Kerékvágás

2021. május 19. 10:03

2021. május 19. 10:03
Szalai Zoltán

Egy Albert Einsteinnek tulajdonított állítás szerint ha a méhek eltűnnének a föld színéről, az emberiség körülbelül négy évvel lenne képes túlélni őket. Bár semmi sem bizonyítja azt, hogy valóban ő jósolt ilyen sötét jövőképet, mint ahogyan azt sem tudni, milyen számítások alapján jön ki éppen egy parlamenti ciklusnyi idő a posztméhkorszakra, az biztos, hogy nem csak május 20-án, a méhek világnapján kellene szembesítenünk magunkat azzal, milyen törékeny is a minket körülvevő globális ökoszisztéma.

A pandémia ugyan az emberiség története szempontjából jóval kisebb léptékű krízis, tökéletesen rámutat arra, milyen állapotban van civilizációnk ellenálló képessége, mit és hogyan vagyunk képesek nélkülözni. Világossá tette, hogy a társadalmainknak is megvannak a saját „méhei”, azok, akiknek önfeláldozó munkája nélkül nem so­káig húznánk: az orvosok, az ápolók, a pedagógusok és mindenki más, aki az alapvető működést biztosítja. De a vírus embereket is ölt, egzisz­tenciákat tett zárójelbe, iparágakat hibernált. Bár mindezt nehéz feldolgozni, lassan azért minden egy normálisabb kerékvágásba tér, megtelnek az éttermek és a kávézók, a bátrabbak pedig már külföldi nyaralást tervezgetnek. Igaz, a vágyott állapot és a valóság között lehet szakadék, de pontosan tudjuk, hogy sem állandó félelemben, sem gondtalan felelőtlenségben nem élhetünk, valahogy meg kell találnunk a középutat.

A járvány elleni védekezés szempontjait egyre-másra felülírja a világpolitika”
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!