Ákos és Demjén is a Kossuth-díjasok között

2012. március 14. 15:50

Csoóri Sándor kapta szerdán a 17 millió forint jutalommal járó Kossuth Nagydíjat. A köztársasági elnök emellett többek között Kovács Ákos és Demjén Ferenc zenésznek, Reviczky Gábor, Pásztor Erzsi és Piros Ildikó színművésznek, illetve Miklósa Erika operaénekesnek adott át Kossuth-díjat és fejenként 8,5 millió forintot.

2012. március 14. 15:50

Kossuth-díjat, és az azzal járó 8,5 millió forintot vehetett át szerdán Demjén Ferenc (Demjén Rózsi), Kovács Ákos, a KDNP volt alelnöke, Fekete György, Robert de Niro magyar hangja, Reviczky Gábor, a Szomszédok Janka nénije, Pásztor Erzsi és az A nagy ho-ho-horgász hangja, Balázs Péter színházigazgató is. Szintén díjat kapott Balázs Péter színész, Dárday István filmrendező, Harangozó Gyula György balettművész, Kelemen Barnabás hegedűművész, Miklósa Erika operaénekes, Piros Ildikó színművész, Sebő Ferenc zeneszerző, Somogyi Győző festő- és grafikusművész, Székely László díszlettervező, Szentandrássy István festőművész, Vasadi Péter költő, író, valamint Vukán György zeneszerző, zongoraművész. A Kossuth Nagydíjat és a 17 millió forintot idén az MDF egyik alapítója, Csoóri Sándor költő kapta, aki az Index információi szerint combnyaktörése miatt nem tudott személyesen részt venni az átadón.

A Kossuth-díjat 1948-ban alapították eredetileg a tudományban, a művészetben, valamint a szocialista termelőmunkában nyújtott kiemelkedő teljesítmény jutalmazására. Ma már csak kulturális és művészeti alkotó tevékenységért adja a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján.

Idén februárban a Magyar Közlönyben megjelentek szerint Orbán Viktor a díjbizottság tagjának kérte fel Bitskey István irodalomtörténészt, Bogsch Erik vegyészmérnököt, Eperjes Károly színművészt, Freund Tamás neurobiológust, Granasztói György történészt, Hámori József biológust, Palkovits Miklós orvost, Sánta Ferenc hegedűművészt, valamint Vékás Lajos jogászt. Bekerült Navaracsics Tibor mellett még egy kormánytag: Szőcs Géza kulturális államtitkár is – emlékeztet az FN.hu.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
albiro
2012. március 19. 14:42
Egy gondolat merült fel bennem: Radics Béla most mit gondol, ott fentről...
trendo
2012. március 15. 14:11
Ákos ezen a képen pont úgy néz ki, mintha a Fidesz most ültette volna be egy nagyszínpadügyi helyettes államtitkári pozícióba. Ami késik, persze az nem múlik! Még pár év, és ő fogja a Kisköcsög és Nagyköcsög művészeti díjakat átadni :)
Soma
2012. március 15. 13:57
Meg kellene szüntetni ezeket a díjakat. Jövőre javaslom Szandikát! Ha valami kiemelkedő, akkor legalább Magyarországon adnának neki rangot. Nobel-díjar bárki kaphat, sőt még N. békedíjat is kaphat , akit háborús bűnök terhelnek. A könnyűzenének meg van a maga "fóruma", meg van a lehetőség az elismerésre. Jó lenne már egyszer politikamentes díjazásról értesülni és látni is azokat a komoly embereket, akik valóban öregbítik a hírnevünket.
durrbele
2012. március 15. 12:04
Szentandrássy István cigány származásu festőművész is kapott Kossuth díját. 1957. augusztus 26-án született Budapesten, állami gondozottként nőtt fel. Képzőművész a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait sajátos színvilággal ábrázoló műveiért, csodálatos Madonna-képeiért, a hazai cigány kultúra megőrzésében és széles körű megismertetésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, külföldön is nagy sikert aratott kiállításaiért, példaértékű művészetéért kapta meg a Kossuth-díjat. Gratulálok neki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!