Különös helyen lakom, úgy hívják: Városmajor. Elég sokfelé laktam már Budapesten, olyasmit viszont még sehol nem tapasztaltam, mint itt, ebben a Széll Kálmán tér és a Kissvábhegy közti ficakban, azt tehát, hogy egy városrésznek, benne egy parkkal meg a környező néhány háztömbbel, saját mikroklímája van. Közelítsünk a tér felől: alig száz métert tettünk meg, a Krisztina körút végén sorakozó házak túlfelén már az Ignotus utca vidékies, zajmentes nyugalma fogad, zümmögő darazsak, padon sütkérező nyugdíjasok, zsizsegő murva – és ezt a nyugalmat a Városmajor utca fokozottabb forgalma sem töri meg. A szőlőültetvények és présházak idejéből visszamaradt, építkezésekkel és területrendezésekkel felülírhatatlan vidékiesség persze önmagában még nem lenne a Városmajor, ha nem egészítené ki, dúsítaná fel a modern urbánus polgári lét erőteljes jele, az Árkay-templom harangtoronyhasábja, a tetején négyszögek, harangok és kereszt már-már konstruktivista kompozíciójával.
A Városmajorban lakni annyit jelent, hogy valamiképpen cinkosok vagyunk ebben a városszociológiai szempontból tökéletesen rendellenes nyugalomban, s ez a cinkosság mintha nem csupán azokkal kötne össze, akik jelenleg a park körüli utcákban laknak, hanem azokkal is, akik évtizedekkel ezelőtt éltek itt.
A Maros utcában született Solti György, Városmajor utcai házában festette a Csellózó nőt Berény Róbert, nem messze tőle áll Barabás Miklós klasszicista villája, néhány méterrel odébb, a 48/B alatt pedig Mészöly Miklós és Polcz Alaine otthonát jelzi emléktábla. A mai és egykori lakosokon túl furcsán cinkosnak érezzük magunkat a Városmajor történelmével is, tudván azt, hogy nyugalma milyen baljós emlékekkel terhes. A Városmajor utcai rusnya főposta mellett ma parkoló; az annak helyén álló épületbe vették be magukat ’44-ben a nyilasok, annak pincéjében kínozták meg bestiális módon a foglyaikat. S a mostani sportpályák környékén mészárolták le a Maros utcai zsidó kórház és az Alma utcai zsidó szeretetotthon lakóit.
Finisbe fordul az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampánya, egymásnak feszülnek az oldalak, néha már úgy tűnik, nem lehet tovább feszíteni a húrt. Kacsoh Dániel írása.
Tizenkét éve tartották az első békemenetet, a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezését. Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval különös aktualitással bír a június 1-jén újra megrendezendő esemény.
Június 9-én arról döntünk, kiket küldünk az Európai Parlamentbe. Vajon milyen esélyei vannak a jobboldali pártoknak, hogy leváltsák az egyre ideologikusabb, föderalistább, Európának ártó baloldali többséget? Áttekintettük az 1979 és 2019 közti negyven év választási trendjeit, és értékeltük a kilátásokat.
Hány százalékkal lehet elégedett a Fidesz az európai parlamenti választáson? Létezik-e a „kiábrándult fideszes szavazó”? Mit szólnak a Magyar Péter-jelenséghez? Ki a vesztese a fővárosi kampánynak? Vitainterjú Török Gábor elemzővel és Giró-Szász András politikai tanácsadóval.