Bölcskei: A válságot a demokratikus folyamatok erősítésével lehet legyőzni

2012. november 15. 12:27

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a testület csütörtöki, budapesti ülésén, megnyitójában azt mondta: a válság megoldására nincs általános recept, sokszor be kell látni, hogy az ember nem tudja a megoldást, ehhez a beismeréshez azonban „bátorságra van szükség”.

2012. november 15. 12:27

Az idei firenzei nemzetközi protestáns nagygyűlés záródokumentumát idézve Bölcskei Gusztáv felhívta a figyelmet arra: a gazdasági válság következménye a szorongás, a jövőtől való félelem, a megszorító intézkedések pedig kihatnak a közszolgáltatások finanszírozására is.

A zsinat lelkészi elnöke az adózás igazságosabbá, az adórendszer progresszívvé tételének szükségességéről is beszélt, valamint arról, hogy a vagyonosabbaknak és a magasabb keresettel rendelkezőknek arányait tekintve többet kellene adózniuk, mint a szegényebbeknek. Hangsúlyozta: az adóelkerülők ellen fel kell venni a harcot, az adóhivatalokba pedig több embert kell felvenni.

Bölcskei Gusztáv megjegyezte, hogy a mai világban kölcsönös függések rendszere alakult ki, amelyben valamilyen módon mindenki adós, és a pénzügyileg eladósodott régiók gyakran „kölcsönöznek” egymásnak. Azt mondta, nemcsak reformokra, hanem reformációra is szükség van, s hozzátette: a reform politikailag lejáratott fogalom lett, de a reformáció kiutat jelent a léleknélküliségből és szeretetlenségből.

A püspök kiemelte, az egyház időszerűségének, az evangélium hiteles átadásának kérdése nem kerülhet le soha a keresztyén egyház napirendjéről. Kitért arra, hogy 50 éve a II. vatikáni zsinaton (1962-1965) „ablaknyitás volt” a többi felekezet felé, most azonban inkább azt lehet hallani, hogy „kérjük, vigyázzanak, az ajtók záródnak!”.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2012. november 21. 16:52
Felhivnám a Főtiszteletű Úr figyelmét arra a folyamatra /folyamatokra/ amelyek révén egyes gyülekezetekben lazul a református egyházhoz tartozás köteléke, és a gyülekezet bezárkózása /szektás jelenségek/ az erre nem vevők lemorzsolódásával jár. Néhány lelkész által felvetett kritikák- amelyekről a reformatus.hu-n lehetett információt szerezni- megvitatás, illetve tisztázás nélkül maradtak. A városokban lakó gyülekezeti tagoknak egyszerű, átmennek másik gyülekezetbe, de ez a kis településeken nem járható út!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!