A feminista nézet az, hogy az irodalmi szakmát uraló férfiaknak egyszerűbb volt szimplán erotikus lektűrök szerzőjeként elintézni Erdős Renée-t, mint komolyabban foglalkozni ezzel a tehetséges, sok szempontból korát megelőző asszonnyal. Újító költői munkásságának darabjai nem kerültek be a lírakánonba, regényeire is fintorogtak, noha ezek sokszor koruk legfeszítőbb szellemi-társadalmi dilemmáit járták körül – na persze tagadhatatlan, hogy az olvasóközönség nem annyira ezekért, mint az érzékien sejtetett szexjelenetekért kapkodta el őket. Nos, őszintén örülhetnénk, ha a feministáknak igazuk lenne, és a „patriarchális” megvetésből kiemelt Renée személyében újabb remekíróval gazdagodhatna a magyar irodalmi köztudat, de hát nem így áll a helyzet, Erdős Renée korántsem volt remekíró. Azt viszont mindenképpen megérdemelné, hogy újra felfedezzük életművét, így például néhány éve megjelentetett, izgalmas emlékiratait (Ifjúságunk) vagy 1923-ban kiadott botránykönyvét, A nagy sikolyt.
Tegyük hozzá: az is feltűnő, hogy a női magazinok Erdős Renée-vel kapcsolatban leginkább magánéletének olyan színes fordulataira koncentrálnak, mint hogy öngyilkossági kísérletbe kergette Bródy Sándort, művei értelmezésére nemigen veszik a fáradságot. Gyanítható, hogy nem csupán a kattintékonysági szempontok állnak emögött, hanem az, hogy Erdős művei – és különösképpen A nagy sikoly – nehezen illeszthetők a mai városi-burzsoá WMN-feminizmus narratívájába. Igen, A nagy sikoly tabukat döntögetett, mert az asszonyi vágyat emelte középpontba – s tabudöntögető volt az is, hogy az írónő egy homoszexuális párt is megjelenített a regényben. Igen, Erdős zavarba ejthette a férfi olvasókat A nagy sikoly hangsúlyosan női élményanyagával, ám a mai feministákat is zavarba ejti a könyvben vázolt emancipációs stratégia. A katolizált Erdős ugyanis olyan feminizmust hirdet, amely radikálisan túlteljesíti a hagyományos nőeszményt.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.