A brókerek is a szilveszterre készülnek

2013. december 30. 18:43

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn halvány teljesítményt nyújtottak, de az egy évvel korábbihoz képest így is óriási az előretörés. Alacsony forgalom, minimális emelkedés jellemezte a budapesti tőzsdét az év utolsó kereskedési napján.

2013. december 30. 18:43

A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt december 30-án, a vezető részvények erősödtek az egy héttel korábbi, hétfői záráshoz képest. Az elemzők az átlagosnál alacsonyabb forgalmat és az eseménytelenséget emelték ki a hétfői kereskedésről. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a külföldi piacok optimizmusa átragadt a magyar börzére, így pozitív alaphangulatban kissé emelkedett a BUX, amely alapvetően eseménytelen napot zárt.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint az év utolsó kereskedési napjának emelkedésében a Richter és a Mol nap végi erősödése mellett a kisebb részvényeket tömörítő BUMIX jó teljesítése játszott szerepet. A BUMIX az FHB miatt erősödött hétfőn, mivel a bank, egyes befektetői információk szerint, részt vállalhat a Takarékbank privatizációjában. Megjegyezte: az 5,1 milliárd forintos forgalom beleillik az év végi szokásos trendbe. A Mol 115 forinttal, 0,80 százalékkal 14 475 forintra erősödött, 459,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 41 forinttal, 1,01 százalékkal 4100 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,96 százalékkal 314 forintra emelkedett, forgalma 714,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 79 forinttal, 1,83 százalékkal 4399 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 852,2 millió forintot ért el. A BUMIX 1342,26 ponton zárt hétfőn, ez 36,10 pontos, 2,76 százalékos emelkedés.

Így megy ez határainkon túl

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója az előzetes adat szerint 0,11 százalékos napi csökkenéssel 1312,89 ponton zárt, 15,78 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Ez négy éve a legnagyobb éves teljesítménye. Idén a múlt héten, pénteken zárt a legmagasabban, 1314,29 ponton.

Ez egyszersmind a legjobb napi végeredménye 2008. június 3-a óta, vagyis bőven utolérte a 2008 végén kezdődött világválság előtti szinteket. Hétfőn csekély forgalomban, lanyhán teljesítettek a piacok. Főleg az fékezte az üzletmenetet, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egy lapnyilatkozatban szükségtelennek nevezte a további kamatcsökkentést, az EKB kormányzótanácsának német tagja, a Bundesbank elnöke pedig egyenest kamatemelés szükségességét pedzegette, mert szerinte az alacsony kamat a gazdaságpolitikai reformok halogatását ösztönzi.

Ezek a nyilatkozatok viszont erősítették az eurót.

A nap vége felé kicsit segítette a részvénypiacokat a friss statisztika az amerikai használt lakások forgalmának növekedéséről. Ez az év minden bizonnyal fölkerül a tőzsdék dicsőségtáblájára: a hullámzó, de minduntalan új időszaki és történelmi rekordokat döntő üzletmenetet alapjában a mértékadó központi bankok, mindenekelőtt az amerikai tartalékbankrendszer laza pénzügypolitikája, a mennyiségi enyhítés formájában piacra döntött dollárbilliók táplálták. A kiadott pénz négyötöde ugyanis nem a még gyenge reálgazdaságba, hanem portfólió-befektetésekbe áramlott.

Két hete a Fed megkezdte a mennyiségi enyhítés csekély szűkítését, de a befektetők reménykednek, hogy a dollárözön a jövő év nagy részében még kitart, és a részvényárakra gyakorolt üdvös hatását fokozatosan kiegészíthetik, pótolhatják a gazdasági eredmények.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2013. december 30. 20:43
a brókerek szilvesztereznek? ugye az is csak január 3-ig tart? "Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot..." :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!