A Kalef és korszakai

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

A Széll Kálmán tér történetének nulladik éve, huszadik századi szerves fejlődésének cezúrája az 1945-ös volt, amihez a nyitányt a szájhagyomány szerint február 11-én este Karády Katalin Hiába menekülsz, hiába futsz kezdetű slágere szolgáltatta egy szétlőtt budai lakás ablakában elhelyezett gramofonon keresztül. Az ostromló szovjet erők ugyanis ezzel a cinikus gesztussal várták a Várnegyedből kitörni készülő német és magyar védőket. A földi pokol pedig hamarosan elkezdődött, miközben a világítógránátok és nyomjelző lövedékek nappali fényárba borították a városrészt. A kitörés infernóját számos környékbeli lakóház repesz- és golyónyomokkal csipkézett homlokzata máig őrzi, s egy-egy földmunka során is esélyes, hogy az ásók emberi csontokat és zubbonygombokat fordítanak ki az utcaszint alatti földrétegekből.

A terület múltja Luxemburgi Zsigmond, sőt az Anjouk koráig viszonylag pontosan visszakövethető, miután nem messze innen, a mai Krisztinaváros környékén terült el Logod faluja – egykori létezésének emlékét a Logodi utca őrzi –, amelynek északra nyíló kapuja a mai Széll Kálmán tér környékén volt, és a Vízivárost is innen lehetett északi irányból megközelíteni. A szőlőkkel övezett Logod a nemesség és a budai polgárság közkedvelt helye volt, virágzó életét a török hódoltság tette tönkre, hogy aztán Buda 1686-os ostromát követően végleg elnéptelenedjen. Az egykori falu gótikus templomának 1939-ben feltárt romjait ma is megtaláljuk az Attila utat a Logodi utcával összekötő lépcsők egyikének közvetlen közelében.

De térjünk vissza a térre! Budavár sikeres visszavételét követően az elnéptelenedett területen agyagbánya, később téglavető létesült, amelyek két évszázadon át látták el építőanyaggal a Várat és környékét. A tér jellegzetes katlanszerű topográfiai viszonyai is ennek az ipari tevékenységnek köszönhetik ma ismert formájukat, s innen ered az első nem hivatalos, Gödör elnevezés az 1800-as évek végéről. Az agyagbányába idővel feljött a talajvíz, végleg zárójelbe téve az ipari tevékenységet; a telente rendre befagyó bányató jegén pedig megjelentek az első korcsolyázni vágyó budai polgárok. A városrész urbanizációja is dinamikusan elindult, a reformkor idején épült klasszicista nyaralókat és majorsági épületeket egyre inkább villákkal és városi bérházakkal építették körbe, miközben kialakulóban volt a mostani utcaszerkezet. Ehhez a fejlődéshez hozzájárult az is, hogy 1868-tól Buda második lóvasúti vonala, amely a Lánchíd és a Zugliget között közlekedett, a mai Széna tér – Széll Kálmán tér – Nyúl utca vonalán érintette a környéket. A vonalat a millennium évében villamosították.