Kijavítaná az elrontott adótörvényt az FM

2014. november 21. 12:57

Véletlenül úgy fogalmazták meg az önkormányzatok adókivetési jogát, hogy azok akár a termőföldeket is megadóztathatták volna. A földművelésügyi tárca most ezt a hibát korrigálná azzal, hogy kivenné az adóztatható tulajdonok köréből a termőföldet.

2014. november 21. 12:57

A földművelésügyi tárca kezdeményezi az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek. Hozzátette: a mintegy 2 millió földtulajdonost érintő adónak negatív következményei lennének. A vidéki életnek, a vidék megtartó képességének, a felemelkedésnek számos helyen a föld az egyetlen záloga, a megélhetés alapja – hangsúlyozta. Félő, hogy a legrászorultabb önkormányzatok, ahol nincs más vagyon, a föld megadóztatásához nyúlnának. Éppen ott, ahol a föld a megélhetést és a helyben maradást jelentő jövedelmet biztosítja – mondta.

A földhaszonbérleti díjak alsó és felső határának jogszabályban való megállapításáról az FM parlamenti államtitkára közölte: ez a vita a földtörvény elfogadásakor már lezajlott, ebbe nem kívánnak beleavatkozni. Hozzátette, hogy figyelemmel kísérik a piaci folyamatokat, és ha jelentősebb különbségek lesznek a bérleti díjakban és ez általánossá válik, akkor valamilyen szabályozó eszközt kell találni. „El szeretnénk érni, hogy láthatóak legyenek a földhaszonbérleti jövedelmek, ezért kezdeményeztünk egy módosítást arról, hogy a bérleti díjakat csak átutalással lehessen fizetni” – mondta, hozzátéve: így, mivel nyoma lesz a fizetésnek, csökken a visszaélési lehetőség. 

Szerinte ez a megoldás segíti a földtulajdon bérleti díj fizetésének elmaradásából származó viták lezárását is, ami jelenleg akár 2 évig is elhúzódhat a bíróságokon. Az utalásos fizetéssel kapcsolatban a parlamenti államtitkár megjegyezte: számos helyen láttak irreálisnak tűnő bérleti díjakat és vizsgálják, hogy nem vagyonkimentésről, adóelkerülésről van-e szó ezekben az esetekben. Leszögezte: a Földművelésügyi Minisztérium nem támogatja a termőfölddel kapcsolatos jövedelem megadóztatásának semmiféle lehetőségét.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) korábban közölte: a földadó kivetésének alapjául az adótörvényt módosító csomag szolgál. Ez többek között lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok újfajta helyi adót vethessenek ki a magánszemélyek eddig adóval nem terhelt tulajdonaira, köztük a termőföldre is.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viz Elek
2014. november 21. 15:08
Túl sok a véletlen, a tévedés a hiba, vagyis a selejt! Nem értem,hogy ha bárhol máshol ha valaki selejtet termel, azt akkor leszidják-megbüntetik-kirugják, és itt következmény nélkül marad! Sőt! Nyugodt lelkiismerettel és minden felelősség nélkül veszik fel a hatalmas fizetéseket! /Ez nem az első eset, előttem fentebb soroltak is párat, nem akarom megismételni./
gudmen
2014. november 21. 14:31
az alkoholkereskedelem törvénye is hiba volt..2 nap alatt két hiba..miközben évtizedek ota nem hallottam ilyenröl...hibásan szavaznak, hibásan közzéteszik..majd ezután észreveszik.. mire kapják a fizetésöüket..vakok vagy hülyék ezek?
almafa
2014. november 21. 13:52
Trócsányi azzal lett igazságügy miniszter, hogy visszaszorítja a szakszerűtlenséget. "Mit gondol ... az egyéni képviselői indítványként beterjesztett nagy jelentőségű törvényjavaslatokról? Nekem az az érzésem, hogy ezen a téren jelentős változás lesz. Félreértés ne essék, a képviselők nem azért vannak a parlamentben, hogy ne kezdeményezzenek módosítást, akár kisebb törvényjavaslatot ne nyújthassanak be, bár nem árt, ha az igazságügy szűrőjén ezek is átmennek. " Ez az ügy, meg az ital nagyker ügy is arra utal: nem igazán sikeres.
Akitlosz
2014. november 21. 13:13
Véletlenül mi? Csak úgy véletlenül kicsúszott a tollukból. Márpedig véletlenül senki sem vet(tet) ki adót, akik csinálják abszolút szándékosan teszik, hasonlóan baszdmegoláshoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!