„Én még láttam a régi természetet” – Lányi András Karátson Gábor-könyvéről
2022. szeptember 26. 06:56
A Karátson-féle „egyben látás”, az azóta ezerszer kisajátított és megcsúfolt „zöldgondolat” soha nem volt időszerűbb. Győrffy Ákos írása.
2022. szeptember 26. 06:56
p
10
0
8
Mentés
Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban
Azt a holdbéli tájat soha nem lehet elfelejteni. A Nagymarosnál megkezdett, majd otthagyott és később szétszedett gátat. Nem mintha gyerekként ne tetszett volna. Sokat jártam oda a haverjaimmal. Azt már akkoriban is hallottam, hogy sokaknak nem tetszik, amit a Dunával műveltek. De olyasmiket is hallottam, hogy jól van ez így, és mostantól ingyen lesz az áram. De tizenkét-tizenhárom éves gyerekként a fene se törődött az egésszel.
Mindez most egy könyv kapcsán jutott eszembe. Lányi András írt egy könyvet.
Karátson Gáborról, az író-képzőművész-filozófusról, akit a legtöbben talán a bős–nagymarosi vízlépcső kapcsán ismernek, és aki a Duna Kör egyik alapítója volt.
De ez a könyv nemcsak Karátson Gáborról szól,
hanem egy életforma, egy szellemi minőség elsiratásáról is.
Karátson sok mindennel foglalkozott, írt esszéket és regényeket, festett, fordított. Semmit nem csinált fél gőzzel, a Duna ügye pedig a legmélyebbről érintette. Tágasan gondolkodott, a szellemit nem választotta el a természetitől. Számára az értelmiségi lét, a művészlét nem csupán azt jelentette, hogy elvagyunk a magunk kis köreiben, legendás házibulikon osztjuk az észt, és közben a magunk kis érvényesülésén kívül a világon semmi nem foglalkoztat minket.
A Kelet kultúrája már gyerekkorában nagy hatással volt rá. Édesanyjától 1944 karácsonyára kapott egy albumot, amelyben régi kínai metszetek reprodukciói voltak. Ez már önmagában rendhagyó ajándék. Úgy tűnik, édesanyja – akit néhány héttel később megölt egy eltévedt repeszdarab – valahogy előre megérezte fia buddhizmus és taoizmus iránti érzékenységét.
1956-ról mint életének legfontosabb élményéről beszélt és írt számos alkalommal.
A forradalom transzcendens élménye, majd a rá következő szürke és reménytelen évtizedek alatt a befelé élés, a lelki és szellemi tájak bejárása, nagyjából ez volt Karátson életének tengelye.
És persze a Duna, a teremtett világ szépsége fölötti szakadatlan csodálkozás.
„Én még láttam a régi természetet! Érdekelne, hogy ezt valamely fölényes intelligenciájú démon számította-e így ki? Hogy pont én járjak így; mert az még soha, egyetlen nemzedékkel nem esett meg, soha még a földtörténet folyamán, ami most velünk, hogy rövid földi életünk elmúlása a nagy természet keserves kínhalálával egybeessék…” – írja az Ulrik úr keleti utazása avagy A zsidó menyasszony című regényében.
Írói és festői életműve jelentőségéhez képest kevéssé ismert, de ebben sincs semmi meglepő. Lányi András ebben a könyvben számos érvet hoz fel amellett, hogy miért lenne érdemes mégis olvasni a műveit. De mindezt úgy teszi, hogy közben a mondatai mögött érezni, hogy ő maga sem hisz ebben igazán. Talán nem is akart mást, mint emléket állítani barátjának, de azzal a tudattal, hogy ez a fajta „hevület”, ez az érzékenység, ez a minden irányba nyitott, folyamatos szellemi készültség ma már csak igen keveseknek jelent valamit.
Ez a könyv Karátson „életművének belső összefüggéseit tárja fel”,
,
ahogy a fülszövegben olvasható. De miként már utaltam rá, ez csak részben igaz. Lányi András a barátról szólva óhatatlanul önmagáról is beszél, s ebben a beszédben az olvasó a kiábrándultság jegyeire ismer. A természetrombolás, az ökoszisztémák agóniája, az újra és újra fellángoló háborús konfliktusok látványa tényleg nem boldogító tapasztalat. S a természet pusztulásával együtt mintha eltűnt volna a világból egy emberi minőség is. Nevezetesen a klasszikus értelemben vett értelmiség, a nyitott, művelt, érzékeny és cselekedni képes ember. Karátson ennek a típusnak volt az egyik utolsó képviselője.
Az idei nyár megmutatta, mire számíthatunk a jövőben. Ne legyenek illúzióink.
A Karátson-féle „egyben látás”, az azóta ezerszer kisajátított és megcsúfolt „zöldgondolat” soha nem volt időszerűbb. De talán nem árt tudni, hogy a valódi zöldgondolat nem más, mint annak belátása, hogy – Karátson szavaival – „mindennek buddha-természete van”.
Az ebből adódó kérdés, amit Karátson Gábor ránk hagyott, ma talán nyugtalanítóbb, mint valaha: „hogy ha ez így van, márpedig így van, hogyan lehet a világ akkor ennyire rettenetes?”
Lányi András: Karátson Gábor. Kortárs Könyvkiadó, 2022
A miniszterelnököt kérdeztük a Robert Fico elleni merényletről, az európai hadsereg gondolatáról, a magyar–kínai kapcsolatokról, Ursula von der Leyen újrázási esélyeiről, a NATO-főtitkár lehetséges személyéről és a közelgő foci-Eb-ről is.
Június 9-én arról döntünk, kiket küldünk az Európai Parlamentbe. Vajon milyen esélyei vannak a jobboldali pártoknak, hogy leváltsák az Európának ártó baloldali többséget?
Finisbe fordul az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampánya, egymásnak feszülnek az oldalak, néha már úgy tűnik, nem lehet tovább feszíteni a húrt. Kacsoh Dániel írása.
Igen.Mint mindig most is lényeglátó írást kaptunk Győrffytől.Nincs fontosabb mint a felismerés,hogy a Teremtett Világ,az Élő Rendszer nélkül semmik vagyunk,vagyis még semmik se!
Újra kell fogalmaznunk a kapcsolatunkat a világgal,paradigmaváltást kell végigvinnünk elsősorban önmagunkon.Ha nem tesszük meg mi,megteszi a Világ velünk.A jelenlegi helyzetet elnézve már el is kezdte.
A jó hír,hogy a Teremtő Szándék felismerésével,a helyes úton elindulással minden eddigi rossz folyamat megfordítható,mivel így van megalkotva.
A dolgok természete,a nagy alapok(levegő,víz,tűz,föld,fény,
gravitáció és szerelem)örök törvény szerint működnek.
Röviden:
Kiegyenesítették a Tiszát,de újra kanyarogni fog.
Mert ez a Természete:))))
Az Egy látása a materializmus nyomulásával veszett el. Mert az Egy - a mi az ókori görögöknél és az újplatonikusoknál istenszinonima volt - úgy tud egy lenni, hogy a megismerésben az alany a tárggyal egy marad.
Ez intuitív pillanat, katartikus élmény, ihletet adó - Karátson festményei ihletből születtek.
A materialista belemerevedik az alanyi-tárgyi dichotómiába, ő azt hiszi "objektív" valóságot lát, tudattól függetlenül. Csakhogy ezt mindig egy tudat mondja. El is feledkezik idővel az alanyról. Holott a megismerés során keletkezik az alanyi-tárgyi kettősség.
A megismerés az első (a "Látó") - az válik ketté: alanyra és tárgyra.