biztos, hogy Európában nálunk volt a legrövidebb a keresetek vásárlóerejének csökkenése, 2022. szeptember – 2023. július között 11 hónapon át tartott. Mivel azonban hazánkban a tavalyi év egészében a keresetek minden mutatója jobban nőtt, mint az éves infláció, így a nagyon megugrott infláció ellenére a reálkeresetek növekedtek.

Hazánkban tavaly közel félévvel a többi tagállam után, nyártól gyorsult fel az árak emelkedése, így éves átlagban a negyedik helyen végeztünk Észtország, Litvánia és Lettország után.

A magyar árszínvonal uniós átlaghoz viszonyított aránya a jelentős áremelkedések ellenére is csökkent 2022-ben éves átlagban az unió árszínvonalának a 62,2%-ára a 2021-es 62,7%-ról, de ez az értékkel sem mozdultunk el a tagállami sorrendben, maradt a 4. helyünk, csupán Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban olcsóbbak az árak összességében a hazainál. Még az élelmiszerek területén sem értük el az uniós átlagot.

Tavaly olyan mértékben megugrott egész Európában az infláció, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. A Nyugat-európai országok a hetvenes évekbeli olajválság óta nem tapasztaltak hasonlót, a környező országok pedig a rendszerváltás idején éltek át legutóbb ilyet.

Az éves infláció esetében érdemes emlékeznünk arra, hogy 1988-1997 között egy évtizeden át 15% feletti, s ebből 1996 IV. negyedévéig 20% feletti volt. 

S a magas infláció éveiben a reálkeresetek folyamatosan csökkentek, a romlás főként a Bokros csomag bevezetésének idején (1995-1996-ban) és a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején (2004-2009) között volt számottevő.

A közgazdászok magas inflációnál azt javasolják, hogy a keresetek ne emelkedjenek – tartva az ár-bér spirál veszélyétől. Azonban látnunk kell, hogy ez a megoldás csak a lakosság elszegényedéséhez vezetne, s nem oldana meg semmilyen gazdasági problémát. A régi tankönyvek receptjei nem működnek, lássuk be. Ezt az inflációt NEM az emelkedő keresetek fűtik. Akkor vajon mi? Ahogy erről már tavaly OKTÓBERBEN írt a Mandiner , a „kapzsinfláció” (greedflation). Akkor Varga Mátyás Zsolt és Veczán Zoltán így fogalmazott:

 „A greedflation kicsit bővebben ugyanis annyit tesz, hogy a vállalatok jóval afölött emelnek árakat, mint ahogy a költségeik emelkedtek. Vagyis továbbmennek a vállalatok zöménél, amelyek „csak” áthárítják az árnövekedést a fogyasztóra. Bélánk ezzel találkozhat, ha Parndorf mellett felmarkol egy *par katalógust, hogy kedvenc joghurtja odaát 1,69 euró (brutálárfolyamon 730, most inkább 690 forint), itthon pedig 1040, és még számos terméknél érzékelheti ugyanezt a tendenciát. Ki-kivillan a kapzsinflációs kolonizáció lólába, még ha minden tekintet a Schengen csüng is. Mert hát a joghurt ugyanaz, a csomagolás ugyanaz, és az adókörnyezeti differenciák sem indokolnak 30-35 százalékos árkülönbözetet.”

Ezt is ajánljuk a témában

Beszéljünk a kapzsinflációról!

Most sem egyedülálló dolog, hogy egyes termékek árai már csak azért is emelkednek, mert a többi is emelkedik – mert az eladó úgy gondolja, belefér még az. A vásárlón is múlik, hogy tényleg belefér-e.

Ma már számokkal is alá tudjuk ezt támasztani. Először is tény, hogy míg a szolgáltatások esetében, amiket jobbára kisebb hazai cégek nyújtanak, visszafogottabb volt az árak emelése, addig azokon a területeken, ahol ármeghatározók a külföldi tulajdonú cégek, jóval a költségek növekedését meghaladó mértékű árnövekedést tapasztalhattunk. Továbbá kijelenthető, hogy korábban soha nem volt még a magyar GDP-hez viszonyítva olyan nagy arányú a bruttó működési eredmény, azaz a vállalkozások profitja, mint a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben, illetve idén az első negyedévben is jóval felette volt a korábbi évek azonos időszaki arányának.

Ahogy azt a következő grafikon is mutatja, több, mint 10 százalékponttal az uniós átlag feletti volt tavaly év végén a magyar mutató, ami a 4. legnagyobb érték az uniós tagállamok között.

Az egy évvel korábbi azonos időszaki értékhez viszonyítva hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a vállalatok profitja, tavaly a harmadik negyedévben 30%-kal, a negyedikben 26,1%-kal, az idei elsőben pedig 27,5%-kal nagyobb volt a bruttó működési eredmény, s mindez az áremelkedés miatt, nem az értékesítés volumene nőtt.

Ha megértők akarunk lenni, akkor tavaly ősszel még elképzelhető volt, hogy a cégek nagyobb fogyasztáscsökkenésre számítva emelték az áraikat, illetve nem tudták előre kalkulálni a téli energiaárakat sem, s a megnövekedett kockázatukat terhelték rá a fogyasztókra, ezt árazták be. Az elemző közgazdászok a veszélyek eltúlzásával csak tovább fűtötték az inflációs várakozásokat. De akkora bajba nem kerültünk, mint amekkorát vizionáltak, így ideje lett átértékelni a kockázatokat, s kivenni az árakból a kockázati felárat. Ennyire belátó azonban magától nem lesz egyetlen cég sem, kellett ehhez számos intézkedés, a GVH fokozott ellenőrzései, a kötelező akciózás, illetve az online árfigyelő. Ezek hatását láthatjuk a cikk elején a legelső ábrán az utolsó három hónap alacsony értékeinél. 

Az online árfigyelő valós idős és megbízható információkkal látja el a tudatos vásárlókat a vásárlási döntéseik meghozatala előtt, ezzel erősítve a piaci versenyt. S ráadásul számos más területen használtunk már korábban is hasonlót, tehát nem egy teljesen idegen dolgot kaptunk. Már piaci alapon működő árösszehasonlítóval szoktuk kiválasztani a legjobb biztosítást, a nagy értékű elektronikus berendezéseinket, a mosógépet, TV-t, számítógépet, de sokan azt is, hogy hol tankoljanak. Most a hétvégi bevásárlásra is több információval indulhatunk el, mint korábban. 

A piaci verseny erősítése és az ellenőrzések fokozása már tudja csökkenteni az árakat. pedig ilyenre nem nagyon volt példa hazánkban és a környező országban. Sem Bokros, sem a Gyurcsány-Bajnai kormányok nem így kezelték az inflációt, de persze nem is ezt tanítják a közgazdászoknak. Lehet, hogy a tankönyveket itt-ott kicsit le kellene porolni, naprakészebbé kellene tenni!

A szerző munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. szeptember 07. 13:56
Hát persze Szalai Piroska. Az orbánkormányok kapzsiságból 2010-óta évi 2,5-4,5%-al elbaszta a forint árfolyamot, erre kapzsiságból - pénzük értékét mentve - rárepültek a Befektetési Alapok és Kockázatkezelőik, tovább rontva az árfolyamot. Az ormánykormány hatalomféltésből - szavazó gyűjtő kapzsiságból - a legutóbbi választás előtt 1,5-2 évvel osztogatásba kezdett, harmadával növelve a 2020-ban forgalomban levő pénzmennyiséget. Ezzel rontva a forint árfolyamot, egyben hirtelen keresletet és áremelést generálva (ÁFA bevétel növekedésben reményében), ami - a forint rontás miatt - egyre dráguló importból elégíthető ki. Az ormánykormány valódi szociális támogatás (benzin, élelmiszer jegy) helyett, a feladatot (hatósági árak, kötelező akciók) áthárította a vállalkozásokra, a fizetőképes (rezsivédelem) polgárokra. Miért csodálkozik a hazug kormány és tettetik hülyének magukat a szakértők? Az orbánkormányok kapzsisága példa a vállalkozásoknak, intézkedéseik pedig emelik az árszínvonalat.
GrumpyGerald
2023. augusztus 30. 13:24
Meg kell nézni melyik boltban lőtt ki a tej ára 250-ről 650-re 1-2 hónap leforgása alatt. Ez 160%-os infláció. A felelősöket arrafelé keresném első körben... Annyira nem bonyolult csak a nagy liberális piacgazdaságban igazán felelősségre csak a kisembert lehet vonni.
Pelso j.
2023. augusztus 30. 13:01
luxusbatar: kínos? Számodra a valóság.
gondolkodj-2
2023. augusztus 30. 11:04
A hatásvadász cím mellett azért érdemes az Eurostat grafikonokat is nézni! Lehet, hogy mégsem minden olcsóbb már nyugaton, mint ahogy az RTL-en tolják?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!