Hatásos lehet a rákellenes gyógyszer Alzheimer-kór ellen is

2015. április 21. 03:44

Enyhe feledékenység bárkinél jelentkezhet, öregeknél szinte természetes. Zavaró lehet, de nem teszi lehetetlenné az idősek önellátását, mindennapi életét, ráadásul szellemi tornával késleltethető, talán el is kerülhető.

2015. április 21. 03:44

Az Alzheimer-kór azonban ennél sokkal tragikusabb állapot: az egyszerű memóriakihagyás csak a kezdet, a szellemi leépülés gyors és megállíthatatlan, a beteget képtelenné teszi az önellátásra, sőt egy idő után nagyrészt a kommunikációra is. Mindeddig sem oka, sem gyógymódja nem volt ismeretes, még lassítani sem sikerült a folyamatot. Ezért lehet különösen nagy jelentősége annak a kutatásnakk, melyet az amerikai  Duke Egyetem neurobiológusai végeztek, s amelyről a a Journal of  Neuroscience hasábjain megjelent tanulmány alapján az MTI is hírt adott.


Egyre több kutatási adat támasztja alá azt a feltételezést, miszerint az immunrendszernek valamiképp szerepe van az Alzheimer-kór kialakulásában, ám mindmáig rejtély, hogy a szervezet "őrző-védő" szolgálata pontosan miképp játszik közre a rettegett kór létrejöttében – olvasható a Duke honlapján a kutatásokat ismertető összefoglalóban.
 Az egyetemen végzett egérkísérletek arra világítottak rá, hogy az agyat védeni hivatott immunsejtek valamilyen okból felfokozott „étvággyal" kezdik fogyasztani az arginin nevű aminosavat. Blokkolva ezt a folyamatot a vér-agy gáton átjutni képes kismolekulás gyógyszerekkel viszont megelőzhető az amiloid plakkok képződése és a memóriavesztés.

Meglepő eredményre jutottunk, hiszen senki sem számított arra, hogy az Alzheimer-kórban csökken az immunrendszer aktivitása" – ogalmazott Matthew Kan, a tanulmány vezető szerzője.
 Az agynak a memóriáért felelős területein nemcsak megszaporodott a kóros  CD11c mikroglia-sejtek száma, hanem növekedett az arginint lebontó  enzim (argináz) aktivitása is.
 Az enzimet blokkolva egy kismolekulás készítmény, a difluorometil-ornitin (DFMO) segítségével, amennyiben a szert még a klinikai tünetek kialakulása előtt alkalmazták, csökkent a kóros mikroglia-sejtek és plakkok száma az agy érintett területein.
 „Amennyiben valóban az arginin hiánya ilyen fontos szerepet tölt be a kórfolyamatban, esetleg képesek lehetünk blokkolni azt és visszafordítani a betegséget" – fogalmazott Carol Colton, a Duke Egyetem neurológusprofesszora, a tanulmány vezető szerzője.
 A DFMO hatékonyságát bizonyos daganatféleségek esetében tesztelték klinikai vizsgálatok során, de eddig sohasem gondoltak arra, mint az Alzheimer-kór lehetséges terápiájára. A Duke Egyetem neurobiológusai a készítményt a tünetek kialakulása előtt alkalmazták, a kutatások további szakaszában azt vizsgálják majd, hogy mennyire lehet hatékony a szer az Alzheimer-kór szimptómáinak megjelenése után.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!