Aki mindig csak előrenéz, csakhamar elfelejti, honnan is indult, s többé már nincsen hová visszatérnie.
2020. augusztus 19. 01:30
p
0
0
0
Mentés
„A »modernség« pedig a legjelentősebb, legcsodálatosabb kultúrhelyzet. Ha az evolváló emberiséget hosszú oszlopban, hegyen-völgyön ismeretlen vidékek felé vonuló tábornak képzelem, akkor a modernek az első sor. Azok, akik az első lépést teszik a még ismeretlenbe, akik szemtől szembe állnak a káosszal, melyből lassan és folytonosan az új ember születik. […] Első! Szinte vallásos borzongást érzek, ha ezt intenzíven elgondolom.” E sorokat Balázs Béla írta a Nyugat folyóirat 1909. évi 15. számában. Továbbra is ez a kultúrhelyzet a legcsodálatosabb minden „haladó” gondolkodó számára: a mindig előrenéző, de sohase hátratekintő perspektíva.
E rövid idézetben minden megtalálható, aminek a filozófiai-társadalmi-politikai progresszió szótárában szerepelnie kell: „modern(ség)”, „első”, „ismeretlen”, „új ember”. A tradíció kereteinek lebontásával az addig ismertből és értelmesen elrendezettből kiismerhetetlen és kaotikus lett. Ám a „haladó” gondolkodás ebben nem problémát, hanem esélyt lát a mögöttünk nehézkedő, mozdulatlan erő, a hagyomány meghaladására. Ami azonban ebből következett, az nem a káoszból születő új, modern, a kiskorúságából magát a felnőttségbe emelő ember (Kant), hanem a létezésbe magányosan belevetett, önmagát és a másikat ki nem ismerő individuum, amint erről a 20. század irodalma – hol tragikus, hol ironikus felhanggal – bőségesen referál.
Aki mindig csak előrenéz, csakhamar elfelejti, honnan is indult, s többé már nincsen hová visszatérnie. Babits egy esszéjében úgy fogalmaz, hogy „nagyon téved az, aki a múlt eltüntetésével hiszi leginkább szolgálhatni a jövőt. Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe”.
A tradíció higgadtságával szemben a mindig harsány forradalmak kultúrája szerinte „sivár és szegényes”. A hagyomány nélkül, írja, „a mindenkori jelen még az önmegértés elemi lehetőségétől is meg van fosztva”.
Tizenkét éve tartották az első békemenetet, a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezését. Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval különös aktualitással bír a június 1-jén újra megrendezendő esemény.
Június 9-én arról döntünk, kiket küldünk az Európai Parlamentbe. Vajon milyen esélyei vannak a jobboldali pártoknak, hogy leváltsák az egyre ideologikusabb, föderalistább, Európának ártó baloldali többséget? Áttekintettük az 1979 és 2019 közti negyven év választási trendjeit, és értékeltük a kilátásokat.
Finisbe fordul az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampánya, egymásnak feszülnek az oldalak, néha már úgy tűnik, nem lehet tovább feszíteni a húrt.
Hány százalékkal lehet elégedett a Fidesz az európai parlamenti választáson? Létezik-e a „kiábrándult fideszes szavazó”? Mit szólnak a Magyar Péter-jelenséghez? Ki a vesztese a fővárosi kampánynak? Vitainterjú Török Gábor elemzővel és Giró-Szász András politikai tanácsadóval.
Aktív fenyegetésről van szó, amely mögött a térségben hosszú ideje aktív érdekcsoport áll – állapította meg az ellenzék külföldi kampánytámogatása kapcsán a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A szervezet arra is fényt derített, hogy már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is megtámogatták kívülről.
A Békemenet elérkezett saját legmélyebb forrásához. Vagy úgy is mondhatnánk: soha nem volt még olyan húsbavágóan fontos, mint éppen ma. Ungváry Zsolt írása.