Ezt a cikket feltétlenül mutassa meg a főnökének!

2015. szeptember 03. 02:23

Az idén nyáron, a gyakori hőégriadók idején a szívünk mélyén sokan irigyelhettük a déli népek alvási szokásait. Ráadásul, amint ez egy új kutatásból -melyet az MTI közölt nem régen- kiderült, a szieszta még a szívroham kockázatát is csökkentheti. Bár az talán nem véletlen, hogy a tanulmányt éppen egy görög származású kutató jegyzi!

2015. szeptember 03. 02:23

A Kardiológusok Európai Társaságának Londonban megrendezett konferenciáján bemutatott tanulmány szerint a délutáni alvás vérnyomáscsökkentő hatású lehet és csökkentheti a szívroham kockázatát.
 A vizsgálat során 386 magas vérnyomású páciens esetében mérték a délutáni alvás hatását. A résztvevők átlagos életkora 61,4 év volt. A nap közben szunyókálók vérnyomása napi átlagban 5 százalékkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem dőltek le. A szundikálók körében ráadásul a magas vérnyomás kevésbé károsította az artériákat és a szívet.
 A tanulmányban a magas vérnyomást befolyásoló egyéb faktorokat, a kort, a nemet, a testtömegindexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a testmozgást és a koffeinbevitelt is figyelembe vették.
 Manolisz Kallisztratosz athéni kardiológus, a tanulmány szerzője kifejtette: meglehet, hogy a tapasztalt vérnyomáscsökkenés elég alacsonynak tűnik, de korábbi tanulmányok azt igazolták, hogy kisebb vérnyomáscsökkenés is mérsékelte „a kardiovaszkuláris események kockázatát". 
Az új kutatás egyébként kapcsolatot talált a délutáni alvás hossza és a hipertónia között is: azoknál mérték az egészségesebb vérnyomásértékeket, aki délután egy órát aludtak.
 Kallisztratosz elmondta, hogy a nappali alvás szokása manapság, a kilenctől ötig tartó munkakultúra korában szinte privilégiumnak számít. „Tanulmányunk nem csupán azt mutatja, hogy a délutáni alvás kapcsolatba hozható az alacsonyabb vérnyomással, de azt is, hogy a hosszabb alvás még jótékonyabb hatású" –foglalta össze.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. szeptember 03. 17:45
Ez a cikk ki akar rúgatni a munkahelyemről?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!