A közvélemény zsarnoksága mellett

2013. december 19. 09:36

Egy laza törvényekkel, de szigorú szokásokkal vezérelt világ egyszerűen egészségesebb lenne, mert hiszek benne, hogy szoros korlátokra szüksége van az embernek, hogy az élet szűk, egyenes ösvényeiről ne tévedjen le.

2013. december 19. 09:36
Shenpen

„100-120 éve az illem, szokás és közvélemény hatalma még működött – miközben Stefan Zweig szerint az írott törvények annyira lazák voltak, hogy kb. útlevél nélkül lehetett utazni Indiába, bárki minden jogi eljárás nélkül tarthatott revolvert az asztalfiókban, és valóban nem létezett az illegális drog fogalma sem, ugyanakkor a szokások annyira szigorúak voltak, hogy már szinte az is elképzelhetetlen volt, hogy valaki ne a társadalmi osztályának megfelelő öltözetben korzózzon vasárnap.

Ez azért volt lehetséges, mert volt egy nagyon-nagyon aktív közösségi, társasági élet, és a szokások megszegését kiközösítéssel büntették; az embert egyszer csak nem hívják meg többé: polgárembernek ez tragédiával ért fel. A megszégyenülés nagyon-nagyon fontos dolog, a „hogy nézek én ezután a barátaim szemébe?” nagyon súlyos kérdés volt.


Tudom, hogy a liberálisoknak ez sem tetszett – John Stuart Mill írta, hogy a közvélemény zsarnoksága rosszabb tud lenni a törvények zsarnokságánál, hát az alól is emancipálni akarta az embereket, figyelmen kívül hagyva, hogy a közvélemény hatalmát pontosan maguk az emberek generálják, tehát hogyan is lehetne a népet saját maga alól felszabadítani?

Az a baj, hogy... mégis sikerült.

Pedig a közvélemény zsarnokságára pontosan azért volt szükség, hogy a törvényekére ne legyen.

Így aztán most egy olyan világban élünk, ahol nincsen az illemnek, a szokásnak, a közösségi íratlan szabályoknak, a kiközösítés fenyegetésének, a szégyennek hatalma. 
Ma mindent szabad, amit törvény nem tilt – úgy értve, hogy mivel közösségi élet praktikusan nincsen, az embereknek nem szükséges mások véleményét a saját döntéseikben figyelembe venniük. Mert nincs közösségi retorzió, nincs kiközösítés, nincs szégyen, nincs a törvényen túl semmi sem.

Ez a baj. Ezért vagyunk kénytelen minden olyan vackot törvényekkel szabályozni, amit régen szokásokkal is lehetett. (...)

Ha fogyni akarsz, ne tarts tortát a hűtőben, mert ha ott marad, előbb-utóbb sikerül ürügyet találni a megevésére. Egyszerű ez. Ugyanez a probléma az ipari mennyiségű, egy kattintással elérhető pornóval: könnyű mondani, hogy ne nézze, akinek ellenkezik az elveivel, de megvalósítani már nehezebb – a magánéletünkre gyakorolt romboló hatása viszont ugyanúgy hatni fog.

Az elv, az erkölcs, a meggyőződés, a racionális döntés nem arra való, hogy az ember a végtelenségig ellenálljon a kísértéseknek, hanem hogy amíg tart az akarat üzemanyagából, addig eltávolítsa a környezetéből a kísértéseket. A fogyókúrázó addig adja oda a tortát a szomszédnak, ameddig még tart az akaratból.”

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2013. december 19. 16:49
Eluralkodott a mindenki más legyen szelleme. Ezért mindenki egyforma lett.
ottapont
2013. december 19. 16:31
A korlátait ma már mindenki magának állítja fel vagy nem. Az a hagyományos, erkölcsi talapzaton álló társadalmi szövet, amit a szerző emleget szétroncsolódott, annak annyi. Ennek hiányában szükség van törvényi szabályozásra, hogy kik és milyen szellemben alkotják a törvényeket abba a nagyközönségnek egyre kevesebb a beleszólása. A legnagyobb társadalmi érdeklődésre számot tartó kérdésekben is igyekeznek kerülni a népszavazást, nagyon nem demokratikusan!
Locassen
2013. december 19. 10:58
Minden tiszteletem ellenére azt kell mondjam, hogy ez úgy baromság, ahogy van. 1. A "régi szép időkben" a közösségi normák kialakulásának és betartásának legfőbb mozgatórugója a félelem volt (csakúgy, mint a törvények betartásáé). Az alsóbb néprétegeknél a félelem attól, hogy a non-konform magatartás veszélyezteti a szűkös erőforrásokat és a jól bevált egzisztenciális stratégiákat. A felsőbb néprétegeknél pedig a vagyon és a hatalom mellett az általuk követett normarendszer volt az, ami bizonyította, vagy bizonyítani vélte kiemelkedettségük, a többséghez képest privilegizált státuszuk jogosságát. A XX. század két legjelentősebb változása, a jólét és a demokratizálódás pont ezt a két faktort lőtte ki, a tradicionális normák logikusan vesztek ki. Ha megint elnyomás lenne és csóróság, akkor a sikeres közösségek villámgyorsan visszaépítenék ezeket a szabályokat. Ma egyszerűen nincs rájuk szükség. 2. A közvélemény ítélete megfellebbezhetetlen és örökre szól. Ha valakit egyszer kiközösítenek, az sosem nyeri vissza korábbi státuszát, ráadásul az, hogy milyen vétségért milyen fokú arcvesztés jár, az teljesen esetleges és sokszor aránytalan is. És nyilván sok olyan eset van, amikor a népítélet igazságos, de nagyon sokszor nem. Ráadásul a közvélekedés általában nem a közösség tagjainak egybehangzó véleménye, hanem általában néhány hangadó által manipulált, a többség által közönyösen elfogadott diktátum. Az önkény táptalaja, ha így érthetőbb. 3. Végül szeretnék arra emlékeztetni, hogy a Bibliában is van egy roppant érdekes sztori, mármint az, amikor Jézust elfogják és Pilátus elé hurcolják. Ott ugye a procurator simán elmondja, hogy a törvények szerint JK ártatlan, de a Szanhedrin meg hőbörög, hogy de borzalom, feszítsd meg. P izzad, mint a nyomtató ló, és kínjában kitalálja, hogy akkor döntsön a nép. Kiállítja Jézust és Barabást, hogy egyiket a tömeg döntése szerint szabadon engedi. Gondolom nem kell tovább mesélnem, hogy mi történt. Ateistáknak meg tudom ajánlani az athéni cserépszavazások történetét, ahol a nép az esetek többségében néhány demagógtól feltüzelve olyan embereket küldött száműzetésbe, akik kimondottan a városállam javát szolgálták. Az emberek nagy átlagban korlátolt, sötét és ostoba teremtmények. Ahhoz, hogy legalább nyomokban emlékeztessünk egy a boldogságra törekvő társadalomra, törvények kellenek, nem holmi össznépi kiszavazósdi.
Biomechanoid
2013. december 19. 10:53
Igazi jakobinus duma. Vajon tudja a szerző is, hogy az?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!