Gyurcsány: A „maszkulin kultúra” visszaél erőfölényével

2016. június 03. 16:16

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a politika kizárólag a nemek közti esélyegyenlőség érdekében léphet fel, de nem szólhat bele az emberek magánéletébe a női és férfi szerepek meghatározásával. A DK elnöke elmondta: az államnak be kell avatkoznia a női esélyegyenlőség biztosítása érdekében, mivel a „maszkulin kultúrára épülő társadalom” visszaél erőfölényével.

2016. június 03. 16:16

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a politikai döntéshozók nem szólhatnak bele az emberek magánéletébe a női és férfi szerepek meghatározásával, kizárólag a nemek közti esélyegyenlőség érdekében léphetnek fel. A volt miniszterelnök erről pénteken, az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportja Erőszak családon innen és túl című konferenciáján beszélt Budapesten.

Közszereplőként „nem mondhatom azt, hogy akkor vagy jó asszony, ha sok gyereket szülsz” – fogalmazott a rendezvényt megnyitó beszédében az ellenzéki politikus, majd megjegyezte, magánemberként bármelyik férfi gondolkodhat úgy, hogy nagy családot szeretne, de abba a párjának is lesz beleszólása. Kiemelte, az államnak ezzel egy időben be kell avatkoznia a női esélyegyenlőség biztosítása érdekében, mivel a „maszkulin kultúrára épülő társadalom” visszaél erőfölényével.

Gyurcsány Ferenc beszédében „szélsőjobboldali konzervatívnak” nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerinte önkényesen meghatározná a nők szerepét, míg magát olyan szociáldemokrataként jellemezte, aki kvótával segítené a női-férfi egyensúly létrehozását az állami vezetők körében. A DK vezetője beszélt arról is, hogy azt szeretné, ha a munkaadóknak fontos lenne a család, és teljesen természetesnek vennék, ha anyuka vagy apuka a munka után az iskolába siet gyerekéért.

Kitért továbbá arra is, szembe tud nézni azzal a modernkori jelenséggel, hogy a házasság „nem csak a hivatalosság előtt tett, örök életre szóló esküvel” jön létre, hanem a hivatalosság nélküli közös elköteleződéssel is.

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2016. június 04. 23:33
A feri is öregecskedik már...
Burmin
2016. június 04. 20:39
Ferinél már megvan a kvóta vadai személyében...Brrr..
2016. június 04. 00:45
Ez a pali már tényleg a csúcson van! Már hülyébb nem lehet!
hátakkor
2016. június 03. 21:55
Az okos más kárán tanul a hülye a sajátján sem. Fletónak tíz év nem elég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!