Tormay Cécile ellen tiltakozik a Mazsihisz

2013. május 30. 11:45

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megdöbbentőnek tartja, hogy az első zsidótörvény hatálybalépésének 75. évfordulóján Tormay Cécile-ről neveznek el utcát Budapest II. kerületében, és arra kéri Tarlós István főpolgármestert: vonja vissza a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén meghozott döntést.

2013. május 30. 11:45

A Mazsihisz az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: Tormay Cécile Horthy Miklós kedvenc írónője volt, aki antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és akinek számos gondolatát irányadónak tartották „a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai”.

A szövetség felkérte Tarlós Istvánt, hogy vonja vissza ezt a döntést, s tegye mindezt összhangban Magyarország kormányának nyilatkozatával, amelyet Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Jeruzsálemben, az antiszemitizmus elleni világfórumon ismertetett a világ közvéleményével: „Magyarországon a kormány mindig is fellépett és számtalan intézkedést tett az elmúlt három évben annak érdekében, hogy az antiszemita jelenségek ne nyerjenek nagyobb teret, illetve visszaszoruljanak”.

A Mazsihisz közleményében úgy fogalmazott: „ezen gondolatok jegyében kérjük a főpolgármestert: ne nevezzenek el a fővárosban közterületet olyan személyről, akinek élete és munkássága megkérdőjelezi a magyar kormány elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni küzdelemben”.

Összesen 206 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
müller
2013. május 30. 20:44
Tormay Cécile meg a Mazsihisz ellen tiltakozna, ha tehetné, szóval egál.
peninsulavaldes
2013. május 30. 19:01
És sajnos legtöbben erről ismerik a nevét, pedig mint mondtam írt jó könyveket is
Toportyán tiszteletes
2013. május 30. 18:38
Viktorka szájából sikerült segget csinálni ezeknek a narancsbarmoknak,most hirdetett zéró toleranciát az ántiszemitizmussak szemben a zsidó kongresszuson...
Sieger
2013. május 30. 18:15
Nem leszünk gyarmat! Hajrá Oroszország, Hajrá Irán!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!